Újabb tisztviselőket tartóztatott le az ukrán titkosszolgálat katonai toborzásokkal kapcsolatos csalások miatt

2023. augusztus 11. – 20:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatok újabb letartóztatásokkal folytatták a korrupció elleni fellépést. Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elbocsátotta az ukrán katonai toborzás összes regionális vezetőjét.

Most ismét olyan embereket vettek őrizetbe, akik részt vettek egy olyan rendszerben, amely lehetővé tette, hogy azok, akiknek a hadseregben kellene katonai szolgálatot teljesíteniük a hadiállapot alatt, a szomszédos országokba távozhassanak.

A biztonsági szolgálat közölte, „három olyan csatornát is lezártak, amik kenőpénzért cserébe katonaköteles korú állampolgárok Ukrajnából való illegális távozásán dolgoztak.”

A bűnözői csoportok tagjai között egészségügyi intézmények és helyi önkormányzati szervek tisztviselői voltak – közölték. A bűnszövetkezet tagjai 2500-5000 dollár (850 ezer-1,7 millió forint) közötti összeget kértek a katonaköteles emberek kicsempészéséért.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!