Blokkolják a Twittert Törökországban, miután a hatóságok lassúsága miatt az ellenzék önálló mentésbe kezdett

2023. február 8. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

Több internetszolgáltatónál is blokkolták a Twittert Törökország földrengések által sújtott régióiban, sokak szerint azért, mert egyre többen kritizálták a mentésben részt vevő hatóságok lassúságát és szervezetlenségét – írja a Middel East Eye. A mentésben részt vevő önkéntesek szerint ez akadályozza őket a kommunikációban, ami lassíthatja a munkájukat.

Az országos hatóságokkal párhuzamosan az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) is elkezdte szervezni a mentést és a károsultak megsegítését. Ők elsősorban arra támaszkodnak, hogy az ország három legnagyobb városában ők adják a polgármestert, így az önkormányzatok erőforrásaival gazdálkodhatnak.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök három hónapos szükségállapotot hirdetett a földrengés által sújtott régiókban. Az ellenzék szerint viszont az ezzel járó szabályok akadályozzák őket a mentésben, a kormány pedig a Twitter blokkolásával is az ő mentőakcióikat próbálja meg megakadályozni.

Kemal Kılıçdaroğlu, a baloldali ellenzéki Köztársasági Néppárt elnöke szerint elsősorban Erdoğan a felelős, hogy húszéves kormányzása alatt nem tudta felkészíteni az országot egy földrengésre, pedig a szakértők sokszor figyelmeztették erre őket. Kılıçdaroğlu arra szólította fel a követőit, hogy az állami tilalom miatt a Twittert VNP-vel használják. Azt írja:

„Több ezer teherautónyi segélyszállítmánnyal vagyunk úton a népünkkel. Hadd jöjjenek és tartóztassanak le minket!”

Törökországot és a vele határos Szíriát hétfő hajnalban rázta meg egy 7,8-as erősségű földrengés. A halálos áldozatok száma már több mint 11 ezer, a katasztrófáról itt írtunk hosszabban. A mentésben több mint 40 ország egységei vesznek részt, a magyarokról itt olvashat többet.

Törökországban a tervek szerint májusban tartanak parlamenti és elnökválasztást, amelyen egyelőre az ellenzéki pártszövetség tűnik esélyesebbnek, bár Erdoğan várhatóan mindent meg fog tenni a hatalom megtartásáért. Az már most látszik, hogy a földrengést mindkét oldal a saját politikai céljaira akarja felhasználni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!