Török földrengés: 11 nap után is találtak túlélőket, az egyikük egy 14 éves fiú

2023. február 17. – 12:45

Török földrengés: 11 nap után is találtak túlélőket, az egyikük egy 14 éves fiú
Ima a földrengés epicentrumában Törökországban – Fotó: Erhan Sevenler / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Törökország történetének leghalálosabb földrengéseit követően még mindig zajlik a kutatás a túlélők után. Szíriában fegyveres konfliktus is nehezíti a mentést.

Újabb két embert emeltek ki élve a romok közül pénteken Törökországban – írja a Reuters, 11 nappal azután, hogy Törökországban és Szíriában több mint 43 ezer ember halálát okozta egy szörnyű földrengés, még mindig akadt, aki a romok alatt túlélte az eltelt időszakot.

A 14 éves Oszmán Halebiyét Törökország délkeleti részén, Antakya városában mentették ki a romok alól – közölte az Anadolu állami hírügynökség. Jelenleg kórházban kezelik. A 34 éves Musztafa Avcsit szintén élve találták Antakyában, őt 261 órával a földrengés után. Amikor kórházba szállították, a hordágyról videóhíváson keresztül tudott beszélni a szüleivel.

„Teljesen elvesztettem már minden reményt. Ez egy igazi csoda. Visszaadták a fiamat. Láttam a roncsot, és azt hittem, onnan senkit nem lehet életben kimenteni. Felkészültem a legrosszabbra”

– mondta Ali Avcsi, a túlélő édesapja.

Az ilyen csodálatos mentések azonban már egyre ritkábbak.

Törökországban a halottak száma jelenleg 38 044 – közölték tisztviselők. A szomszédos Szíriában, ahol már több mint egy évtizede dúl a polgárháború, a hatóságok több mint 5800 halálesetről számoltak be.

Szíria északnyugati részén a felkelők harcban állnak Bassár el-Aszad elnökkel, ez a konfliktus megnehezíti a földrengés által érintett területeken a mentést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!