Az orosz védelmi minisztérium szerint az Azov ezred utolsó, 531 főből álló csoportja is megadta magát

2022. május 20. – 06:10

frissítve

Az orosz védelmi minisztérium szerint az Azov ezred utolsó, 531 főből álló csoportja is megadta magát
Ukrán katonák az Azovsztal acélmű alatti bunkerben – Fotó: Dmytro Orest Kozatskyi / Azov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A mariupoli Azovsztal acélműben és az alatta lévő bunkerrendszerben ragadt ukrán katonák közül sok feladta a harcot a napokban. Az orosz védelmi minisztérium adatai alapján több mint 1700-an adták meg magukat. Ők orosz hadifogságba kerülnek, ahol az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete szerint Ukrajnához való hűségükről vallatják őket veréssel.

Azonban még mindig nem adta meg magát az összes katona. Csütörtökön este Szvjatoszlav Palamar, az üzemet védő Azov ezred helyettes vezetője egy 18 másodperces videót tett közzé, amelyben azt mondta, ő és más parancsnokok még mindig bent vannak, és aktívak. „Egy bizonyos művelet folyik, amelynek részleteit nem fogom nyilvánosságra hozni” – mondta.

(Sky)

Volodimir Zelenszkij szokásos esti beszédét azzal kezdte, hogy beszámolt a 40 milliárd dolláros amerikai segélycsomagról, amit ma szavazott meg a szenátus, a németországi G7-es találkozóról, valamint az EU által belengetett 9 milliárd eurós segélycsomagról. Mindegyikért hálás, de kiemeli, hogy ezek nélkül nehéz helyzetben lennének, mert a havi államháztartási hiányuk jelenleg 5 milliárd dollár.

Szerinte nem csak Ukrajna érdeke, hogy megnyerjék a háborút, hanem a nyugati országoké is, mert Ukrajna védelme az ő védelmük is – új orosz háborúk és vészhelyzetek ellen.

Csütörtökön diákokhoz és rektorokhoz is szólt egy beszédben. Úgy látja, mindenki bizakodó, de sok egyetem nem az eredeti városában működik már, a háború miatt költözniük kellett. Bejelentette, hogy az elfoglalt területekről érkező leendő hallgatók könnyített eljárással juthatnak be mostantól egyetemekre, és azoknak is próbálnak segíteni, akik szintén az oroszok által ellenőrzött területekről jönnek, de már fizetnek tandíjat.

„Az ukrán fegyveres erők folytatják a Harkiv régió felszabadítását. A Donbaszban viszont a megszállók ráerősítettek. Pokoli ott a helyzet, és ez nem túlzás”

– mondta.

Kitért Szeverodonyeck ágyúzására is, amiben 12 civil vesztette életét, és legalább 40-en megsérültek. Hasonló támadások értek több másik várost is, az elnök szerint a Donbaszt teljesen szétlőtték. Ezekre nem lát katonai magyarázatot, ezért egyértelműnek tartja, hogy Oroszországnak egyetlen célja van: minél több ukránnal akar végezni, minél több ukrán házat és vállalkozást akar elpusztítani.

Épp ezért üdvözölte az első háborús bűnösök perét, és ahogy korábban is, most is megígérte, hogy nemzetközi bíróság előtt is bebizonyítják, hogy a megszállók háborús bűnöket követtek el.

Mint minden este, most is beszámolt a kiosztott kitüntetésekről: 210 katonát tüntetett ki, 48-uk posztumusz kapták meg.

  • Zelenszkij szerint a Donbasz most maga a pokol, de vannak bíztató jelek, a vezérkari főnöke szerint pedig ma nem csak védekeztek, vissza is tudtak támadni. Az oroszok közben tovább lövik az ukrán településket, Szeverodonyeckben 12-en meghaltak egy ágyúzásban.
  • A szenátus is elfogadta a 40 milliárd dolláros ukrajnai segélycsomagot.
  • Elveszik a volt német kancellár berlini irodáját, mert nem szakít Oroszországgal
  • Joe Biden a Fehér Házban fogadta a svéd miniszterelnököt és a finn elnököt, a NATO-csatlakozási kérelmekről tárgyaltak.
  • Tamponba rejtve csempésztek ki videókat a mariupoli acélgyárból. A felvételeket egy katonai orvos készítette, most orosz fogságban van.
  • Egyre több partizánakcióról számolnak be az oroszok által megszállt területeken, Melitopolban kisiklathattak egy orosz páncélvonatot.
  • Egy ukrán bíróság engedélyezte Janukovics volt ukrán elnök letartóztatását.
  • A Kreml szerint megszállt ukrajnai területek jövője az ott élők akaratán múlik, tehát a helyiek dönthetnek majd, hova csatlakoznának.

Ha a tegnapi háborús hírekre kíváncsi, itt megtalálja a csütörtöki percről percre közvetítésünket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!