Erdoğan az esélyes, beletörhet a török ellenzék bicskája az illiberalizmus lebontásába

Ugyan második fordulóra kényszerítette a hatpárti egyesült ellenzék jelöltje a török elnököt, de a jelek szerint nagyobb esélye van a kormányfőként, majd elnökként húsz éve hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğannak arra, hogy megnyerje a vasárnapi elnökválasztást. Mindez csak részben magyarázható a szabad sajtó szűk mozgásterével és a választás teljes tisztaságát illető ellenzéki kétségekkel.

Az ellenzék viszont abban is bízik, hogy az elnökválasztás második fordulójából egy, az Erdoğan-rendszerről szóló népszavazás válik, remélve, hogy az ellenzékkel alapból nem szimpatizáló, de a kormánnyal elégedetlen szavazókat maguk mellé tudják állítani.

A gazdasági helyzet sem ütötte ki Erdoğant

Márciusban még úgy tűnt, Recep Tayyip Erdoğannak kis esélye van arra, hogy megőrizze húsz éve tartó, alkotmánymódosításokkal egyre inkább személyére szabott hatalmát, és akár már az elnökválasztás első fordulójában győzhet a sokszínű – baloldaliaktól nacionalistákon át vallásos pártokig húzódó, sőt, Erdoğan néhány korábbi befolyásos szövetségesével megspékelt – ellenzék közös elnökjelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu.

A februári, 50 ezer halálos áldozattal járó földrengés is megingatta Erdoğan hatalmát, egyrészt a rosszul szervezett mentési munkálatok, másrészt az ingatlanberuházások érdekében lazított épületbiztonsági követelmények miatt, amelyek következtében sok lakóépület kártyavárként omlott össze.

Hosszabb távon az ellenzék kezére játszott, hogy Erdoğan unortodox gazdaságpolitikája évtizedek óta nem látott inflációhoz vezetett – ez tavaly a 80 százalékot is elérte –, a nemzeti bank vezetőjét is inkább többször lecserélte, hogy a kormánytól egyébként független intézmény monetáris politikája az elnök fiskális elképzeléseihez igazodjon, ám a mesterségesen alacsonyan tartott kamatok csak tovább pörgették az inflációt. (Erdoğan gazdaságpolitikájáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)

Az ország gazdasága ugyan két és félszeresére nőtt Erdoğan 2003-as (akkor még kormányfőként) hatalomra jutása óta, kétségtelen, hogy milliók emelkedtek ki a szegénységből, az ország infrastruktúrája rengeteget fejlődött – az Isztambul és Ankara közötti vonat helyenként 250-nel repeszt, de rengeteg közút, autópálya, repülőtér, metró is épült az országban. A gazdaság azonban 2014-ben volt a csúcson, az elmúlt tíz év már inkább a gazdaság visszaeséséről, részleges visszakapaszkodásról és a hitelek növekedéséről szólt.

Előzetesen a komolyabb közvélemény-kutatók többsége az ellenzéki Kılıçdaroğlu győzelmét jósolta, mégis Erdoğan örülhetett május 14-én: az általa alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vele szövetséges, radikális iszlámot hirdető Nemzeti Mozgalom Pártjával (MHP) közösen megőrizte a parlamenti többséget az elnökivel egy időben tartott, listás, egyfordulós parlamenti választáson. Tette ezt úgy, hogy saját pártjának 35 százalékos eredménye az elmúlt húsz évben nem volt ilyen alacsony, de a jelek szerint a szavazók tőle nem az ellenzékhez, hanem csak az MHP-hez pártoltak át.

Az elnökválasztást pedig, ha a 2018-assal ellentétben nem is nyerte meg már az első fordulóban, de 49,51 százalékot szerezve Erdoğan végzett az élen a 44,88 százalékot elért Kılıçdaroğlu és az 5,1 százalékos Sinan Oğan előtt.

Az első fordulós győzelemhez legalább 50 százalékot kellett volna szereznie valamelyik jelöltnek.

A május 14-i eredményeket itt értékeltük részletesen, arról pedig itt beszéltünk a vasárnapi második forduló előtt Edgar Şar török politikai elemzővel, hogy úgy tűnik, Erdoğan a kampányhajrában jobban mozgósította híveit, és a bizonytalanokat is inkább neki sikerült megszólítania. Azt is kiemelte, hogy míg Kılıçdaroğlu az első fordulóig pozitív kampányt folytatott, amely arról szólt, milyen országot akarnak építeni, addig Erdoğan az ellenzékre fókuszáló negatív kampányt vitt, az eredmények alapján pedig ez utóbbi jobban működött.

Nacionalista retorikával a demokráciáért?

Elsőre tűnhetett úgy, hogy Oğan így királycsináló helyzetbe került, ráadásul a hét elején Erdoğan támogatására szólította fel híveit. Ha a választói matematika vegytisztán működik, a választás ezzel el is dőlhet: Oğan választói híján már nem sok tartaléka maradhat az ellenzéknek, hiszen a választási részvétel az első fordulóban 88 százalékos volt. Pedig az ellenzék vezető ereje, a Köztársasági Néppárt (CHP) többek között Oğan támogatóiban látta azt a plusz forrást, amely elég lehet a fordításra.

„Így is van esélye Kılıçdaroğlunak, nem biztos, hogy Oğan támogatói követni fogják a jelölt utasítását” – mondta Şenel Muzaffer. Az Isztambuli Kulturális Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora azonban hozzátette: bárki is nyeri a török elnökválasztást, a legnagyobb győztes a török nacionalizmus lesz.

Oğan ugyanis korábban Erdoğan pártszövetségese, az MHP színeiben politizált. A radikális párttal szakított, de azért, hogy még radikálisabban fogalmazza meg a török nemzet érdekeit – miközben a 85 milliós ország 15-20 százalékát a kurd kisebbség adja. Az, hogy Oğan választóinak kegyeiért kellett küzdeni, arra kényszerítette az ellenzéket – amelyben egyébként is fontos szerepük van a radikális pártoknak –, hogy ezt a török nemzetérdeket hangsúlyozzák. Csakhogy ez Kılıçdaroğlutól idegenítheti el a kurd kisebbség képviselőit, akik az első fordulóban még őt támogatták.

Ez Kılıçdaroğlut egyensúlyozásra késztette: a második forduló előtti két hétben az ellenzéki elnökjelölt valóban radikálisabb hangot ütött meg, de ez elsősorban a szíriai menekültek 3,5 milliós tömegének mielőbbi hazaküldéséről szólt. És azzal ijesztgette a választókat, hogy ha Erdoğan marad, még tízmillió menekült jön, Afganisztánból, Iránból, Szíriából.

A kurdok felé viszont fontos üzenettel állt elő – hívta fel a figyelmet Dinçer Demirkent, az ankarai egyetem politikai tanszékének professzora. Kılıçdaroğlu arra utalt, hogy kiengedhetik börtönéből a kurd párt vezetőjét, a hét éve rács mögött lévő Selahattin Demirtaşt. (A HDP kurd párt társelnökét a 2016-os, Erdoğan elleni, gyengén szervezett, tisztázatlan hátterű puccskísérlet után vették őrizetbe. Demirtaş elítélte a puccskísérletet, de megjegyezte, hogy a történtekhez épp az vezetett, hogy Törökországban nincsen demokrácia.)

„Kılıçdaroğlu azt mondta, hogy az ő győzelme esetén a bíróságok függetlenek lesznek, a jogállam erősödik, és elfogadja az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését.” Nyakatekerten ez azt jelenti, hogy az EU-ban politikai fogolynak minősített kurd politikus szabad lehet, és ez elég lehet arra, hogy megőrizze az ellenzéki elnökjelölt a kurd kisebbség támogatását a török nacionalista retorika ellenére is, hiszen Erdoğan már korábban egyértelművé tette, hogy a strasbourgi bíróság döntése Törökországot nem kötelezheti semmire.

Erdoğan ezzel szemben az elmúlt két hétben folytatta az első forduló előtti kampányát, amelyben LMBTQ-pártinak, Amerika-bérencnek és a kurd terroristák barátjának nevezte Kılıçdaroğlut. Ezenkívül a nemzeti büszkeséggel, az infrastrukturális beruházásokkal, gazdasági növekedéssel és a februári földrengés sújtotta régiók újjáépítésével próbálta növelni előnyét.

A parlament már a radikálisoké és Erdoğané

Muzaffer szerint a választás tétje egyszerű: ha Erdoğan nyer, folytatódik az autoriter rezsim kiépítése, a Kemal Atatürk vezetésével 1923-ban alapított modern Törökország világi berendezkedésének visszaszorulása, ha Kılıçdaroğlu győz, akkor az ország visszafordulna a 2017-es alkotmánymódosítás előtti, parlamentáris demokrácia felé, amelyben az elnök helyett a kormányfő kezében volt a végrehajtó hatalom.

Ennek az ígéretnek a vonzerejét azonban Kılıçdaroğlu potenciális támogatói szemében jelentősen csökkentheti az a tény, hogy a két hete, az elnökválasztás első fordulójával egy időben tartott parlamenti választást az ellenzék elvesztette.

A várakozásokkal ellentétben az AKP és az MHP együttesen néhány fős többségbe került a parlamentben.

„Ez az ország történetének legradikálisabb összetételű parlamentje” – mondta Dinçer Demirkent, utalva arra, hogy ez nemcsak a kormánykoalíció győzelme miatt igaz, hanem mert a sokszínű ellenzékben is fontos szerepük van a radikális, nacionalista, vallásos pártoknak.

Tehát, ha nyerne is Kılıçdaroğlu, az ország demokratikus rendszerének megerősítésében rendkívül nehéz dolga lenne – vélte az ankarai egyetem oktatója, aki kurd emberi jogi ügyben való állásfoglalásáért már maga is nézett szembe hatósági fellépéssel, amely miatt évekig egyetemen sem taníthatott és az országot sem hagyhatta el. A parlament összetételének ismeretében állítja Demirkent, hogy az elnök személyétől függetlenül a nacionalizmus biztosan a választások nyertese.

Másképp számított a gazdasági kérdés

Kérdés persze, hogy a választásban mekkora szerepe van az ideológiának. Egyrészről a világi állam, az atatürki értékek fontossága, másrészről az iszlám hagyományok, a török nemzeti érdek a választási gyűléseken is hallhatók. De a gazdasági kilátások személyes megítélésének is kulcsszerepe lehet, és annak is, hogy a válság kezelésére az Erdoğan vagy a Kılıçdaroğlu képviselte politikai oldalt találják alkalmasabbnak. Az első forduló alapján inkább a jelenlegi elnököt.

Ugyanis az eredményekből kiderült, hogy a romló reálbérek annyira mégsem zavarják az embereket, és sokan féltek, hogy az ellenzék győzelme esetén a hagyományos monetáris politikával megszűnnek majd munkahelyek. Most nagyon alacsony volt a munkanélküliség, nem úgy, mint 2019-ben, amikor Erdoğan pártja elveszítette Isztambul és Ankara vezetését a helyhatósági választásokon – írtuk a magyarországi politikai helyzetet is jól ismerő Edgar Şarral készült legutóbbi cikkünkben.

„Mindenképpen gazdasági katasztrófához közelítünk”

– mondta ugyanakkor Muzaffer, megjegyezve, hogy a török állam egyre nagyobb összegű hitelt vett fel Katartól és Kínától, amelyek rövid távon a lyukak betömködésére vagy felesleges presztízsberuházásokra mentek el. Ennek ikonikus példája az ankarai gigavidámpark, amely mindössze egy évig működött, három éve rohad a főváros egykor védett zöldterületén, miközben a projektre 800 millió dollárt tapsoltak el.

A hitelfelvétel egyre költségesebb lesz, hiszen az ország hitelbesorolása a pénzügyi egyensúlytalanság miatt romlik. Bárki is győz, a török gazdaság szerkezeti problémáival, a további gyors növekedéssel szembeni akadályokkal kell majd szembenéznie.

Erdoğan ezért is igyekezett inkább az ellenzék Magyarországon sem ismeretlen diszkreditálására játszani: eszerint az ellenzék külföldi érdekeket követ, veszélyeztetik a hagyományos értékeket, a nemzettudatot és persze az LMBTQ is mögöttük áll. Ezt Törökországban a terrorizmus támogatásának vádja színesíti, ami a kurd pártokkal való szoros együttműködésben és a már említett Demirtaş esetleges szabadon bocsátásának ígéretében jelenik meg.

A sajtó azt mondja, amit szabad

A vádakat ezután nagy lendülettel hangosítja fel a sajtó, amelynek nagy része a kormány befolyása alatt áll. „Törökországban nem dolgozhat szabadon a média. A hatalmon lévő párt dicsőítésének szabadsága van csak meg” – mondta a Telexnek a kormánnyal kritikus, baloldali, szekuláris Cumhuriyet lap ankarai részlegének vezetője. A lapnak is volt több munkatársa, akit elítéltek, jellemzően rágalmazás vádjával. A napokban hasonlóért felfüggesztett börtönt kapott az isztambuli Birgün lap újságírója is. Törökország már évekkel ezelőtt is a listák elején állt nemzetközi szervezetek szerint a bebörtönzött újságírók számát tekintve. Már 2019-ben is több mint hatvan ilyen esetet tartottak számon.

A sajtóorgánumok ellehetetlenítése, a kormány és az állami intézmények felől az újságírók kérdéseinek semmibe vétele bevett gyakorlat, Erdoğan sem kerül kormánykritikus sajtó közelébe.

A választási kampányban Erdoğan és a kormánypártok sokkal inkább juttathatták el üzeneteiket a választókhoz, mint az ellenzék. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) tartozó ODIHR első fordulóról készült jelentése szerint a választás kínált ugyan valódi alternatívát, de a feltételek nem voltak egyenlőek, a választás így nem tekinthető teljes mértékben tisztességesnek.
Ezzel együtt Kılıçdaroğlu hívei választáson remélik leváltani Erdoğant.

Megosztja majd az országot az eredmény

A második forduló előtt készült felmérések átlaga alapján Erdoğan 51,7, Kılıçdaroğlu 48,3 százalékon áll

az Euronews összesítésében. Az Erdoğan előnyét mutató közvélemény-kutatások között több olyan van, amelyik akár sok százalékpontos előnyt valószínűsít, az ellenzéki jelölt győzelmét szűkebben mutatják a neki kedvező pollok. Azt is hozzátették, hogy még bőven voltak megszólítható bizonytalanok a felmérésekben.

Az bizonyos, hogy az ország közel fele vesztesnek fogja érezni magát a második forduló eredménye után. Akárki is legyen a vesztes, kérdés, hogyan fogadja majd az eredményt, hitelt adnak-e annak a politikai pártok és a felfokozott várakozásban lévő választók.