Tamponba rejtve csempésztek ki videókat a mariupoli acélgyárból

2022. május 19. – 18:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Julija Pajevszka katonai orvos heteken át készített felvételeket az ostromlott mariupoli acélgyárban, mielőtt az oroszok elfogták – írja az Associated Press. A videókat az evakuálás közben tudta eljuttatni az AP egyik újságírójának, aki egy tamponba rejtve csempészte ki az adathordozót az oroszok által ellenőrzött területről.

Az oroszok most azzal vádolják, hogy az általuk nácinak tartott Azov ezred tagja, bár a katonai kórháznak, ahol dolgozott semmi köze nincs az ezredhez. A felvételeken az is látszik, hogy nemcsak ukrán civileket ápolt, hanem sebesült orosz katonákat is.

Február 24-én egy ukrán katona fejsérülését kezelte, két nappal később pedig egy oroszt ápolt, aki megdöbbenve tapasztalta, hogy Pajevszka segít rajta. Még aznap este egy testvérpárt – egy kisfiút és egy kislányt – is bevittek a kórházba, akik akkor sérültek meg, amikor egy ellenőrzőponton rájuk lőttek. A szüleik még a helyszínen meghaltak, a kisfiú pedig néhány órával az érkezése után.

Az 53 éves orvos most több száz helyi vezető, újságíró és egyszerű civil társaságában orosz fogságban van. Az ENSZ legalább 204 „erőszakos eltűnést” jelentett már a háború kezdete óta. A világszervezet szerint többeket is megkínoztak, négy embernek pedig már megtalálták a holttestét.

További képeket és videókat az AP cikkében talál.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!