Mik ezek a „balesetek”, amelyek épp az orosz területek érzékeny pontjain történnek?

• Az elmúlt hetekben legalább tucatnyi oroszországi katonai és ipari létesítmény, raktár szenvedett károkat.
• A károk egy részéért jól dokumentálhatóan ukrán helikopter- vagy rakétatámadás a felelős, de több súlyos esetnél a mai napig nem derült ki, támadás, szabotázs vagy egyszerű baleset történt-e.
• Túlzás, hogy Oroszország is hadszíntérré vált volna, a támadásoknak inkább lélektani jelentőségük lehet – de az incidensekből mind az ukrán, mind az orosz propaganda tőkét tud kovácsolni.

Miközben az orosz fegyveres erők szisztematikusan gyalulják a sztyeppébe Kelet-Ukrajna településeit, és kevésbé szisztematikus módon támadják az ukrán katonai infrastruktúra kulcslétesítményeit, ötletszerűen pedig ráküldenek néhány rakétát a hátországra is, a háború az orosz határon is kezd átszivárogni.

Az elmúlt hónapokban több, az ukrán határ közelében található város, Kurszk, Belgorod vagy Voronyezs környékén is robbanásokra, felcsapó lángoszlopokra ébredhettek a helyiek. A Telegramon terjedő felvételek és hírek alapján elemzők minimum egytucatnyi különálló incidenst azonosítottak, melyek során több üzemanyag- és lőszerraktár, Brjanszknál pedig egy kőolajvezeték rongálódhatott meg. Két, Kurszk közelében történt esetben a felvételeken az ukrán légierő által átütő sikerrel használt Bayraktar TB2-es drónok maradványai is látszanak, de néhány helyszín közelében ukrán helikoptereket, rakéták becsapódását is észlelték.

(A térképet Joób Sándor készítette.)

Ennyi baleset még egy háborús mozgósításnál is minimum furcsa

Egyes esetekben az ukrán haderők felelőssége egyértelmű, hiszen Ukrajna már az invázió első – pontosabban második – napjától igyekezett éreztetni Moszkvával, hogy ebben a háborúban Oroszország sem marad érintetlen. Február 25-én Tocska ballisztikus rakéták csapódtak be például a milerovói katonai reptérbe, ahol a létesítményben okozott károkon túl legalább egy Szu-30M vadászbombázó is megsemmisült.

Ennek ellenére több esetben merült fel a gyanú, valójában nem támadás vagy szabotázs, hanem egyszerű baleset történt. Ahogy a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozó Richard Alberque katonai szakértő elmondta,

Oroszország óriási lőszerszállítmányokat mozgat meg, természetes, hogy előfordulnak balesetek. De 60 nap alatt mondjuk 22 baleset nem lehet véletlen.

Az első incidenseknél felmerült, hogy navigációs hiba, vagy egy Ukrajna nyakába varrt „false flag”-öntámadás történhetett, azonban ezek az értelmezések elsikkadtak. Egyes határmenti orosz falvakra hulló ágyúlövedékeket simán lehet a véletlen számlájára írni, hiszen Kijev tökéletesen tisztában van azzal, hogy az orosz civil lakosság háborúba ráncigálásán csak veszthet, mivel elveszítheti a háborús narratívákban (a teljes képet nézve joggal) betöltött jófiú-státuszt. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok igazolták is az ukrán védelmi harc orosz földre való kiterjesztését, érvelésük szerint Ukrajna „legitim eszközzel él”, amikor az orosz határ mögött akarja megzavarni az orosz utánpótlási vonalakat és orosz földön pusztít el orosz hadianyagot.

A tisztánlátást roppant mód megnehezíti, hogy sem az ukrán, sem az orosz kormány nem túl bőbeszédű, amikor az incidensekről van szó. Moszkva nyilván nem büszke arra a tényre, hogy a II. világháború óta több településen először szólaltak meg a légvédelmi szirénák, hogy az ukrán fegyveres erők a szívós ellenállás mellett az orosz határon túl is képesek csapást mérni, arra pedig pláne nem, hogy az orosz légvédelem nem tudta ezeket megakadályozni.

Egyetlen légvédelemtől sem lehet 100 százalékos teljesítményt elvárni – 2021 májusában az izraeli Vaskupola nem tudta megsemmisíteni a Hamász összes házilag barkácsolt rakétáját, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek amerikai gyártmányú Patriot és THAAD légvédelmi rendszerei sem tudják minden esetben időben érzékelni és leszedni a jemeni húszi gerillák drónjait és ballisztikus rakétáit. Több jelentés is érkezett az orosz légvédelem sikeres elfogásairól – április végén több drónt is még a légicsapás végrehajtása előtt lőttek le Oroszország felett –, azonban nehéz lesz elszámolni azzal a blamázzsal, hogy a belgorodi üzemanyagraktárt lopakodó képességekkel egyáltalán nem rendelkező, a drónoknál sokkal könnyebben felderíthető és lelőhető Mi-24-es helikoptereknek sikerült megközelíteniük.

A Kreml nemcsak az ukrán rakéta- és légierő, hanem az ukrán különleges erők diverzánsai miatt is aggódhat. Április 25-én hajnalban például kigyulladt a brjanszki olajtározó, ami 220 kilométerre található az orosz-ukrán határtól, két napra rá pedig az orosz légierő még ennél is messzebb, Moszkvától keletre található Központi Kutatóintézete égett le, és a lángokban 20 ember vesztette életét.

A hivatalos orosz verzió szerint a tűz oka elektromos zárlat volt, de sokan annak ellenére ukrán szabotázsakciót sejtenek a háttérben, hogy a kutatóintézet 2019-ben egy lámpa rövidzárlata miatt egyszer már kigyulladt. Az ukrán szabotázs gyanúját erősítette, hogy néhány órára rá a fővárostól 400 kilométerre északkeletre, Kinsemában kigyulladt az egyik legnagyobb orosz vegyimű, melyet gyorsan el is oltottak, május 1-én pedig az Urálban található Perm lőszergyárából jelentettek több halálos áldozattal járó robbanást. Egyik baleset okáról sem jelentek meg hitelt érdemlő információk.

A karma bizony kemény dolog

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) április végén állítólag olyan szabotőröket vett őrizetbe, akik „felforgató akciót terveztek az orosz katonai konvojokat szállító vasútvonalakon”, azonban az esetről kiadott steril közlemény alapján nem tűnik úgy, hogy az orosz hadsereg mobilitása szempontjából még 2022-ben is döntő fontosságú vasútvonalak veszélyben forognának, hiszen az állítólagos elkövetők nem fel akarták robbantani, hanem szét akarták csavarozni a síneket.

A TASSZ állami hírügynökség által közölt történetet olvasva azt sem lehet kizárni, hogy a propaganda csak Putyin egyik háborús beszédében említett „Ötödik hadoszlop” létét akarta illusztrálni egy megkreált leleplezéssel. Egy Oroszországon belüli ellenállás – vagy legalább a gyanú táplálása – természetesen nem lenne ellenére Kijevnek sem; nem véletlen, hogy Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő a határon túli incidenseket nem ukrán támadások, hanem az orosz vezetéssel szemben megindult belső partizánháború bizonyítékának tartja, Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a belgorodi olajtározókban történt robbantásról pedig kijelentette, hogy szerinte ez olyan helybeliek műve volt, akik „kezdenek valamit megérteni” a jelenleg zajló háborúról. Az ukránok a partizánakció-gyanús esetek közé sorolták azt is, amikor Oroszország távol-keleti részén, Vlagyivosztok közelében található Usszurijszkban április 25-én tűz ütött ki egy katonai repülőtéren.

Az ukrán hatóságok zömmel egyfajta kikacsintós hallgatásba merülnek a felelősséget firtató kérdésekre; sokszor egyenesen trollkodásba fordítják a választ. Anton Gerascsenko belügyminiszter-helyettes Twitter-fiókjának kezelői egy „Tilos a dohányzás” feliratot fotosoppoltak a brjanszki olajtározóból feltörő masszív füstoszlop fölé. Mihajlo Podoljak, aki az orosz-ukrán tárgyalásokon Kijev egyik képviselőjeként szerepelt, pedig a „karmát” emlegette:

Ha megtámadsz egy másik országot, tömegeket mészárolsz le, tankokkal tiprod el az embereket, eljön az idő, amikor meg kell fizetned a bűneidért. Ezért a gyilkosok raktárainak lefegyverzése Belgorodnál vagy Voronyezsnél teljesen természetes folyamat része. A karma bizony kemény dolog.

Egy ukrán kormányzati tisztségviselő a New York Timesnak Izrael kommunikációs stratégiájához hasonlította saját módszerüket. A zsidó állam ugyanis több kényes katonai műveleténél – például a szíriai célpontok elleni heti rendszerességű légicsapások, de még saját nukleáris fegyverkészlete esetében is – a „nem tagadjuk, de nem ismerjük” el kommunikációt alkalmazza. Ukrajnának erre a stratégiára azért is lehet szüksége, mivel néhány incidensben civilek is életüket vesztették, melyekkel nehéz elszámolni a nemzetközi nyilvánosság előtt.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azzal az érvvel próbálta magát kihúzni a válaszadás alól, hogy ő miniszterként sincs birtokában az összes katonai információnak, amivel arra is utalhatott, hogy az ukrán védelmi erők köztudottan meglehetős önállósággal cselekedhetnek a harctéren (épp ez volt a háború kezdetén az egyik stratégiai előnyük az oroszokkal szemben).

A csapások akár a háború felé is lökhetik Oroszországot

Egyes szakértők – mint például a Baltic Security Foundation Newsweeknek nyilatkozó katonai elemzője, Glen Grant – úgy vélik, hogy a háború jelenlegi fázisában „bármi, ami üzemanyagot, lőszert emészt fel, csökkenti a harci hatékonyságot, az hosszú távon hasznos lehet”. Mások azonban az incidensek alacsony számából és az okozott károk jelentéktelenségéből azt a következtetést vonják le, hogy az Oroszországon belüli csapások orosz katonai képességekre gyakorolt hatását nem érdemes túlbecsülni. A fentebb már idézett Alberque szerint:

Nem akarom elvitatni a szabotázsakciókat végrehajtó ukránok érdemeit, mert ezek valódi károkat okoznak. De ne tüntessük már fel őket valamiféle szupernindzsaként, akik Szibériáig mennek sárkányokra vadászni!

Azonban ugyanúgy, ahogy a II. világháborúban a Japán elleni legelső amerikai bombázótámadás is elsősorban a Pearl Harbor után megroggyant amerikai önbizalom helyrebillentésére szolgált, úgy az ukrán akciók is jót tesznek a hazai morálnak.

Csakhogy az Oroszországon belüli akciók az oroszok harci kedvét is felkorbácsolhatják. Ahogy azt Rácz András Oroszország-szakértő kifejtette nekünk április végén az oroszországi esetekről beszélve, az ukránok most is támadnak olyan határ menti célpontokat, például lőszerraktárakat, olajlétesítményeket, amelyek fontosak az orosz katonai erőfeszítések szempontjából, de lehetnek a támadások között megrendezett esetek is. Szerinte

Az bizonyos, hogy Oroszország területét mostanra bőven elegendő károk érték ahhoz, hogy a Kreml, ha akarja, hivatkozhasson ezekre mint háborús agresszióra Ukrajna részéről.

Azaz az Ukrajna által végrehajtott, vagy Ukrajnára fogott akciók igazolhatják a Vlagyimir Putyin által fontolgatott – több elemző szerint a május 9-én esedékes győzelem napi katonai parádéra időzített – hadiállapotot, mely a jelenlegi „különleges katonai művelet”-hez képest lehetővé teszi a tömeges mozgósítást, a tartalékosok behívását, a gazdaság és az infrastruktúra hadi üzemmódra való átállítását.