Tizenegy nap után is mentettek ki embereket, és még mindig zajlik a kutatás a túlélők után a Törökországban és Szíriában több mint 43 ezer halálos áldozatot követelő, február 6-i földrengésben összedőlt házak romjai között, de a figyelem egyre inkább a milliónyi földönfutóvá vált ember szükségleteire, a romok eltakarítására és az újjáépítésre is összpontosul.
És arra a kérdésre: ki a felelős a természeti katasztrófa pusztításáért? Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint senki, ugyanis „mindig történtek ilyen dolgok, ez a sors tervének része”. Ez annyiban igaz, hogy Törökország déli részén több kőzetlemez is súrolja-gyűri egymást, és az állandó tektonikai háborgásnak köszönhetően a régió történelmét mindig is meghatározták a földrengések.
Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy emberi mulasztások és rossz politikai döntések is ott vannak a pusztítás mértéke mögött.
A katasztrófa elszenvedői első körben a török katasztrófavédelem (AFAD) késlekedése miatt háborogtak; a tengerparti Hatay tartomány egyes részein az összeomló házaikat önerőből elhagyók a Guardian szerint arról számoltak be, hogy 48 őrjítő órát kellett várni, míg megérkeztek a mentőalakulatok a romokhoz, de mire megkezdődött volna a bent rekedt szeretteik kimenekítése, addigra sokszor már késő volt.
A túlélők ellátása is akadozott, sokan nem jutottak élelemhez vagy takaróhoz. A hadsereg is csak lassan mozdult meg, annak ellenére, hogy a régióban mintegy 120 ezer katona állomásozik, az egységek relatíve későn kapcsolódtak csak be a mentési munkálatokba (igaz, a légierő a rengések után azonnal légihidat állított fel a mentőalakulatok szállítására).
A mentést a kommunikációs infrastruktúra sérülései is hátráltatták, de Elon Musk hiába ajánlotta fel már a földrengés napján az internetet Ukrajnában háborús körülmények között is biztosító Starlink műholdas szolgáltatását, Ankara nem élt a lehetőséggel – sőt, az eltűntekkel való kapcsolattartásban normális esetben fontos szerepet játszó Twitterhez és TikTokhoz való hozzáférést is korlátozta.
Erdoğan maga dicsekedett a földrengésvédelmi szabályok fellazításával
A csaknem 25 ezer összeomlott vagy súlyosan megrongálódott épület többségét Hegyi Dezső, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője szerint nem készítették fel egy ekkora földrengésre, nem alkalmazták a más földrengésveszélyes országokban bevett, a lökéshullámokat tompító szerkezeti megoldásokat.
A török kormány ezért az építkezések tervezőit és kivitelezőit hibáztatta, a hatóságok a hétvégén 131 építési vállalkozót, építészt és mérnököt gyanúsítottak meg, közülük 113-at le is tartóztattak. A feltételezések szerint az épületek nem feleltek meg a huszonnégy évvel ezelőtti izmiti földrengés után bevezetett előírásoknak.
Ahogy az a New York Times elemzéséből kiderül, sok tragédia valóban konstrukciós hibákra vezethető vissza; kritikusai szerint azonban a kormányzat az építőipari szereplők felelősségre vonásával csak saját mulasztásairól igyekszik elterelni a gyanút. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) vezetése szerint az ország az elmúlt két évtizedben nem készült fel egy ehhez hasonló földrengésre.
A török építészkamara elnöke szerint a török épületek kétharmada ki van téve egy földrengés veszélyeinek. 2011-ben kormányzati stratégiát dolgoztak ki a veszélyeztetett épületek felméréséhez, azonban ez a terv a 2017-es teljesítési dátum előtt elsikkadt.
Az 1999-es, az akkori kormányba vetett bizalmat súlyosan megrendítő, 17 ezer halálos áldozattal járó izmiti földrengés után Törökországban megszigorították az építési szabályokat, és szigorú előírásokat szabtak a törésvonalakon építkezők számára. Ezeket az előírásokat a hatóságok – nemcsak az állami, hanem az evakuációs zónáknak fenntartott zöldterületeket értékesítő önkormányzati szervek is – már a kezdetektől fogva igen lagymatagon tartatták be, de az elmúlt években magukat a szabályokat is tudatosan fellazították. Méghozzá nem is csak lopva, bürokratikus kiskapukon keresztül.
A politikai teljesítményét a látványos eredményeket produkáló építkezésekkel előszeretettel szemléltető Recep Tayyip Erdoğan 2018-ban „építésiengedély-amnesztiát” hirdetett, amivel legalizálta az építési engedély nélkül felhúzott vagy valamilyen szabálytalanság miatt eljárás alá vont épületeket (ezek egyébként a török épületállomány felét teszik ki).
A napokban be is járták az internetet azok a videók, melyeken 2019-ben az akkori választási kampányban korteskedő elnök a jelenleg romokban álló Kahramanmaraş és Hatay tartományokban százezernyi szabálytalan építkezés legalizálásával büszkélkedik. Azért érdemes megjegyezni, hogy Törökországban az Erdoğan által bevezetett építésügyi amnesztiarendeletek hagyományosnak számítanak.
Elfolyik a kampányra tartogatott pénz
Az egymillió, lakóhelyét vesztett ember életben maradásához nélkülözhetetlen támogatások, illetve az épületek és az infrastruktúra helyreállításának költségeit még megbecsülni is nehéz. Előzetes becslések szerint az elpusztult lakóépületek újjáépítése minimum 6 milliárd dollárba, a sérültek rekonstrukciója újabb 10 milliárd dollárba fog kerülni, de könnyen lehet, hogy a teljes költségek megközelítik a 100 milliárd dollárt (kb. 36 ezer milliárd forintot).
Az Erdoğan-kormányzat általunk is részletesen bemutatott unortodox gazdaságpolitikája miatt Törökország eleve súlyos gazdasági válsághelyzetben futott bele a földrengésbe. Az elnök az éves szinten 58 százalékos inflációt egy, a május 14-re kiírt általános választások elé tervezett jóléti intézkedéscsomaggal akarta enyhíteni, de az erre szánt pénzt most az azonnali segítségnyújtásra kellett feláldoznia. Erdoğan a földrengés után azonnal bejelentett egy családonként 10 ezer lírás (kb. 190 ezer forintos) gyorssegélyt, és
ígéretet tett arra, hogy egy éven belül mindenki be tud költözni minimum egy szociális lakásba, és a sátortáboroktól ódzkodóknak addig is fizetnek albérletet.
Nemzetközi támogatás nélkül azonban ennél több segítségre nem valószínű, hogy futja, ugyanis a földrengés miatt nemcsak a kormányzati kiadások ugranak meg, de a bevételek is csökkennek. Az érintett 10 tartományban 13,5 millióan laknak, az itteni termelés minden szempontból visszaveti az össztörök gazdasági teljesítményt. Különösen az élelmiszer-termelésben lesz érezhető a kiesés, mivel a régió a mezőgazdasági termelés 15 százalékát állítja elő – és ez a kiesés megdobhatja a januárban eleve 71 százalékos élelmiszer-inflációt.
Elhalaszthatják a választásokat
A földrengés nem csak egy gazdasági válság közepén érte Törökországot, normális esetben mostanában bontakozott volna ki a május 14-i parlamenti és elnökválasztási kampány is.
A kampányról január elején részletesen is írtunk; a helyzet annyiban nem változott, hogy a versenyfeltételek kirívó egyenlőtlensége – a legnépszerűbb ellenzéki politikust, Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert a Legfelsőbb Választási Tanács tagjainak megsértésének vádja alapján bebörtönöznék – ellenére február elején az Erdoğan mögött álló konzervatív–iszlamista Népi Szövetség és az Erdoğan-ellenes, nagy általánosságban szekuláris–nacionalista Nemzeti Szövetség fej fej mellett álltak. A felmérések alapján Erdoğan pártszövetsége elveszíthetné a parlamenti többségét, és az elnökválasztáson egy szoros első forduló után is előnyben lehetne az ellenzék a másodikban.
Az elnök egy ilyen katasztrófa után alapvetően számíthatna arra, hogy a nemzeti szolidaritás felhorgadó hulláma az ő népszerűségét is megemeli kissé. Azonban az ellenzék az első naptól fogva keményen támadta őt a mentőakció visszásságai és a veszteségekhez hozzájáruló, fentebb tárgyalt tényezők miatt.
A kemalista Köztársasági Néppárt vezetője, Kemal Kılıçdaroğlu a kormányzás „teljes kudarcáról” beszél, és személyesen Erdoğant teszi felelőssé azért, hogy az országot „húsz év alatt képtelen volt felkészíteni egy földrengésre”. Kılıçdaroğlu és más ellenzéki vezetők Erdoğant amiatt is élesen kritizálják, hogy az 1999-es izmiri földrengés után bevezetett új adónemmel elvileg felhizlalt katasztrófaalapból egészen egyszerűen eltűnt a pénz.
A török elnök politikai helyzetén sokat javíthat az a tény, hogy a nemzetközi együttérzés diplomáciai katalizátorként is működik: egy csapásra befagyott a Görögország ellen viselt retorikai háború, új fokozatra kapcsolt az izraeli enyhülési folyamat, és még az örmény kormány is megnyitotta a segélyszállítmányok előtt az 1991 óta lezárt török határt. Ankarában egymásnak adják a kilincset a nemzetközi vezetők (mondjuk a csütörtökön érkező Jens Stoltenberg NATO-főtitkár leginkább a svéd és finn tagfelvétel török ellenállás miatt megrekedt folyamatát akarta előmozdítani). A sorsközösség egyes elemzők szerint még azzal a szíriai Aszad-rezsimmel is elhozhatja a megbékélést, melynek megbuktatásán Törökország az elmúlt bő egy évtizedben pénzt és fegyvert nem sajnálva dolgozott.
Kellő mennyiségű közvélemény-kutatás híján nem lehet megmondani, hogy a katasztrófát politikai szempontból melyik oldal aknázza ki hatékonyabban. Azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján az biztos, hogy Erdoğan – illiberális kollégáihoz hasonlóan – választási győzelmeit nem kis részben a választási rendszer és az ellenzék működési feltételeinek állandó és meglehetősen durva manipulálásával éri el.
Éppen ezért most is attól lehet tartani, hogy a katasztrófa sújtotta területeken bevezetett három hónapos rendkívüli állapotot az elnök az ellenzéki kampányolás ellehetetlenítésére, a kritikus hangok elnémítására fogja felhasználni. A mentési munkálatok hatékonyságát vizsgáló török újságírók munkáját például már az első napoktól fogva hatósági úton próbálják megakadályozni, a rendőrség több „provokatív” posztolót is elővett.
Erdoğan egyes szövetségeseinek nyilatkozatai alapján az is elképzelhető, hogy az elnök a válsághelyzetre hivatkozva egy számára kedvezőbb időpontra halasztja a május 14-i választást, amikor az embereket már kevésbé fűti a pusztulás miatti felháborodás, és a híreket meg lehet tölteni az újjáépítés pozitív képeivel.
Elemzők az elképzeléssel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy a tíz, katasztrófa sújtotta tartomány közül nyolc Erdoğan Igazság és Fejlődés Pártjának vezetése alatt áll, azaz a kormánypártnak komoly vesztenivalója van a régióban. Másfelől azonban a voksolás elhalasztása mellett van egy kevésbé pártpolitikus érv is: elképzelhető, hogy a földrengés által sújtott régiókban nem lehet majd biztosítani a választási infrastruktúrát.
A választások elhalasztása normál esetben alkotmányjogi szempontból kemény dió lenne, mivel az alaptörvény ezt a lépést csak háború esetén teszi lehetővé. Van olyan szakértő, aki szerint a halasztással Erdoğan egyenesen alkotmányjogi csapdába manőverezné magát, mivel egy elnök csak akkor jelöltetheti magát egy harmadik ciklusra is, ha a parlament még a második ciklus lejárta előtt kiírja a választást – ez egy néhány hónapos halasztás esetén már nem állna fenn.
