Műholdfelvételek alapján orosz harci gépek semmisültek meg a krími légibázist ért támadásban

2022. augusztus 11. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legújabb műholdfelvételek alapján úgy tűnik, hogy legalább nyolc orosz harci repülőgép megsérült vagy megsemmisült, amikor kedden robbanások sorozata rázta meg a Krím félszigeten található Szaki légibázist. Az új bizonyítékok arra utalnak, hogy célzott támadás történt. Az amerikai Planet Labs által készített felvételeken nagy kiterjedésű felperzselt föld és a futópálya sérülései láthatók a katonai repülőgépek elszenesedett roncsai mellett.

Az augusztus 9-én, reggel 8 óra körül – körülbelül négy órával a támadás előtt – és augusztus 10-én, délután 4 óra 40 perc körül készített felvételek azt mutatják, hogy legalább nyolc kint parkoló repülőgép megsérült vagy megsemmisült. Ez az első független megerősítés a bázist ért károkról, és kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogyan támadhattak meg egy olyan légibázist, amely több mint 160 kilométerre van a frontvonaltól.

A robbanás előtt és után készült műholdfelvétel – Forrás: Planet Labs PBC A robbanás előtt és után készült műholdfelvétel – Forrás: Planet Labs PBC
A robbanás előtt és után készült műholdfelvétel – Forrás: Planet Labs PBC

A légibázison Szu-30M vadászgépek, Szu-24-es bombázók és az Il-76-os szállító repülőgépek állomásoznak, amelyeket az oroszok rendszeresen használnak Ukrajna elleni rakétacsapások indítására, valamint a Fekete-tengeren és környékén való járőrözésre.

Eliot Higgins, a Bellingcat nyilvános információkra alapozó oknyomozó weboldal alapítója és igazgatója csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzést írt az esetről. Kiemelte, hogy Oroszország a közelmúltban nem veszített el annyi légi eszközt egyetlen nap alatt, mint itt. Megjegyezte, hogy három kráter látható olyan helyszíneken, amelyeket úgy tűnik, hogy tárolásra használtak, így lehet, hogy ezek voltak a célpontok, és amikor felrobbant, amit ott tároltak, minden más is megsemmisült körülöttük. „Az egyik dolog, ami feltűnő, hogy nem látszik olyan becsapódás, ami úgy néz ki, mintha elvétett volna, tehát vagy nagyon pontos fegyvereket használtak, vagy nagy szerencséjük volt” – tette hozzá.

Az incidensben legalább egy ember meghalt, tizenhárman megsebesültek az oroszok közlése szerint, megsemmisült repülőkről azonban nem számoltak be. Hivatalos magyarázatuk szerint lőszerrobbanás történt a Novofedorivka városához közeli bázison.

Kijev eddig hivatalosan tagadta a felelősséget a támadásért, Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak arra utalt, hogy partizánakció lehetett. Ugyanakkor egy magas rangú ukrán katonai vezető a New York Timesnak azt mondta, ők támadták meg az orosz légibázist.

A brit védelmi miniszter, Ben Wallace a BBC-nek azt mondta, hogy Nagy-Britannia még mindig próbálja megállapítani a légitámaszponton történt robbanásokkal kapcsolatos tényeket, de hozzátette, szerinte nem valószínű, hogy nyugati fegyverekkel támadták volna a támaszpontot. A légibázis szerinte az ukrán fegyveres erők legitim célpontja volt.

(BBC, Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!