EBESZ: Korlátozottan volt szabad a török választás

2023. május 15. – 17:31

EBESZ: Korlátozottan volt szabad a török választás
Gyülekezők Recep Tayyip Erdoğan eredményváró eseménye előtt Ankarában 2023. május 14-én – Fotó: Simor Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Korlátozottan szabadnak minősítette a törökországi parlamenti és elnökválasztást az Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) tartozó ODIHR, az EBESZ parlamenti közgyűlése és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) delegációinak képviselői tartottak közösen Ankarában.

Az értékelés főbb pontjai:

  • A választás nem teljesítette a demokratikus választáshoz szükséges minden alapelvet.
  • A kormánypárt tisztességtelen előnyt élvezett a sajtóban az ellenzékkel szemben.
  • Továbbra is vannak az országban politikai foglyok.
  • A sajtó lehetőségei korlátozottak, az újságírók munkáját nehezítik, gyakori az öncenzúra is.

Ugyanakkor:

  • A vasárnapi parlamenti és elnökválasztás valódi választási lehetőséget kínált.
  • A magas részvételi arány is jelzi, hogy alapvetően mindenki élhetett szavazati jogával.
  • A külföldi szavazatoknál nem látják manipuláció kockázatát.
  • Lesz második forduló az elnökválasztáson.

Ez az utóbbi pont épp a sajtótájékoztató idején vált lényegében hivatalossá, miután most már mindkét fél készpénznek veszi, hogy az elnökválasztásnak nincs végleges győztese a vasárnapi első fordulóban. Sem a 20 éve hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan, sem az összellenzéki Kemal Kılıçdaroğlu nem érte el a szavazatok 50 százalékát. A felmérésekkel ellentétben ehhez Erdoğan volt közelebb, de 49,51 százalékos eredményét már nem vihetik 50 százalék fölé a még összeszámolatlan, külföldön leadott szavazatok sem.

Igaz, jogilag ez is csak május 18-ra, csütörtökre dől el – addig lehet megtámadni a választókörzetek eredményeit –, de most már készpénznek vehető, hogy május 28-án Erdoğan és a vasárnap 44,88 százalékot szerző Kılıçdaroğlu második fordulóban küzd meg az államfői címért.

Ez egyrészt siker az ellenzéknek, mert 2014-ben és 2018-ban – utóbbinál a 2017-es alkotmánymódosítás révén már az elnök kezében összpontosult a végrehajtó hatalom – Erdoğan az első fordulóban behúzta a győzelmet. Másrészt kudarc az ellenzéknek, mert a felmérések többsége azt jósolta, hogy Kılıçdaroğlu legalábbis élen végez az első fordulóban, de akár 50 százalék feletti győzelmét sem zárták ki.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ankarai sajtótájékoztatója – Fotó: Simor Dániel / Telex
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ankarai sajtótájékoztatója – Fotó: Simor Dániel / Telex

Hogy az eredményekben mekkora szerepe volt a választás egyenlőtlenségének, arra az ODIHR jelentése volt hivatott válaszolni.

A hétfő délutáni sajtótájékoztatón a kötelező udvarias fordulatokon túl elhangzottak határozott kifogások, minősítések – bár konkrét, vasárnapi választási csalásra vonatkozó vád nem. A megfigyelés azonban nemcsak a szavazás napját, hanem hosszabb időszakot vizsgál, figyelve a sajtóban való megjelenésre, a szavazók információhoz való hozzáférésére, amelyet szintén ért kifogás a jelentésben.

„Törökország nem felelt meg a demokratikus választáshoz szükséges demokratikus alapelvek mindegyikének”

– mondta a PACE delegációjának vezetője. Frank Schwabe szerint azonban így is „valódi választást” kínált a megmérettetés, amelyen magas arányban vett részt a 85 milliós ország 61 millió hazai és 3,5 millió külföldön élő választója.

A pozitívumok között említették meg, hogy még a februári földrengéstől sújtott területeken is lehetett szavazni. Negatívum volt azonban, hogy a földrengésig ott élők nem is szavazhattak máshol – azaz, akik otthonuk megsemmisülése miatt eljöttek az 50 ezer halálos áldozattal járó földrengéssel sújtotta régióból, azoknak nagy érzelmi és anyagi áldozatot kellett vállalni, hogy élhessenek szavazati jogukkal.

A választás leggyengébb pontja azonban a médiahelyzetből adódott. Egyértelműen tisztességtelen előnyt élvezett a sajtóban az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kormánypárt és az elnök – hívta fel a figyelmet Farah Karimi, az EBESZ parlamenti közgyűlése delegációjának vezetője.

A külföldi szavazatok esetében az EBESZ delegációját vezető Michael Georg Link utalt arra, hogy korábban is kérdés volt a külföldön leadott szavazatok összeszámlálásának útja, most azonban sem ő, sem a török ellenzéki pártok nem érezték úgy, hogy itt nagy tere volna a szavazatok manipulálásának. Hangsúlyozta azonban, hogy az összes szavazat összeszámlálásának végéig az országban lesznek és így tesznek az elnökválasztás második fordulójánál is.

Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex

Az ODIHR és partnereinek választási megfigyelő stábja 17 ankarai szakértőből és országszerte 28 hosszú távú megfigyelőből állt, a választás napjára ehhez országszerte további 401 megfigyelő csatlakozott.

A Telex munkatársai az elmúlt napokban Ankarából és Isztambulból is jelentkeztek helyszíni cikkekkel, képriportokkal, videókkal, és vasárnap is a helyszínen követték az eseményeket.

Előzetesen mindkét oldal aktív támogatói biztosak voltak a győzelmükben. Hogy miként vallottak Erdoğanról támogatói, azt ebből az ankarai kormánypárti tüntetésről készült videóból tudhatja meg, itt pedig megismerheti, miért várták a győzelmet a főváros ellenzéki szavazói. Képriportunkban azt is bemutattuk, ahogy Erdoğan mecsetet avatott, az ellenzék pedig a győzelemre számítva kampányolt Isztambulban, itt pedig a szavazás napján készült képes cikkünket nézhetik meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!