Még 2-3 napig lehetnek túlélők a romok között, versenyt futnak az idővel a magyar mentőcsapatok Törökországban

Legfontosabb

2023. február 9. – 21:06

Még 2-3 napig lehetnek túlélők a romok között, versenyt futnak az idővel a magyar mentőcsapatok Törökországban
Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Kritikus szakaszához ért a mentés a földrengés sújtotta Törökországban. Több mint három nap telt el a katasztrófa óta, és a zord időjárási körülmények miatt egyre fogynak a romok alatt rekedt túlélők esélyei.

A földrengés helyszínén már hét magyar mentőcsapat dolgozik, szerdáig legalább 32 túlélőt mentettek ki a romok alól, és csütörtökön újabb sikeres mentésekről számoltak be. Az állami Hunor mentőcsapat mellett Törökországban van a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Budapesti Mentőszervezet, az Életjel mentőcsoportja és a Magyar Református Szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből, keresőkutyásokból álló Kutató-Mentő csapata is. Utóbbiak a szír határhoz közeli Mardin városában segítenek.

„Fáradtak vagyunk, de ugyanakkor nagyon büszkék, mert sikerült hét élő embert kimenekíteni a romok alól, ez nagyon nagy energiát ad a csapatnak”

– mondta a csütörtök reggeli helyzetjelentésében Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat törökországi mentőcsapatának (HUBA Rescue24) parancsnoka. Az időjárás továbbra sem kegyes, „éjszaka iszonyú mínuszok vannak”, emiatt sajnos még inkább fogynak a túlélők esélyei. A szakember úgy látja, reálisan legfeljebb még pénteken találhatnak túlélőket.

Tíz órán át küzdöttek egy 13 éves kislány kimentésén

A baptisták mentőcsapatának másik tagja, Szabó Márk arról beszélt a Telexnek, hogy egyre rosszabb állapotban vannak azok a túlélők, akiket sikerül kimenteni. Sokan már eszméletlenek, amikor kiemelik őket a romok alól.

A mentőcsapatok naponta több tucat házat kutatnak át kutyákkal, hangdetektorral és hőkamerákkal.

A keresőkutyák négyórás váltásokban dolgoznak. Ha embert jeleznek a romok között, még hosszú órákig, akár egy napig is eltarthat, mire sikerül kiszabadítani. Gyakran ugyanis többtonnás beton- és vasdarabokat kell mozgatni, amelyhez nagyobb munkagépekre is szükség van.

„Örülök, hogy kint van a kislány” – Pavelcze László a kamerák előtt sírta el magát, amikor szerdán az ATV-nek egy 13 éves kislány megmentéséről beszélt. Több mint tíz órát küzdöttek az érintett kislányért, nem volt megfelelő felszerelésük, és a török hatóságok már utasították őket, hogy hagyják el a helyszínt. De maradtak.

Szintén a baptisták hozták ki a romok alól azt a férfit, akinek 13 éves lányát és a 8 éves fiát is sikerült korábban kimenteniük. A család csaknem 50 órát töltött a romok alatt, sokszor mínusz 5 fokos hidegben. Fizikailag nem voltak egy térben, de végig tudtak egymással kommunikálni, az édesapa tartotta a lelket a gyermekeiben.

Pinkóczi Dia, a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület elnöke önkéntesként csatlakozott a baptisták csapatához kutyájával, Kevlárral. Őt szerda este értük el telefonon, miután egy hosszú nap után visszaért a bázisukra Antakya városában. Az egész napos keresés után sátrakban, hálózsákban, a nagy hidegben szorosan egymás mellett pihennek.

Lapunknak arról beszélt, a környéken gyakorlatilag az összes épület megsérült vagy teljesen megsemmisült a földrengésben. A túlélők nagy része már elmenekült, de sokan ott maradtak az utcákon, főként azok, akiknek a hozzátartozói a romok alatt rekedtek. Ők kétségbeesve próbálnak segítséget kérni a mentősöktől, mások egy-egy tűz mellett melegednek az utcán, vagy épp próbálják kimenteni az összedőlt házakból a személyes tárgyaikat.

A Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata eddig tíz túlélőt mentett ki élve a romok alól. Eredetileg úgy tervezték, hogy 7-10 napig maradnak a helyszínen, de szükség esetén ők is készek tovább maradni. A katasztrófavédelem csütörtöki közleménye szerint a Hunor mentőcsapat eddig összesen 17 embert mentett ki Antakya városában egy húszemeletes ház romjainál.

Még akár 2-3 napig találhatnak túlélőket

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat harmadik napja dolgozik Hatay városában, ami talán a legnagyobb pusztítást szenvedte el.

„A település gyakorlatilag megsemmisült, több száz lakóház vált a földdel egyenlővé, az építkezési szokásokból adódóan sokszor egymást nyomták agyon az összedőlő házak”

– mondta a Telexnek a PMKMSZ helyszínen lévő munkatársa, Balázs László. Elmesélte azt is, csütörtök reggel egy mozgáskorlátozottakkal foglalkozó központhoz hívták őket, és rögtön a mentés megkezdése után pár perccel sikerült találniuk két túlélőt, egy tízéves gyereket és az édesanyját. Velük együtt csütörtök délutánra már 19 túlélőt találtak meg és mentettek ki a romok alól a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei.

Az előző este viszont nem alakult ilyen szerencsésen: 36 órán keresztül küzdöttek egy 15 éves fiú életéért, aki négy rokonának a holtteste mellett feküdt. Sajnos a fiú annyira mélyen – körülbelül 8 méterre a felszíntől – volt a törmelékek alatt, hogy a mentőcsapatok nem tudták kivágni onnan, és végül belehalt a sérüléseibe.

Így is jutott azonban arra a napra valamiféle pozitívum is: korábban egy másfél éves gyereket és nagyapját is sikerült kimenteni. Másnap a nagyapa odajött hozzájuk, és megköszönte a segítségüket, ami Balázs László beszámolója szerint teljesen zavarba ejtő volt.

Balázs László optimista, a csütörtök reggeli tapasztalatok alapján szerinte még akár 2-3 napig találhatnak túlélőket az összeomlott házak között. Igaz, hogy éjszaka nagyon lehűl a levegő, viszont mélyen a felszín alatt jóval melegebb lehet, az előbb említett 15 éves fiúnál például 13 fokot mértek a romok között. Ugyanakkor az is igaz, hogy egyre több halálos áldozatot találnak, tehát az idő semmiképp sem nekik dolgozik – tette hozzá.

Általában ötnapos bevetésekre szokták küldeni őket, most úgy készültek, hogy hét napig mindenképpen maradnak. Jól állnak a készleteikkel, tehát ha szükséges, akkor ők is tudnak tovább maradni.

Nincs idő arra, hogy szomorúak legyenek

Arról is megkérdeztük Balázs Lászlót, hogy mennyire viseli meg őket pszichésen a munka, van-e idő és lehetőség arra, hogy feldolgozzák azokat a tragédiákat, amelyekkel ezekben a napokban a helyszínen találkoznak. „Nagyon motiváltak vagyunk, nehéz betartani a váltásokat, és a sok pozitívum elnyomja a rosszat. Fegyelmezettek vagyunk, ennek még nincs itt az ideje. Próbáljuk átlendíteni a holtponton azokat, akiken nagyon eluralkodik a szomorúság” – fejtette ki a mentés közben tapasztalható pszichés helyzetet.

„Magára a munkára kell koncentrálni”

– mondta Pinkóczi Dia arra, hogy ő miként küzd meg a lelki nehézségekkel. Kutyájával, Kevlárral évek óta készülnek, hazai és nemzetközi gyakorlatokon, mentőakciókban, a legmagasabb szintű minősítő vizsgákon vesznek részt, de ilyen éles helyzetben most vannak először. Azt mondta, hatalmas energiát ad az egész csapatnak, amikor valakit sikerül élve kihozni a romok alól, és látják, hogy a mentőautóba kerül.

Kevlár – Fotó: Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület / Facebook
Kevlár – Fotó: Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület / Facebook

Törökország és Szíria határán hétfő hajnalban következett be a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés, amit aztán a déli órákban egy újabb, 7,6-os erősségű földmozgás követett.

A földrengés halálos áldozatainak száma csütörtökön már meghaladta a 19 ezret, a sérültek számát több mint 68 ezerre becsülik.

Szíriáról kevesebb szó esik, pedig az ottani helyzet talán még rosszabb, mint Törökországban. A háború sújtotta országban hivatalosan is közel 3200-an vesztették életüket a térség elmúlt száz évének legerősebb földrengésében, és tömegek váltak otthontalanná, sok helyen nincs víz és áram. A bonyolult politikai helyzet miatt a szír katasztrófaövezetbe nehezebben jutnak el a nemzetközi segélyszállítmányok, ráadásul a napokban még havazott is. Szíriában is vannak magyar segélycsapatok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosi ellátással, élelmiszerrel, gyógyszerekkel próbálnak segíteni a túlélőknek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!