Zelenszkij korrupció miatt kirúgta az ukrán katonai toborzás regionális vezetőit

2023. augusztus 11. – 08:13

frissítve

Zelenszkij korrupció miatt kirúgta az ukrán katonai toborzás regionális vezetőit
Ukrán katona az orosz rakétatámadásban találatot kapott zaporizzsjai hotel parkolójában – Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Orosz rakéta csapódott egy szállodába Zaporizzsja városában csütörtök este. Egy ember meghalt, 16-an megsebesültek, köztük van négy gyerek is.
  • A német kormány tárgyalásokat folytat Taurus rakéták Ukrajnába szállításáról.
  • Ezer ukrán tengerészgyalogos tért haza Ukrajnába az Egyesült Királyságból, ahol hat hónapos, intenzív kiképzésén vettek részt.
  • Belarusz katonák a litván és a lengyel határ közelében tartanak hadgyakorlatot.
  • Zelenszkij elbocsátotta az ukrán katonai toborzás összes regionális vezetőjét.
  • Az ukránok szerint még több dróncsapás fogja Moszkvát érni.

Oroszország Kinzsal hiperszonikus rakétákat lőhetett ki arra a reptérre, ami azoknak az ukrán pilótáknak a bázisa, akiket hamarosan amerikai gyártmányú F-16-os vadászrepülőgépek használatára fognak kiképezni – közölte pénteken az ukrán légierő.

Katonai tisztviselők szerint a négy orosz rakéta közül az egyiket lelőtték, a másik három a katonai repülőtér közelében csapódott be – mondta Jurij Ihnat, a légierő szóvivője az ukrán televíziónak.

Moszkva korábban a nyugat-ukrajnai Sztarokosztyantinov repülőteret vette leggyakrabban célba, a péntek kora reggeli támadás viszont a Kolomija repülőteret érte, amely szintén Nyugat-Ukrajnában, Ivano-Frankivszk régiójában található.

(CNN)

Az Egyesült Államok pénteken újabb szankciókat vezetett be Oroszország „pénzügyi elitjének négy prominens tagja” ellen – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.

Mind a négyen az Alfa Group konzorcium, Oroszország egyik legnagyobb pénzügyi és befektetési konglomerátumának felügyelőbizottságának tagjai.

Petr Olegovics Aven emellett egy biztosítótársaság igazgatóságának elnöke, Mihail Maratovics Fridman az Alfa Group alapítója és az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének elnöke, German Borisovics Khan egy orosz építőipari vállalat elnöke, Alekszej Viktorovics Kuzmicsev pedig az orosz pénzügyi ágazatban tevékenykedik.

(CNN)

Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatok újabb letartóztatásokkal folytatták a korrupció elleni fellépést. Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elbocsátotta az ukrán katonai toborzás összes regionális vezetőjét.

Most ismét olyan embereket vettek őrizetbe, akik részt vettek egy olyan rendszerben, amely lehetővé tette, hogy azok, akiknek a hadseregben kellene katonai szolgálatot teljesíteniük a hadiállapot alatt, a szomszédos országokba távozhassanak.

A biztonsági szolgálat közölte, „három olyan csatornát is lezártak, amik kenőpénzért cserébe katonaköteles korú állampolgárok Ukrajnából való illegális távozásán dolgoztak.”

A bűnözői csoportok tagjai között egészségügyi intézmények és helyi önkormányzati szervek tisztviselői voltak – közölték. A bűnszövetkezet tagjai 2500-5000 dollár (850 ezer-1,7 millió forint) közötti összeget kértek a katonaköteles emberek kicsempészéséért.

(Sky News)

Az alku, amely megállította a Wagner-csoport menetelését a moszkvai katonai vezetés megbuktatására, az Institute for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt szerint valószínűleg szétesik.

Olyan információk keringenek, hogy a Wagner-erők Belaruszból visszaköltöznek Oroszországba, és hamarosan új parancsnokságuk lehet – közölte az ISW.

Vlagyimir Putyin „nem tudta határozottan megoldani” a Wagner júniusi lázadásának következményeit – írják. Wagner-közeli források azt állítják, hogy a fő Wagner-erők augusztus végén „aktivizálódnak”, de nem részletezték, hogy ez mit jelenthet.

Felmerült katonai körökben, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter átveszi az afrikai wagneres katonai műveleteket a zsoldoscsoporttól, de ez „feldühíti” a wagnereseket.

Az ISW orosz forrásai szerint a Wagner-erők azért vonulhatnak ki Belaruszból, mert Alekszandr Lukasenko belarusz elnök megtagadta a csoport finanszírozását, miután Oroszország elutasította az anyagi támogatásukat.

(Sky News)

A hat ukrán pilótából álló első pilótacsoport várhatóan csak jövő nyáron fejezi be az amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre való kiképzést – közölték magas rangú ukrán kormányzati és katonai tisztviselők a Washington Posttal.

A legtapasztaltabb pilóták kiképzése várhatóan hat hónapot vesz igénybe, a nyugati szövetségesek külön pályát javasoltak a kezdők számára, ami több mint kétéves kiképzést igényelne, beleértve az angol nyelvórákat is.

Kijev a lehető leghamarabb szeretné használatba venni a vadászrepülőket, de a nyugati országok már eleve a kiképzésről szóló döntéssel is sokat késlekedtek, és az oktatóprogram végrehajtása is csúszott.

Az F-16-osokra Ukrajna nyugati partnerei úgy tekintenek, mint ami az ország hosszú távú védelmének kulcsfontosságú eszköze. „Az F-16-osok az Ukrajna iránti hosszú távú elkötelezettségünkről szólnak, és olyan képességet jelentenek, amely nem lesz releváns a jelenlegi ellentámadás szempontjából” – mondta Patrick Ryder dandártábornok, a Pentagon sajtótitkára.

A megtámadott ország azonban szeretné, ha mihamarabb hadrendbe állnának, hogy az ukrán ellentámadást segítsék, amely sikerének egyik legjelentősebb akadálya, hogy Kijev erőinek nincs megfelelő légi támogatása, így az orosz repülők és helikopterek nagy veszteségeket okoznak az aknák és ágyúk által egyébként is tizedelt támadó alakulatoknak.

Ukrajna arra számított, hogy az F-16-osok már idén ősszel védeni fogják a légterüket, de erre alig van esély, sokkal valószínűbb, hogy jövő nyáron lesznek csak bevethetőek a most képzést kapó pilóták. Az F-16-osok – ha megérkeznek – nagy segítséget jelenthetnek majd az orosz drón- és rakétacsapások elhárításában is.

Az ukrán vezérkari főnök, Valerij Zaluzsnij korábban bírálta a nyugati partnereket, amiért elvárják, hogy az ukrán erők modern légierő nélkül folytassanak nagyszabású ellentámadást, holott az F-16-oshoz hasonló vadászgépek nélkül, mondják az ukrán tisztviselők, nem tudnak versenyezni az orosz légierővel.

A frontvonalban lévő ukrán katonák szerint az alacsonyan repülő orosz helikopterek részben azért támadták sikeresen a Kijev szárazföldi erőit, mert Ukrajna nem tudta velük érdemben felvenni a versenyt.

Ukrán tisztviselők szerint most mindössze hat pilóta fog részt venni a kiképzés első fordulójában. Rajtuk kívül további két tartalékos pilóta lesz még. Bár a tisztviselők elmondása alapján a pilóták már folyékonyan beszélnek angolul, először négy hónapos angoltanfolyamon kell részt venniük Nagy-Britanniában, hogy megtanulják a repülőgépekkel kapcsolatos terminológiát.

Az amerikai lapnak nyilatkozó egyik ukrán tisztviselő szerint januárra tolják ki a harci kiképzés kezdetét, amely várhatóan hat hónapig tart. A második, nagyjából ugyanekkora csoport hat hónappal később, azaz a jövő év végére állna készen. És ezen felül további 20 ukrán pilóta készen áll az angol nyelvű kiképzésre.

Több ukrán tisztviselő is arról beszélt a Washington Postnak, hogy csalódottak a csúszások miatt, de nem akarnak túlságosan kritikusak lenni amerikai és európai jótevőikkel szemben, mert attól tartanak, hogy hálátlannak tűnnek.

Ukrán tisztviselők nem értik, hogy miért Hollandiában és Dániában lesznek a kiképzések, érthetetlen számukra, hogy miért nem az Egyesült Államok arizonai Luke légibázisán lesz az oktatás, ahol évente több mint 400 amerikai pilótát képeznek ki az F-16-osok vezetésére. Az a program hét hónapig tart.

Az ukrán katonai hírszerzés szóvivője, Andrij Juszov a Kyiv Postnak azt mondta, arra számít, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti drónháború tovább fog eszkalálódni. Szerinte a Moszkvában élőknek még több dróncsapásra kell felkészülniük, és úgy látja, hogy az orosz légvédelem képtelen arra, hogy megvédje a moszkvai polgárokat.

„A biztonság fogalma egyre távolabb kerül a moszkvai lakosoktól. Az egész világ látja, hogy az orosz védelmi rendszer hatástalan, elavult, és nem képes megfelelően reagálni a modern kihívásokra” – mondta.

Juszov megjegyzései nem sokkal azután hangzottak el, hogy péntek reggel újabb drónt lőttek le Moszkva fölött, a törmelékek pedig a városra hullottak. Az orosz védelmi minisztérium szerint az incidensnek nem voltak áldozatai.

A Moszkvát ért egyre gyakoribb dróncsapásokról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken találkozott a nemzetbiztonsági és védelmi tanáccsal, és kijelentette, hogy az ukrán katonai toborzás vezetőinek körében elterjedt korrupcióra az egyetlen megoldás, ha az összes regionális vezetőt menesztik.

Az elnök megjegyezte, hogy több tárcán keresztül már 112 büntetőeljárás folyik katonai tisztviselők ellen, és további 33 esteben történt gyanúsítás. Ezért döntött a drasztikus lépés mellett.

„Ezt a rendszert olyan embereknek kellene irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és megvesztegetés miért hazaárulás” – írta Zelenszkij a Telegramon.

„Ehelyett olyan katonákra kell bízni a toborzó rendszert, akik megjárták a frontot, vagy akik csak azért nem lehetnek a lövészárkokban, mert betegséggel küzdenek, vagy elvesztették a végtagjaikat – de megőrizték a méltóságukat, és nincs bennük cinizmus” – írta.

(Guardian)

A közösségi médiában terjed egy videó, ami a csütörtök esti zaporizzsjai rakétatámadást rögzítette. A felvételen egy gyerekcsoport látható, akik a szálloda közelében található korzón sétálgattak a támadás előtt. Ekkor már valami füstölt a szálloda előtt, valószínűleg egy korábbi becsapódás miatt.

A felvételt készítő férfi azt kiáltja „Rakéta!”, mire a kisgyerekek a földre kuporodnak. A videón látszódik, ahogy a rakéta a szálloda épületébe csapódik, miközben a háttérben a gyerek rémült sikoltozása és sírása hallatszik:

A szállodába csütörtökön kora este csapódott egy Iszkander típusú rakéta. A hatóságok közlése szerint a támadásban egy 66 éves nő halt meg, ő nagyjából 300 méterre volt a becsapódástól. 16-an megsebesültek, köztük van négy gyerek is (az egyik csupán hároméves, ő könnyeben sérült csak meg).

Az ukrán állami média a hatóságok közlése alapján azt írja, az orosz hadsereg két rakétával támadta meg a várost csütörtökön.

A szálloda épülete a támadás után – Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters
A szálloda épülete a támadás után – Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters

(Suspilne)

A német kormány tárgyalásokat folytat a rakéták, robot repülőgépek és fegyverek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó MBDA-val Taurus rakéták Ukrajnába szállításáról – írja a Reuters biztonsági forrásokra hivatkozva.

A Taurus rakéták gyakorlatilag robotrepülőgépek, előnyük, hogy a légvédelmi rendszerek nehezen észlelik őket, mivel alacsonyan repülnek. Ezt a rakétatípust elsősorban az ellenséges vonalak mögötti nagy értékű célpontok, például parancsnoki bunkerek, lőszer- és üzemanyagraktárak, repülőterek és hidak elleni támadásra használják.

Németország egészen eddig nem nem tervezett ilyen rakétákat küldeni, mert a fegyverek nagy hatóstávolsága miatt attól tartanak, hogy Oroszországon belüli célpontok ellen használnák fel azokat. Épp azért a tárgyalásokon állítólag az is szempont, hogy korlátozzák ezeknek a rakétáknak a hatótávolságát – ez egy technikai módosítással megoldható. Az Egyesült Királyság és Franciaország korábban már hasonló Strom Shadow és Scalp típusú rakétákat vásárolt Kijevnek.

Júniusban a Kreml figyelmeztette Franciaországot és Németországot, hogy a ilyen rakéták szállítása a feszültség fokozásához vezethet. Az oroszok egyébként nagy hatótávolságú rakétákat használnak ukrajnai célpontok, köztük polgári infrastruktúra megsemmisítésére is.

Augusztus 7-én a belarusz védelmi minisztérium bejelentette, hogy a 6. Különleges Gépesített Dandár gyakorlatot tart az északnyugat-belarusz Grodno térségében, a lengyel és litván határ közelében – írja napi jelentésében a brit védelmi minisztérium.

A belarusz védelmi minisztérium közölte: a gyakorlatuk célja, hogy a hadsereg beépítse az oroszok által Ukrajnában szerzett tapasztalatokat. A brit védelmi minisztérium szerint nagy az esélye annak, hogy a belarusz csapatokhoz a Wagner-csoport tanácsadói és szakemberei is csatlakoznak majd, akik a kiképzésben vesznek részt. Hozzátették: ezek a gyakorlatok vélhetően a belarusz hadsereg rutinszerű képzéseinek a részei. Állításuk szerint a 6. Különleges Gépesített Dandár jelenleg nem rendelkezik a harcképességhez szükséges fegyverekkel sem.

A britek megjegyezték, hogy Oroszország szinte biztosan erőfitogtatásként szeretné felhasználni a belarusz erőket.

Közel ezer ukrán tengerészgyalogos tért haza Ukrajnába az Egyesült Királyságból, miután a brit Királyi Tengerészgyalogság hat hónapos, intenzív kiképzésén vettek részt.

Az új tudással felruházott ukrán tengerészgyalogosokat felfújható csónakokkal való partraszállásra képezték ki. Hazatérésük után a frontvonalra küldik majd őket. A kommandósokat kiképezték többek közt könnyű, hordozható irányított páncéltörő rakéták és a Stinger légvédelmi rakéták használatára is. Bár az ukrán katonák közül néhányan már rendelkeztek tapasztalattal, sokan közülük katonai háttérrel nem rendelkező civil önkéntesek.

Azt, hogy az Egyesült Királyság ukrán katonák kiképzését vállalja, Rishi Sunak brit miniszterelnök még februári kijevi látogatásakor jelentette be.

Eddig több mint 20 ezer ukrán kapott képzést az Egyesült Királyságtól, a brit kormány pedig vállalta, hogy 2024 elejére további 20 ezer ukrán állampolgárt képez ki.

„Az elit brit kommandósok által végrehajtott képzési program támogatni fogja Ukrajnát abban, hogy kiépítse saját, önálló tengeri haderejét” – mondta a képzésről Ben Wallace brit védelmi miniszter.

(Sky News)

Orosz rakéta csapódott egy szállodába Zaporizzsja városában csütörtök este – jelentette a Reuters. A helyi rendőrség azt közölte, hogy egy Iszkander típusú rakéta csapódott be a városba. A támadásban egy ember meghalt, 16-an pedig megsebesültek, köztük van négy gyerek is – közölték ukrán tisztviselők.

„Zaporizzsja naponta szenved az orosz ágyúzástól. Tűz ütött ki egy polgári épületben, miután a megszállók rakétával eltalálták azt” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren.

Az ukrán tisztviselők által megosztott képeken és videón egy nagy kráter, összetört autók és egy súlyosan megrongálódott négyemeletes épület látható. A helyi média arról számolt be, hogy a megrongálódott épület a Reikartz Hotel, ami a város központjában, a Dnyeper folyó partján áll.

48 órán belül ez volt a második orosz légicsapás Zaporizzsja ellen. Egy szerdai rakétatámadásban két fiatal nő és egy férfi vesztette életét, kilenc másik ember pedig megsebesült.

  • Az ukránok harminchét település lakosait evakuálják az északkeleti Kupjanszk környékén a fokozódó orosz támadások miatt.
  • Bahmut környékén magaslatokat foglalt vissza az ukrán hadsereg, mondta Hanna Maljar, az ukrán védelmi miniszter helyettese.
  • Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint kilenc ukrán drónt semmisítettek meg a Krímnél, kettőt pedig Moszkva közelében csütörtök hajnalban.
  • Drónokkal semmisítették meg az oroszok egy olajraktárat az Ukrajna nyugati részén található Rivne régióban.
  • Lengyelország összesen tízezer katonát vezényel a belarusz határra. A katonák közül négyezren közvetlenül a határőrséget támogatják majd, további hatezer fő pedig készenlétben lesz.
  • Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben megszűnt a külső fővezeték áramellátása, át kellett kapcsolni az egyetlen rendelkezésre álló tartalékvezetékre.
  • Az ukrán haditengerészet szerint új, ideiglenes humanitárius folyosót nyitnak a gabonát szállító hajóknak a Fekete-tengeren.
  • Az ukrán külügyminiszter kizárta a tárgyalások lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de lehetségesnek nevezte a más, harmadik fél közvetítésével történő egyeztetést.

A csütörtöki híreket ide kattintva olvashatják vissza.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!