Törökország nem hagyja meglógni az összedőlt épületekért felelős építési vállalkozókat

2023. február 11. – 23:56

Törökország nem hagyja meglógni az összedőlt épületekért felelős építési vállalkozókat
Fotó: Umit Bektas / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A török hatóságok keményen fellépnek a Törökországban 23 ezer halálos áldozatot követelő földrengésben összedőlt épületekért felelős építési vállalkozókkal szemben, miután egyre nő a felháborodás az érintett régiókban épült házak minősége miatt.

A török igazságügyi minisztérium ezért már 148 helyi ügyészséget hatalmazott fel, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságokat, amelyek feltárják az építtetők esetleges felelősségét, jelentette szombaton az Anadolu hírügynökség.

A minisztériumi levélben hangsúlyozták, hogy a földrengésben összedőlt épületek által okozott halálesetek és sérülések kapcsán lefolytatandó vizsgálatok érdekében fontos, hogy az épületekkel kapcsolatos bizonyítékokat minél gyorsabban összegyűjtsék, a gyanúsítottakkal szemben pedig minél előbb intézkedjenek.

Fontosnak nevezték, hogy a kivitelezőket, és egyéb felelősöket minél hamarabb azonosítsák, velük szemben a vizsgálatokat lefolytassák, és hogy az érintettek ne tudjanak elszökni, vagy ne tudják meghamisítani a bizonyítékokat, azonnali hatállyal vegyék is őket őrizetbe.

Az eljárások meg is indultak, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy pénteken az isztambuli repülőtéren letartóztatták a Törökország déli részén fekvő, földrengés sújtotta Hatay tartományban épült egyik luxuslakópark kivitelezőjét, aki éppen Montenegróba tartott volna.

Török politikusok a héten ígéretet tettek, hogy kivizsgálják a csapnivaló minőségű kivitelezéseket, Bekir Bozdağ török igazságügyi miniszter a hét elején azt mondta, hogy felelősségre fognak vonni mindenkit, „akiknek gondatlansága és hibája ide vezetett”.

Többen ugyanakkor szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy néhány példaértékű esetet leszámítva széles körű elszámoltatásra kerülne sor, tekintettel az építőipari ágazat törökországi jelentőségére, amely a gazdaság mintegy 5 százalékát adja.

Erdoğant egyre több kritika éri, egyesek szerint a kormány túl lassan lépett, és túl sokáig tartott, amíg a mentők eljutottak a legsúlyosabban érintett területekre. A török elnök szombaton ellenben azzal vádolta bírálóit, hogy aláássák a nemzeti egységet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!