Egy robbanás után lángolt a Kercsi-szoroson átívelő krími híd, egy része beomlott

2022. október 8. – 08:44

frissítve

Egy robbanás után lángolt a Kercsi-szoroson átívelő krími híd, egy része beomlott
Fotó: Reuters / Stringer

Másolás

Vágólapra másolva

Elrendelte a Krími híd fokozott védelmét Vlagyimir Putyin, miután a stratégiailag fontos átkelőhely nemrég megrongálódott, írja az MTI. Ezen kívül Putyin szigorította a a Krím félszigetet árammal és gázzal ellátó létesítmények védelmét is.

Egyelőre annyi a biztos, hogy szombat hajnalban az orosz csapatok utánpótlásához fontos Krími híd egy szakasza leomlott, és legalább hárman meghaltak emiatt. A híd két hídlábköze részlegesen beomlott, illetve kigyulladt egy vasúti szerelvény két üzemanyagtartálya is. Az oroszok szerint egy teherautó robbant fel a hídon, egyes orosz források szerint az ukránokat vádolják a támadással, de az ukrán elnök tanácsadója arra utalt, hogy valójában orosz belharc lehet a robbantás mögött.

A közúti forgalom délutánra részlegesen újraindult, azóta pedig már a vonatok is közlekednek. Putyin pedig azóta kormánybizottságot állíttatott fel, hogy kivizsgálják az okokat.

Az orosz közlekedési minisztérium közölte, hogy a krími híd sértetlen sávjain újraindult az autók és buszok korlátozott közúti forgalma, amit egyelőre a Krím és az orosz Taman-félsziget közötti átkelésre korlátoznak.

Fotó: Reuters/Stringer
Fotó: Reuters/Stringer

Szergej Akszjonov, az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától elfoglalt Krím-félsziget oroszok által kinevezett kormányzója ugyanakkor arról posztolt, hogy a tehergépjárműveknek várniuk kell, hogy komppal átkeljenek.

(Guardian)

Szergej Szurovikint nevezték ki az oroszok az ukrajnai haderejük élére. Szurovikin korábban Oroszország szíriai hadműveleteinek parancsnoka volt. A brit védelmi minisztérium szerint az új parancsnok még az orosz hadsereg mércéjével is egy köztudottan brutális tábornoknak számít.

Szurovikin egy ideje már alacsonyabb szinten, de bevonták a harcokba: június végétől az orosz hadsereg donbaszi offenzívájában komoly szerepet játszó, Déli Hadseregcsoport élére nevezték ki.

(Guardian)

Az orosz terrorizmusellenes bizottság szerint hárman haltak meg, miután robbanás történt a Kercsi-szoroson átívelő hídon, ami tüzet okozott, és az építmény közúti része két szakaszon beomlott. Szerintük egy nő és egy férfi a hídon áthaladó egyik járműben halt meg, a harmadik áldozatról nem közöltek információkat.

Korábban azt állították, hogy egy teherautóba rejtett bomba robbant fel, ami miatt hét, üzemanyagot szállító vasúti kocsi kapott lángra. Az Interfax az orosz közlekedési minisztériumra hivatkozva azt írta, hogy a vasúti közlekedés helyi idő szerint este nyolckor újraindul. (Guardian)

A stratégiailag és szimbolikusan is fontos kercsi hidat ért támadás után az orosz védelmi minisztérium most azt állítja, a dél-ukrajnai Mikolajiv, Krivij Rih és Zaporizzsja régiókban harcoló orosz csapatok a meglévő szárazföldi és tengeri folyosókon keresztül minden szükséges ellátmányt megkaphatnak.

A Krím félszigetet Oroszországgal összekötő hídon egyelőre leállították a forgalmat, a Bellingcat oknyomozó újság egy munkatársa szerint legalább három támaszköznyi hídelem sérült meg.

Újabb felvételek kerültek elő az égő krími hídról. Az elsőn jól látható a pusztítás mértéke (bár az még kérdéses, a híd vasúti része mennyire sérült meg), a második pedig a robbanás pillanatát örökítette meg.

Twitteren üzent Olekszij Danilov is, az ukrán Biztonsági és Védelmi Tanács titkára, aki az égő hídról készült montázzsal, meg egy mellé vágott Marilyn Monroe-videóval köszöntötte fel a pénteken 70-ik születésnapját ünneplő Vlagyimir Putyint.

Az orosz hadsereg által megszállt zaporizzsjai atomerőmű tüzérségi támadás miatt teljesen elszakadt a külső áramellátástól, idézi a Reuters az Energoatom ukrán állami atomenergetikai vállalatot.

A működéshez szükséges áramot az erőmű így most saját tartalék dízelgenerátorokból kapja. A vállalat szerint a dízelkészlet 10 napig elegendő, amennyiben az erőmű ebben az üzemmódban működik tovább.

A kulcsfontosságú erőmű hónapok óta orosz megszállás alatt áll, az utóbbi időben pedig az atomkatasztrófa rémképe is felmerült, az oroszok ugyanis elkezdték támadások indítására használni a korábban is afféle erődítményként funkcionáló atomerőmű területét.

A zaporizzsjai helyzetről itt írtunk bővebben.

Egy teherautóba rejtett bomba robbant fel, és okozta a Kercsi-szoroson átívelő krími híd egy szakaszának összeomlását, idézi az Associated Press az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottságot.

A hatóságok azt állítják, a robbanás miatt hét üzemanyagot szállító vasúti kocsi kapott lángra, a kettő pedig együtt okozta a híd közúti részének részleges összeomlását.

Az égő kercsi híd 2022. október 8-án – Fotó: Reuters / Stringer
Az égő kercsi híd 2022. október 8-án – Fotó: Reuters / Stringer

A hídon ideiglenesen felfüggesztették a közlekedést. Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták a robbanásról, aki azonnal elrendelte egy kormányzati testület létrehozását a helyzet kezelésére.

A robbanás ezen a videón is látszik:

Robbanások sorozata rázta meg Harkivot szombaton kora reggel, írja a Guardian. Az ukrán-orosz határtól alig 40 kilométerre lévő várost az invázió kezdete óta érik tüzérségi csapások.

Az Associated Press nem számolt be áldozatokról, az általuk idézett harkivi polgármester szerint a városközpontot érte rakétatámadás.

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadója a kercsi hídon történt robbanásról posztolt a Twitterén. „A Krím, a híd, a kezdet” – írta, majd azzal folytatta, hogy minden illegális építményt el kell pusztítani, mindent, amit elloptak, vissza kell szolgáltatni Ukrajnának.

Podoljak közvetlenül nem írta ki, hogy az ukrán erők felelősek a szombati reggeli robbanásért, de korábban már augusztus közepén is a krími orosz légibázison történt robbanáshoz hasonló támadásokat jósolt. Akkor azt is jelezte, hogy Ukrajna legitim katonai célpontnak tekinti a krími hidat.

  • Oroszországba megy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője.
  • Zelenszkij szerint az oroszok atomháborúra készülnek, de még nem állnak készen.
  • A Fehér Ház szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére készülne.
  • Oroszország robbanóanyaggal teli drónokkal támadta Zaporizzsját.
  • Nemzetközi törvényszék elé állítaná Putyint a Nobel-díjas ukrán szervezet vezetője.
  • Hollandiában letartóztattak egy férfit, aki mikrocsipeket szállított Oroszországba.
  • 70 éves lett Putyin.
  • A britek szerint az ukrán hadsereg tankjainak felét az oroszoktól zsákmányolták.
  • Zelenszkij szerint egy hét alatt 500 négyzetkilométert foglaltak vissza.
  • Heten haltak meg a Zaporizzsja városát ért csütörtöki rakétacsapásokban.
  • Joe Biden kijelentette, hogy 60 év után ismét nukleáris armageddon fenyeget.

Hatalmas robbanás rázta meg a Krím félszigetet Oroszországgal összekötő kercsi hidat, írja a Guardian. Szemtanúk szerint kilométerekről is lehetett hallani a robbanást, az interneten keringő felvételek alapján a híd vasúti forgalmat lebonyolító része pedig lángokban áll.

Egyelőre nem tudni biztosan, mi okozta a robbanást. A Guardian idézi a TASZSZ orosz hírügynökséget, ami szerint egy üzemanyagot szállító tartálykocsi gyulladt ki a hídon áthaladó vonaton.

A képeken az is látszik, hogy a vasúti átjáróval párhuzamos közúti része is megsérült a hídnak, egy helyen egyenesen beomlott a tengerbe. A Guardian által idézett orosz források arról számolnak be, a híd tartóoszlopai nem sérültek meg.

Az oroszok által annektált Krím félszigetet Oroszország többi részével összekötő kercsi híd stratégiai és szimbolikus fontossággal is bír. Előbbinél kulcsszerepet játszik a közúti résszel párhuzamosan haladó vasúti híd, amely elengedhetetlen az Ukrajnában harcoló orosz csapatok utánpótlásához.

A hidat 2018-ban avatta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök, négy évvel a Krím félsziget annektálása után, azóta pedig sokak szemében az ukrajnai orosz agresszió szimbóluma lett.

A háború pénteki híreit itt tudják elolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!