Török ellenzéki: Működik az egzisztenciális megfélemlítés, de van még esély legyőzni Erdoğant

„Igen, csalódott vagyok. Biztosak voltunk a győzelemben, de abban mindenképp, hogy az első fordulót megnyerjük” – mondta a Telexnek a vasárnapi török parlamenti és elnökválasztás után az ellenzéki szövetség legnagyobb pártjának fővárosi vezetője az ankarai székházban.

A Köztársasági Néppártnál (CHP) vagyunk, Ali Hikmet Akıllı irodájában, annak minden atatürki attribútumával. Az épp száz éve alapított modern, világi török köztársaság atyja, – az arab írásjegyek helyett a latin ábécét és a Gergely-naptárt is bevezető – Kemal Atatürk látható mindenütt az irodában. Zászlókon, portrékon, sőt, a falon egy időmérő is lóg, amelynek minden órája az ország első kormányfőjének és elnökének képmását mutatja. A CHP-nál úgy tartják, Atatürk az ellentéte mindannak, amit az országot 20 éve vezető Recep Tayyip Erdoğan képvisel.

„Törökországban a demokrácia még nem tart ott, ahol Nyugat-Európában, de ha Erdoğan marad az elnök, akkor ezektől az értékektől az ország még messzebb kerül” – mondta a CHP-ben több mint 20 éve dolgozó Akıllı. Szerinte

az elnökválasztás május 28-i második fordulója azért sorsdöntő, mert ezen múlik, hogy a pluralizmus vagy az autoriter rendszer győz Törökországban.

A legfelsőbb választási tanács szerint Erdoğan 49,51, a hat párt által támogatott, a CHP-t is vezető Kemal Kılıçdaroğlu 44,88 százalékot kapott vasárnap, így egyikük sem érte el az első fordulós győzelemhez szükséges 50 százalékot. A vasárnapi választások legfontosabb tanulságait itt szedtük össze kilenc pontban.

Csalás nélkül is lehet korlátozott a választás

Akıllı önkritikus, első körben a választási eredményekről azt mondja, végig kell gondolni, miben hibázott az ellenzéki szövetség, amely végül az elnökivel párhuzamosan folyó parlamenti választáson is alulmaradt Erdoğan koalíciójával szemben. (Az AKP a muszlim nacionalista MHP-val, a Népi Szövetség keretein belül közösen 322 helyet szerzett a 600 fős törvényhozásban.)

Csak második körben említi a választás egyenlőtlen feltételeit. Azt, hogy a választás csak korlátozottan volt szabad, elismerte az EBESZ hétfői jelentése is, megjegyezve ugyanakkor, hogy technikailag jól szervezett volt és valódi politikai alternatívákat kínált a demokratikus folyamat. Közvetlen, a választás napjára vonatkozó csalást a jelentés nem említett, inkább a választási kampány egyenlőtlenségeiről, a kormánypárt sajtóban élvezett túlsúlyáról beszélt.

Ezt emelte ki Akıllı is, aztán tért rá a rendszer választási megfigyeléskor már kevésbé észrevehető részeire. Egészen pontosan a szisztéma klientúraépítésére, amely egészen alsó szintekig lehatol: egy állami vállalatnál, intézménynél a munkavállaló sokkal esélytelenebb, ha az ő vagy akár csak közeli rokonainak ellenzéki nézetei ismertté válnak, nem is beszélve arról, ha valaki ellenzéki párt tagja. Az AKP és az MHP párttagsága viszont kapukat nyithat meg az egzisztenciális érvényesülésben.

„Működik a megfélemlítés, ami nem feltétlenül fizikai, inkább egzisztenciális fenyegetést jelent”

– mondta a politikus. A választási fülke magánya sem feltétlenül biztosított: Akıllı szerint bevett szokás a szavazólap lefotózása – hogy aztán a munkáltatónál a szavazó bizonyítsa, lojálisan voksolt. Ez Törökországban törvénytelen – Magyarországon a legutóbbi választás óta már nem az –, és Akıllı a mostani választáson is tudni vél ilyen esetről.

A külföldi szavazatok számlálása sem ment zökkenőmentesen. Ez nem mellékes, hiszen a 64 millió szavazásra jogosultból 3,5 millióan szavazhatnának külföldről, de most mintegy 1,8 millióan szavaztak. A fővárosi CHP vezetője szerint a szavazatok egy részét a kormánypárt melletti épületben,

az Ankarai Kereskedelmi Kamara székházában számolták össze, ahol verekedés tört ki az ellenzékiek és bizonyos, provokatőröknek mondott személyek között.

Ezután szerinte az ellenzéki szavazatszámlálók megfélemlítve elhagyták az épületet – Akıllı szerint erről kamerafelvételek is készültek, a jegyzőkönyv a helyi választási bizottságnál van az ügyről – bár az EBESZ már említett jelentéséről szóló tájékoztatón ilyen esetről nem tettek említést a nyugati delegációk vezetői.

A legnagyobb gond, választási időszaktól függetlenül is a véleményszabadság korlátozása: sokak ellen indul eljárás az elnök becsmérlése, rágalmazása címén – mondta Akıllı.

A radikálisok között lehet az ellenzék tartaléka

„A következő két hétben meggyőzően el kell mondanunk az embereknek, mit akarunk tenni azután, hogy győzünk.” Mivel a sajtóviszonyok nem teremtenek egyenlő feltételeket, Akıllı szerint ez csak közvetlenül, rendezvényeken, aktivisták ajtótól ajtóig tartó kampányával lehetséges. Erre a korlátozott körülmények között is lát esélyt.

De kire számíthat az ellenzék a második fordulóban, ha a részvételi arány így is magas – bár Törökországban nem szokatlanul magas –, 88 százalékos volt?

A tartalékot az ellenzék sokszínűsége hozhatja – bár az első fordulóban épp ugyanez taszíthatta is a választók egy részét, hiszen a hatpárti szövetségben baloldaliak, mérsékelt jobboldaliak, nacionalisták és ezt vallásossággal ötvöző pártok is voltak, az elnökválasztáson pedig a kurdok is Kılıçdaroğlut támogatták.

A Nemzeti Szövetségben lévő Jó Párt (İyi Parti) szavazói között vannak olyanok, akik a parlamenti választáson pártjukra szavaztak – így a parlamentben az ellenzéket erősítették, az elnökválasztáson viszont Erdoğan mellett döntöttek. Úgy látják, a következő két hétben többek között rájuk kell fókuszálni, hogy ledolgozzák az Erdoğannal szembeni 2,3 milliós szavazathátrányt.

Ennek a rétegnek a szavazatmegosztása abból fakadhat, hogy a gazdasági folyamatokkal nem elégedettek – Törökországban tavaly 80 százalék felett volt az infláció, az idén is meghaladja a 40 százalékot, és az ország az elmúlt 10 év legnagyobb gazdasági válságát éli át (erről többek között itt írtunk korábban), amelynek mély, strukturális okai vannak. Viszont az Erdoğan által képviselt neooszmán, pántörök nemzeti ideológia mindennek ellenére közelebb áll hozzájuk, mint a mérsékeltebb összellenzéki jelölt, Kemal Kılıçdaroğlu.

Ugyanez a helyzet azokkal, akik az első forduló harmadik jelöltjére, az ultranacionalista, 5,1 százalékot begyűjtő Sinan Oğanra szavaztak. A nemzetközi pénzügyi tapasztalatokkal rendelkező 55 éves politikus Erdoğan szövetségese volt a koalíciós partner MHP tagjaként, végül azonban jobbról előzve szakított vele. Az ellenzéki szövetség a benne lévő radikálisabb pártok képviselői révén arra számít, hogy onnan is hódíthat el szavazatokat. Oğan egyelőre nem foglalt állást arról, kit támogatna, de a hírek szerint van párbeszéd közte és az ellenzék között.

A parlamenti bukta után még nem dőlt el a mérkőzés

De van még egyáltalán tétje az elnökválasztásnak, ha egyszer a parlamenti választást az ellenzék már elbukta?

A válasz egyértelműen igen, és ez épp Erdoğannak köszönhető. Az általa keresztülvitt 2017-es alkotmánymódosítás nyomán ugyanis a végrehajtó hatalom letéteményese az elnök. „Persze szükség van a parlamentre az alkotmánymódosításhoz, a törvények elfogadásához, de egy elnökválasztási győzelem esetén ezzel a helyzettel meg lehetne birkózni” – mondta Akıllı.

Példaként a helyhatósági választásokat hozta fel: 2019-ben Ankara és Isztambul, valamint több más nagyváros polgármesteri székét nyerte el a CHP, miközben a két megapoliszban a közgyűlés többsége kormánypárti maradt. Ennek ellenére a polgármesterek nem váltak béna kacsává, és Akıllı szerint ugyanez kivitelezhető nagyban is, bár hosszabb távon az ellenzék a hatalmi erőközpontot az elnöktől ismét a parlamentnek felelős kormány és a miniszterelnök felé vinné el.

A 2017-es alkotmánymódosításig Erdoğan útja az ehhez megkerülhetetlen népszavazáson át vezetett, amelyet a 2016-os sikertelen, állítólagos katonai puccs után vitt keresztül, a biztonságra és az ország stabilitására hivatkozva. A bizonytalanság már korábban is az elnök kezére játszott.

Erdoğan jött már ki vert helyzetből

Akıllı megjegyezte, hogy saját pártbeli pályafutása alatt sokat megélt már a CHP-ben, amely 1999-ben még a parlamentből is kiesett, nem érve el az akkori tíz százalékos küszöböt. (Ez ma 7 százalékos, de az ellenzék 3 százalékosra csökkentené.)

Az atatürki párt azonban visszajutott a parlamentbe, sőt, volt már szerepe azóta abban, hogy megingassa Erdoğan hatalmát. 2015 júniusában ugyanis a parlamenti választáson az AKP elveszítette többségét – ekkor Erdoğan már elnök volt, de az akkori alkotmány nyomán a valódi hatalmat csak közvetve, akkori szövetségesén, a mára már az ellenzékhez pártolt kormányfőn, Ahmet Davutoğlun keresztül birtokolta – és sehogy sem jött össze a parlamenti többség. Sem neki, sem az akkor még töredezettebb ellenzéknek. Erdoğan akkor a radikális iszlamista MHP-t sem tartotta szövetségesnek.

Akıllı felidézte, ennél, az Erdoğan hatalmát megingató választásnál indult a robbantásos merényletek újabb hulláma, amelyeket a hatalom a kurdokhoz vagy a szíriai polgárháborúban akkor még erős Iszlám Államhoz kötött. A merényletek folytatódtak 2015 őszén, amikor új választásokat írtak ki. Ezen az AKP végül megszerezte az abszolút többséget. (Ezt 2018-ban elveszítette ugyan, akkor azonban már a radikálisabb iszlám felé fordulva szövetségesévé tette az MHP-t, amellyel együtt a vasárnapi parlamenti választáson is megszerezte a többséget.)

„Az AKP őszi választási győzelme után aztán a terrortámadások megszűntek” – jegyezte meg Akıllı, hozzátéve, hogy senki nem bizonyíthat semmit ezzel az összefüggéssel kapcsolatban, de „nem is zárhat ki semmit”.

„Létezik olyan a világban, hogy a kormányok a titkosszolgálatokon keresztül felhasználnak bizonyos szervezeteket saját céljaikra”

– mondta. Mindennek ellenére szerinte ha nehéz is, a mostani körülmények között is le lehet győzni Erdoğant a választáson. Már csak azért is, mert a gazdaság a hatalmi akarattól függetlenül érvényesíti a maga igazát. „Ha a politikai győzelmet nem koronázza meg gazdasági siker, akkor az semmit sem ér. Márpedig az országnak ebben a rendszerben nem elég hatékony a gazdasága. Ha Erdoğan marad az elnök, akkor Törökország gazdasági jövője is bizonytalan” – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint ezt a legsérülékenyebb választók, jellemzően épp Erdoğan támogatói érzik ezt, még ha jelentős részben az első fordulóban rá is szavaztak.

Ott voltunk a helyszínen Isztambulban és Ankarában is

A török és a magyar ellenzék hasonlóságairól és különbségeiről, a vasárnapi esélyekről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban, egy közvélemény-kutatóval is átbeszéltük a várható eredményeket, illetve egy politikai kiállásáért korábban meghurcolt egyetemi oktatóval a választás történeti hátteréről és lehetséges utóéletéről is beszélgettünk.

Mindkét oldal aktív támogatói biztosak voltak a győzelmükben. Hogy miként vallottak Erdoğanról támogatói, azt ebből az ankarai kormánypárti tüntetésről készült videóból tudhatja meg, itt pedig megismerheti, miért várták a győzelmet a főváros ellenzéki szavazói.

A vasárnapi választás eddigi tanulságairól itt olvashatja összefoglalónkat.