Újranyithat a McDonald's Kijevben és Nyugat-Ukrajnában

2022. augusztus 11. – 22:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A McDonald's bejelentette, hogy tervei szerint újranyitja ukrajnai éttermeinek egy részét. A cég szerint a következő hónapokban Kijevben és Nyugat-Ukrajnában a biztonságosnak ítélt területeken fokozatosan nyitják meg újra a boltokat.

Paul Pomroy alelnök a cég honlapján publikált üzenetben azt írta, a döntés előtt beszéltek ukrajnai alkalmazottaikkal, akik „kifejezték erős vágyukat, hogy visszatérjenek a munkába”. Pomroy szerint a „normalitás érzéséhez” is hozzájárulhat, ha lehet megint a Mekibe menni.

A McDonald's-nak több mint 100 étterme volt Ukrajnában a háború kezdete előtt, ezeket márciusban bezárta. A vállalat azóta is fizeti a béreket több mint tízezer ukrajnai alkalmazottjának. A cég márciusban szintén felfüggesztette oroszországi működését, májusban pedig oroszországi éttermeinek nagy részét eladta egy helyi vevőnek.

(BBC News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!