Se Oroszország, se Európa nem omlott össze, de világos, ki szív nagyobbat

Egy évvel az ukrajnai orosz agresszió kezdete után ahogy a frontvonalak, úgy a konfliktust övező gazdasági háború lövészárkai is befagytak. A beharangozott összeomlás sem az orosz pénzvilágban, sem az európai energiapiacon nem jött el, de Vlagyimir Putyin orosz elnök csapatai ezen a téren sem állnak jól.

A politikatudomány már bőven az ukrajnai invázió előtt is erősen szkeptikus volt a szankciók hatásosságát illetően, és az elmúlt egy év részben igazolta is ezt. A szankciós fenyegetés nem volt képes eltántorítani Putyint az inváziótól, a szankciók kivetése nem döntötte romba az orosz gazdaságot, nem rengette meg a rezsim biztonságát, és egyelőre a háború befejezését sem tudta kikényszeríteni. A prózai ok, hogy az oroszok fő bevételi forrásának letekerésével majdnem egy évet várt az EU, és a nyugati világon túl nem valósult meg az orosz gazdaság elszigetelése, India, Kína és Törökország igyekezett hasznot húzni a helyzetből.

Ezzel együtt az a fideszes nóta sem áll meg, hogy a szankciók többet ártanak az Európai Uniónak, illetve hogy hatástalanok lennének a pusztítás megfékezését illetően.

Az orosz állam bevételei visszaestek, tartalékai apadnak, a háború költségei nőnek.

Az ipart nagyrészt a hadi igény pörgeti, de számos szektor elsorvad, és hosszabb távon borítékolható a lemaradás. A nyugati energiaexport ellehetetlenülésével pedig nem az EU, hanem Moszkva lőtte lábon magát.

A helyzet a világ maradék részének is ártott, az energia- és élelmiszerárak növekedése az alacsony és közepes jövedelmű országoktól komoly áldozatokat követelt. Ugyanakkor az egyáltalán nem világos, hogy a 2022-es év kedvezőtlen világgazdasági folyamatai mennyiben írhatók a háború és a szankciók, és mennyiben más jelenségek, például a koronavírus-járvány alatt szétzilált ellátási láncok fennakadásai, az amerikai költségvetési és monetáris politika vagy a kínai járványkezelés számlájára.

Hasonló okokból a közeljövő kilátásai is homályosak, a tanulság pedig egyelőre leginkább az, hogy

mindkét fél alulbecsülte a másik alkalmazkodóképességét és túlbecsülte saját erejét; na meg az, hogy a gazdasági racionalitás (rövid távon) gyenge fegyver az imperializmussal szemben.

Kompetens jegybank, rengeteg olaj

Az invázió után az Egyesült Államok, az Európai Unió, az angolszász világ, valamint Japán, Dél-Korea és Szingapúr is példátlan pénzügyi szankciókat és kereskedelmi korlátozásokat vezetett be Oroszországgal szemben. Az orosz bankszektor jelentős részét kizárták a legfontosabb nemzetközi bankközi kommunikációs és elszámolási rendszerből (SWIFT); zárolták az orosz jegybank és számos kereskedelmi bank nyugati vagyonát; valamint egy sor fontos ipari szektorban megtiltották az oroszországi exportot.

Ám míg a szankciók bejelentését követően nyugati elemzők 12-15 százalékos gazdasági visszaesést jósoltak, végül a hivatalos orosz adatok szerint csupán 2,5 százalékkal csökkent az orosz bruttó hazai termék (GDP) 2022-ben, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,2, a Világbank 3,5, az OECD 3,9 százalékos visszaesést becsült. A 7,5 százalékos jegybanki alapkamat alacsonyabb, mint a magyar; az infláció januárban 12 százalék volt, az orosz jegybank és az IMF enyhe növekedést vár idén (bár piaci elemzők recessziót).

Hogy nem lett összeomlás, az jelentős részben a Putyin-rezsim egyik legkompetensebb intézményének, az orosz jegybanknak köszönhető,

amely a szankciók kivetése után bezárta a pénzpiacokat, tőkekorlátozásokat vezetett be és 20 százalékra emelte az alapkamatot. Ez megakadályozta a pénz kimenekítését és a rubel árfolyamának összeomlását, valamint letörte a szankciók bevezetése után megugrott inflációt.

A pénzügyi trükkök ugyanakkor nem sokat értek volna, ha nincs az energiaexport, amely a részleges uniós olajembargó 2022. decemberi életbe lépéséig gond nélkül folyt Európába és a világba (az uniós szankciókról itt írtunk). Sőt: 2022 első felében a szokásosnál is többet kerestek a földgázon és az olajon, miután az energiaárak tavasszal és a nyáron az egekbe szöktek, részben mert a háború okozta bizonytalanság piaci pánikot szült.

Ennek köszönhetően Oroszország folyó fizetési mérlege, avagy a bejövő és kifolyó pénz egyenlege tavaly 227 milliárd dolláros pluszban zárt, ami 86 százalékos emelkedést jelentett 2021-hez képest. Más szóval dőlt a pénz Oroszországba.

Az orosz ellenállás harmadik oka, hogy az ország nem maradt kereskedelmi partnerek nélkül. Az orosz import súlyosan visszaesett a szankcionáló országok felől, és eleinte a szankciókból kimaradó államok cégei is kivártak – ám a nyártól kezdve sokan elkezdtek rárepülni az orosz piacra. India az orosz olaj legnagyobb vásárlója lett; a gazdasági gondokkal küzdő Törökország az orosz kereskedelem közvetítőjeként – a vádak szerint a szankciókerülés segédjeként – és az orosz oligarchavagyonok becsalogatásával próbált pluszpénzhez jutni; de hasonló szerepet játszott az Egyesült Arab Emírségek és számos közép-ázsiai ország is.

A nem szankcionált területeken az európai uniós import is jelentős maradt, a legnagyobb támaszt pedig az invázió előtti várakozásoknak megfelelően Kína adta,

amely a kezdeti passzivitása után elkezdte növelni oroszországi olajimportját és ipari exportját, így a két ország kereskedelmi forgalma 34 százalékkal nőtt 2022-ben.

A Wall Street Journal az orosz vámadatok alapján azt írta, hogy a kínai állami védelmi beszállítók navigációs eszközökkel, elektronikai zavarásra használt műszerekkel és vadászgép-alkatrészekkel látta el a megszorult Oroszországot. Az Institute of International Finance bankközi agytröszt szerint Oroszország csip- és integráltáramkör-importja nőtt tavaly, a nyugati gyártók helyébe kínai és hongkongi cégek léptek. (Az orosz kereskedelem alakulásáról Darvas Zsolt közgazdász, a Bruegel Intézet kutatója nagyon részletes adatokat gyűjtött.)

Az olajexportból befolyó pénzből az állam és a vállalati szféra rengeteget költött a kieső importot helyettesíteni hivatott beruházásokra is, a beruházások hat százalékkal nőttek tavaly.

Az ősz óta csökkenő exportbevételek

Ez a Moszkva számára kedvező helyzet azonban az ősz óta nagyot változott. A földgáz piaci ára a nyári megawattóránkénti 330 euróról februárra 50 euró alá, 18 havi mélypontra esett; az európai vezetékes szállítások elapadása miatt az orosz földgázexport mennyisége tavaly 25 százalékkal csökkent, idén pedig vélhetően tovább zuhan.

Miután az Európán kívüli vezetékes szállításhoz, valamint a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjához csak jóval szűkösebb kapacitások állnak rendelkezésre, évtizedes távlatban sem reális a kieső európai export pótlása.

Bár az európai orosz olajszállítások idénre az uniós lépések miatt tizedükre csökkentek, az olajkitermelés és a tengeri olajexport volumene magas maradt, és egyes elemzői értékelések szerint ez legalább négy-öt évig így is maradhat. Azonban az árak itt is kedvezőtlenül alakultak a Putyin-rezsim számára:

• A pénzügyi szankciók, az európai embargó és az orosz rezsim gyenge alkupozíciója miatt 30 dollár körüli diszkonttal tudják csak eladni az olajat.
• A világpiaci ár a nyári hordónkénti 110 dollárról novemberre 80 dollár környékére csökkent, és azóta ezen az árszinten mozog. Így a diszkont miatt januárban az orosz pénzügyminisztérium szerint 49,5 dollárért adták az uráli kőolaj hordóját, és az ár februárban is ötven dollár alatt maradt.
• Míg korábban döntően Európába ment az orosz olaj, addig most Ázsiába, amely jóval hosszabb és drágább utat és kisebb szállítási kapacitást jelent (azonos mennyiségű tankerrel kevesebbet tudnak szállítani Indiába, mint Rotterdamba). Az alacsonyabb ár és a magasabb költségek kombinációja miatt a haszonkulcs csökken.

Emiatt az exportbevételek az ősz óta csökkennek, idén januárban 35 százalékkal alacsonyabb volt a kivitel értéke, mint tavaly januárban, míg az olajbevételek 46 százalékot estek, az állam nem energiaipari adóbevételei 28 százalékot. Decemberben 10,5 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztása, az ipari termelés 4,3 százalékkal.

Eközben a háború költségei is kilőttek, a kiadások januárban 59 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. A januári költségvetési hiány önmagában 25 milliárd dollárra, az előirányzott éves hiány 60 százalékára rúgott. A kormány a hiány fedezése érdekében mostanában napi átlag 124 millió dollárnyi devizát és aranyat értékesít, miközben a tavalyi összeg duplájára, a teljes állami kiadások harmadára tervezi növelni a hadi kiadásokat.

Nem tragikus, de nem is jó

Azért ez sem jelenti azt, hogy Putyinék legatyásodtak volna. A folyó fizetési mérleg 8 milliárd dolláros többlettel zárt januárban, és az orosz kormány szerint a kiemelkedően magas államháztartási hiány az adóbevételek és az állami beruházások elszámolási szabályainak változásaiból fakadt. Elemzők azt is kiemelték, hogy a decemberben életbe lépett uniós olajembargó ugyan jelentős, de vélhetően átmeneti léket ütött a büdzsén, így a helyzet javulni fog.

A kilátások értékelését nehezíti, hogy az orosz pénzügyi adatszolgáltatás március óta rendkívüli foghíjas, és még a korábbiaknál is kevésbé megbízható. Így aztán

nem tudni, hogy mekkora tartalékai vannak még az orosz államnak, és azt sem, hogy a jelenlegi kiadási szint mellett meddig tudja égetni a pénzt.

(Sőt, olyan elemzések is vannak, amelyek szerint az orosz kikötőkben 30 dolláros diszkont mellett betankolt olajat a végén piaci áron adják el Indiában, és a különbözetet orosz oligarchák zsebelik be, egy részét pedig a hadi költésbe csatornázzák vissza.)

Mindenesetre a legtöbb elemző szerint néhány éves távlatban fenn tudják tartani a jelenlegi kiadási szintet, és egyelőre a katonai és szociális kiadások sincsenek veszélyben.

A bevételi oldalon segítheti Putyint, hogy a kínai járványkezelés feladása után az olaj iránti kereslet és ezáltal az olajár emelkedésére számítanak a piaci vajákosok, az árakat pedig az oroszok is félmillió hordós kitermeléscsökkentéssel próbálják felhajtani (bár ez Amerika szerint inkább annak a jele, hogy nem tudják eladni teljes termelésüket). Az olajbevételek elapadása ellen szól az is, hogy az arab termelők olajkartellje, az OPEC eddig támogatta az olajár magasan tartását, és ez vélhetően nem változik.

Ezzel együtt az is látszik, hogy Oroszország kapacitásainak határán van. Az ipart nagyrészt a hadigazdaság és az importhelyettesítés tartja életben, ám számos, a nyugati importtól függő szektor összeesett, az autóipar vagy a gyógyszeripar termelése 40-60 százalékot zuhant. A korábban behozott készletek felhasználásával, a szürkeimporttal, csempészettel, harmadik országok alkatrészeivel elmuzsikál valahogy a termelés, de hosszabb távon a kínai segítséggel együtt is számottevő technológiai lemaradást okoz, ha Oroszország elzárva marad a nyugati technológiától. A Bloomberg Economic jóslata szerint

a jelenlegi tendenciák alapján, a lassú ernyedéssel 2026-ban 8 százalékkal, 190 milliárd dollárral, azaz egy magyar gazdaságnyival lesz kisebb az orosz GDP a háború előtti projekciókhoz képest.

A háború egyéb, nehezen mérhető hatásokkal is járt, például a sorozás elől való kivándorlás és a tüntető városi középosztály lecsukása alapján Oroszország vélhetően nem lesz versenyképes szereplő a 21. század tudásalapú világgazdasági rendszerében. Azonban a jelenlegi gazdasági modellje is képes középtávon pokollá tenni 40 millió ukrán életét, már ha a rezsim ezt teszi meg az állam fő céljának.

Drágán, de Európa is túlélte

Ahogy az orosz gazdaság, úgy az európai sem omlott össze, dacára annak, hogy a háború elején népszerű nézet volt, hogy az EU elvérzik orosz energia nélkül.

Ebben fontos szerepet játszott, hogy az LNG piaca az utóbbi években (főként az ázsiai kereslet megugrása miatt) hatalmasat fejlődött, ezért

Európa ha rettentő drágán is, de képes volt a letekert orosz vezetékes gázt tengeri LNG-importtal pótolni.

Egy másik fontos faktor a kínai fogyasztás alacsony szintje volt: a koronavírus-járvány drákói kezelése miatt tavaly elég gyengén muzsikált a kínai gazdaság, ami a vártnál alacsonyabb energiafogyasztást hozott, így több jutott Európának.

Az enyhe tél is segítette az EU-t, de a kedvező külső körülmények mellett az ipari gázhasználatot is sikerült jelentősen visszafogni és/vagy kiváltani. 2022 egészét tekintve az EU tartotta a kitűzött 15 százalékos fogyasztáscsökkentési célt, idén januárban 25 százalékkal alacsonyabb volt az európai földgázfogyasztás, mint a 2019–2021 közötti átlag.

Mindez nem volt olcsó, az EU-s országok összesen 657 milliárd eurót (az uniós GDP több mint 4 százalékát) különítettek el az elszálló árak kompenzálására és a bedőlő szolgáltatók megmentésére, Németország egyedül több mint 200 milliárdot. Az energiaárak emelkedésének üteme az év közepén elérte a 40 százalékot az EU-ban, és nagyban hozzájárult az elszaladó inflációhoz is.

Ezzel együtt Orbán Viktor szövegével ellentétben messze nem csupán a háború és a „brüsszeli szankciók” okozták az idei év kiemelkedő inflációját – főleg hogy a szankciók az energiaimportra nem is vonatkoztak az év végéig.

Az eurózónás energiaár-emelkedés már 2022 januárjában 29 százalék volt, részben mert a Gazprom már 2021 végén elkezdte korlátozni európai szállításait, hogy ezzel felsrófolja az árat; részben pedig azért, mert a világgazdaság pénzbősége és a koronavírus-járvány vége miatt a nyugati energiakereslet eleve megnőtt, miközben a kitermelés korlátozott maradt, és a finomítói kapacitások csökkentek a járvány alatt.

Az inflációhoz az is hozzátett, hogy a járvány alatt szétrázott ellátási láncok csak 2022 közepe-vége felé álltak helyre, és a feszes munkaerőpiac és az abból fakadó béremelési kényszer a szolgáltatások árait is megnyomta. A magyar kontextushoz pedig hozzátartozik, hogy a sokéves laza költségvetési és monetáris politika miatt a magyar inflációs pálya már 2017 óta elvált az európaitól, amire a 2022-es választás előtti állami osztogatás, majd a hatósági árazással való trükközés is rátett egy lapáttal.

Az olajpiacon az embargó nem okozott gondot Európának, és (egyelőre) a finomított olajtermékek, főként a dízel importtilalma sem hozta el a beharangozott armageddont. Ugyanakkor a sztori még nem ért véget, a földgázellátás a jövő télen is necces lehet annak függvényében, hogy az oroszok teljesen elzárják-e a csapot, hogyan alakul az időjárási helyzet, illetve beindul-e a kínai kereslet, ami felnyomja az árakat.

Európa alkalmazkodik, a fejlődő országok szívnak

Az európai ipar gyorsan alkalmazkodni tudott a helyzethez, a beharangozott leépülés helyett tavaly jelentős gázfogyasztás-csökkentés mellett többet termelt, mint akár a koronavírus-járvány előtt, akár 2021-ben – bár országonként és szektoronként jelentős eltérések voltak azt illetően, hogy ki hogyan vészelte át a múlt évet. Bár az átmeneti ellátási válság rövid távon növelte a fosszilis energiatermelés (különösen a szén) mértékét, hosszabb távon nagy lökést adott az európai megújulóenergia-termelésnek is.

A korábbi félelmekkel ellentétben a mostani jóslatok szerint az európai recesszió is elmarad,

és bár a növekedési kilátások nem rózsásak, ennek okai – az amerikai kereslettől kezdve az európai gazdaságok évtizedes strukturális gondjaiig – messze túlmutatnak a háborún. Ezt jelzi, hogy 2023 elején a világgazdasági helyzet miatt az olyan, Ukrajnától és Oroszországtól nagyon távoli bezzegországok is recesszió felé tartanak, mint Dél-Korea vagy Tajvan.

Ezzel együtt az európai energiahelyzet a világ többi részén is komoly áldozatokat követelt. Miután a gazdag Európa hajlandó volt bármit megadni a gázért a nyáron és ősszel, a fejlődő világ országai kiszorultak az LNG-piacról, ami számos szegényebb helyen áramellátási problémákat, az ipari termelés és így az export visszaesését, a jövedelmek csökkenését jelentette.

Hasonlóan súlyos humanitárius következményekkel járt, hogy az inváziót követően – a jelentős ukrán agrárexport ellehetetlenülése (Oroszország és Ukrajna tavaly nyáron megállapodást kötött az ENSZ-szel és Törökországgal az ukrán tengeri agrárexport részleges helyreállításáról) és az orosz exporttal kapcsolatos bizonytalanság miatt – elszállt számos takarmány, agrártermék és műtrágya világpiaci ára. Azóta az árak jelentősen mérséklődtek, de a 2022-es év így is kiemelkedően magas élelmiszerárakat hozott, ami miatt a súlyos élelmezési bizonytalanságban élők száma az ENSZ szerint 345 millió főre nőtt a 2019-es 135 millióhoz képest.

Az EU vezetői szerint ennek oka, hogy Moszkva fegyverként használja az agrárexportot. Ám egyes felmérések szerint az Európát és Amerikát nem az emberi jogok védelmezőjeként, hanem gyarmatosítóként és agresszorként ismerő „globális dél” országaiban rekordokat dönt az orosz- és Kína-barátság, ahogy Magyarországon is elég jelentős szimpátiát sikerült kelteni a kormánypárti szavazók körében a gaz NATO és az EU által elnyomott szegény Oroszországocskának.

Ez a gazdasági kapcsolatok terén is megmutatkozik. Az olajpiac gyakorlatilag kettévált egy „piaci” és egy nagyrészt Ázsiát kiszolgáló részre;

az orosz kereskedelem irányai teljesen átalakultak, és más lehetőségek híján manapság Oroszország Afrikában próbálja növelni fegyver- és energiakereskedelmét, na meg politikai befolyását.

A legnagyobb vesztes ugyanakkor nem a birodalmi vágyaitól megfosztott Putyin vagy a világpiaci áraktól oroszbaráttá váló ázsiai és afrikai országok, hanem az Oroszország által megtámadott Ukrajna, ahol a legóvatosabb becslések szerint is sok ezer civil vesztette életét, közülük sokan brutális tömeggyilkosságokban, a lakosság negyede, mintegy 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát, közülük 8 millióan az országot is a harcok miatt, a GDP-je pedig 30 százalékkal csökkent.