Mínusz 9 fokos hidegben mentenek a magyar segélycsapatok Törökországban

2023. február 9. – 09:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig huszonhét túlélőt és több tucat holttestet találtak a magyar mentőcsapatok a földrengés sújtotta Törökországban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Reggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon arról posztolt, hogy a Hunor mentőcsapat tagjai kora reggelig tizenhét túlélőt ástak ki egy húszemeletes épület romjai alól a Hunor mentőcsapat tagjai Antakyában, a törökországi földrengés helyszínén, rajtuk kívül huszonkét ember holttestét is kiemelték, egy kutyát és egy macskát is megmentettek a mínusz 9 fokos hidegben. A TEK orvosai a sürgősségi sátorban eddig kilenc sérültet láttak el. A magyar hivatásos tűzoltók csütörtökön az egyik török csapattal dolgoznak együtt, velük tartanak a mentőszolgálat szakemberei és a katonaorvosok is, akik a romok közül kimentett emberek ellátását végzik.

A Hunor harmadik napja a nap 24 órájában dolgozik, Mukics Dániel korábban a Telexnek azt mondta, olyan borzalmas a látvány, amilyet filmen sem látni. Hatay tartomány székhelyén, Antakyában, a földrengés sújtotta 16 ezer négyzetméteres kárterülettől 3 percnyire állították fel, a magyar mentőcsapat munkájáról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Magyarországról a Hunor mellett még összesen hat mentőcsapat segít a túlélők keresésében, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat eddig 6 túlélőt talált meg a romok alatt, a Baptista Szeretetszolgálat tízet. Munkájukról itt is írtunk. Törökországban van a Magyar Református Szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló Kutató-Mentő csapata is, ők a szír határhoz közeli Mardin városában segítenek. Ez a város szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben, kint van a Budapesti Mentőszervezet mentőcsapata és az Életjel mentőcsoport is.

Pille palackokból tankolják a mobilklinikák járműveit Szíriában

A Máltai Szeretszolgálat Szíriában állított fel két mozgó egészségügyi rendelőt, az egyiket Latakiában, a másikat Aleppóban, a két városban összesen négy gépjárműben működő orvosi rendelő, és két konténerben kialakított, kisebb műtétek elvégzésére is alkalmas, röntgennel, ultrahangkészülékkel és mini laborral is felszerelt mobil klinikán látják el a rászorulókat.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A szolgálat azt írta, hogy Latakiában már az első napon több száz beteget láttak el, az autók és a konténer előtt folyamatosan hosszú sorokban várakoznak az emberek, köztük többen olyanok is, akik mentés közben szenvedtek valamilyen sérülést. A mentés körülményeit az áramszünet mellett az üzemanyaghiány is nehezíti, a járműveket pille palackokban vásárolt üzemanyaggal tudták megtankolni.

A segítő pontokon élelmiszert és vizet oszt a karitatív szervezet, az ideiglenes szálláshelyeken tábori ágyakat helyeztek fel, a fűtést azonban áram nélkül nem sikerült megoldani.

Törökország és Szíria határán hétfő hajnalban következett be a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés, amit aztán a déli órákban egy újabb, 7,6-os erősségű földmozgás követett. Közben a földrengés halálos áldozatainak száma csütörtök hajnalra meghaladta a 15 ezret, a sérültek számát több mint 65 ezerre becsülik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!