Az Azov ezred vezetője bejelentette: letették a fegyvert Mariupolban

2022. május 20. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán katonai vezetés parancsára letették a fegyvert a mariupoli Azovsztal fémműben ragadt Azov ezred megmaradt katonái, ezt Denisz Prokopenko alezredes, az Azov vezetője jelentette be pénteken.

Denisz Prokopenko – Fotó: Azov / AFP
Denisz Prokopenko – Fotó: Azov / AFP

Azt mondta, a megmaradt katonák életének megmentésére kapott parancsot, valamint a város védelmének beszüntetésére. A nehéz harcok, a bekerítés és az utánpótlás hiánya ellenére a civileket sikerült evakuálni, a sebesültek pedig megkapták a szükséges orvosi ellátást – mondta. Ami az „elesett hősöket” illeti, reméli, a közeljövőben a hozzátartozók és egész Ukrajna tisztességgel eltemetheti őket. „Dicsőség Ukrajnának!” – zárta üzenetét.

Oroszország szerint közel 2000 ukrán katona adta már meg magát a mariupoli Azovsztal acélműnél.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!