Büszkék az elnökükre és a katonáikra, és hisznek abban, hogy Ukrajna megnyeri a háborút

Amikor vasárnap hajnalban megérkeztünk a szállásunkra Lvivben, épp egy hatalmas lángokkal égő épületet mutattak a tévében. Másnap tudtuk meg, hogy egy Kijevhez közeli olajtárolót ért orosz bombatalálat. Lera velünk együtt nézte a híradót, és érezhetően megrendítette a látvány. Nem sokkal előttünk érkezett meg Lvivbe, a másfél milliós, keleti határhoz közeli Harkivból menekült el, ahol az orosz–ukrán háború legsúlyosabb harcai zajlanak, már lakóépületeket is támadnak az oroszok.

A háború első napjaiban egy fel nem robbant orosz rakéta csapódott a földbe Lera lakásához közel. (Ilyesmire Kijevben is volt példa.) Nagyjából ekkor döntötte el, hogy 14 éves fiával elmenekülnek a városból. Az oroszok által szorongatott Kijeven keresztül jutottak el az Ukrajna nyugati részén található Lvivbe. „Úgy voltam vele, hogy meg kell próbálnunk, még ha bele is halunk, de Harkivban nem maradhatunk” – mondta arra utalva, hogy már akkor sem volt teljesen biztonságos az ukrán főváros.

Csak a legfontosabbakat hozták magukkal, pár napra elegendő ruhát és az irataikat. A kijevi vonat dugig volt emberekkel, akik mind a háború miatt keltek útnak. Leráék fülkéjében húszan zsúfolódtak össze, rengetegen a földön aludtak, mert már nem volt több ülőhely.

Minden Ukrajnához köti, nem hagyja hátra a hazáját

Egyik pillanatról a másikra változott meg az életük, miután kitört a háború, sokkolta Lerát, hogy az oroszok tényleg megtámadták a hazáját. „Néhány napja még minden tökéletes volt. Új munkám lett, vettem egy új kanapét, egyszóval boldog voltam. Szörnyű, ami most történik.” Lerát és a fiát a szállásunk mellett lévő magánóvodában helyezték el, mert a hostelben már nem volt kiadó szoba. Ahol békeidőben gyerekek játszanak, ott harkivi és kijevi menekültek aludtak matracokon. Rajtuk kívül még négyen-öten töltötték az éjszakát az óvoda egyik termében, nagyrészt nők.

Lera úgy tervezi, hogy csak pár napig maradnak Lvivben, Bécsbe akarnak eljutni. Van ott egy barátja, aki felajánlotta, hogy befogadja őket pár hétre. Nem tudja még, mihez kezd Bécsben, alig van pénze, a vonatjegyeket a volt férje fizette. De abban biztos, hogy nem akarja örökre elhagyni Ukrajnát:

„Vannak barátaim Amszterdamban, élhetnék ott is. De Ukrajna a hazám, itt élnek a barátaim, a szüleim, egyszóval az egész életem ide köt. Nem fogok elmenni.”

Sok ismerőse maradt Harkivban, köztük az exe is, aki jelentkezett a hadseregnél, hogy az oroszok ellen harcolhasson. Nagyon aggódik értük, egyik barátjának a házától alig pár száz méterre robbant fel egy orosz bomba.

A lengyel határtól 80 kilométerre lévő Lvivben összpontosul az Ukrajnai menekülthullám, az elmúlt napokban több tízezer ember menekülhetett ide az ország különböző részeiről a harcok elől, köztük külföldiek is, és sokan jöttek a háziállataikkal. Rengetegen innen próbálnak meg kijutni Ukrajnából, vonattal vagy busszal. Az erről szóló riportunkat itt olvashatja. A 700 ezres városban nincsenek harcok, de napok óta készülnek egy esetleges orosz támadásra. A háború kezdete óta több mint 800 ezren hagyták el Ukrajnát az ENSZ adatai szerint. 454 ezren Lengyelországba mentek, Magyarország fogadta a második legtöbb menekültet, 116 ezer főt.

Valeria az idős édesanyjával és a kutyájával menekült el Kijevből. Ugyanazzal a vonattal jöttek, mint Lera, egy fülkében ültek, így barátkoztak össze. A férje ragaszkodott ahhoz, hogy elhagyják a fővárost, magától nem jött volna el, mesélte. A férfi nem tartott velük, Kijevben maradt, hogy harcoljon. Azt mondta Valeriának, hogy sokkal nyugodtabb lesz, ha őt biztonságban tudhatja.

Mindössze néhány percük volt, hogy összepakoljanak, az útlevelükön kívül csak az anyja gyógyszereit és a kutyának való tápot hozták magukkal. Kérdésemre, hogyan éli meg a háborús helyzetet, Valeria csupán annyit mondott, hogy:

„Remegek.”

Őt is meglepte az orosz invázió, álmában sem gondolta volna, hogy a 21. században megtörténhet ilyesmi. Büszke az ukrán elnökre, Volodimir Zelenszkijre és az önkéntesekre, akik meg akarják védeni a hazájukat. (Az ukrán elnök portréját itt olvashatja.) Az egyébként könyvelőként dolgozó nő biztosra veszi, hogy az orosz túlerő ellenére Ukrajna meg fogja nyerni a háborút. Nem tudja, meddig marad Lvivben, mivel óráról órára változhat a helyzet. Ungváron keresztül Szlovákiába akarnak eljutni, mert ott tanul a 18 éves fia. Legalább ő biztonságban van, ami nagyon megnyugtató számára, mondta. Nagyon sok ukrán édesanya nem ilyen szerencsés, tette hozzá.

Először büszke az országára

Oleg és Natali reggeli közben is az ukrán elnököt hallgatták mobiljukon. Rögtön azután hagyták el Kijevet, hogy Vlagyimir Putyin múlt hétfőn elismerte a szakadár területek függetlenségét. Azonnal tudták, hogy a bejelentés egyet jelent a háborúval. Szerintük az orosz elnök mindig nagyon kimérten beszél, de most kimutatta az érzelmeit és a gyűlöletét.

„Hallgattuk a beszédét, és arra gondoltunk, hogy ez megőrült, húzzunk el innen. Látszott az arckifejezésén, a testbeszédén, hogy meg akarja támadni Ukrajnát, már nem érdekli, hogy mit gondolnak róla Nyugaton.”

Miután elindultak, Olegnek vissza kellett fordulnia, mert otthon hagyta az iratait. Így még pont elkapta, amikor az oroszok elkezdték lőni Kijevet, hallotta a robbanásokat. A rakétatalálatot kapott toronyház néhány saroknyira van attól a környéktől, ahol ők élnek.

Oleg egy multinacionális informatikai vállalatnál dolgozik, segítettek volna neki elmenni Ukrajnából, Lengyelországból dolgozhatott volna tovább, de közben bevezették, hogy a 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot, így Oleg is maradt. Most még nem tartja valószínűnek, hogy behívják katonának, mivel nulla katonai tapasztalata van, és az önkéntesnek jelentkezők közül is inkább azokat válogatják be, akik már fogtak fegyvert a kezükben. Néhány hétig mindenképpen Lvivben maradnak, aztán meglátják, hogyan alakulnak a dolgok. Nem egyedül jöttek el Kijevből, a kutyájukat is magukkal hozták. (A pályaudvaron is sok családot lehetett látni, akik a háziállataikkal együtt menekültek.)

Olegék szerint a kezdeti ijedtség után az emberek megnyugodtak, és elkezdtek bizakodni. Mindenkit meglepett az ukrán kormány és a katonák helytállása. „Sosem érdekelt igazán a politika, nem gondoltam volna, hogy egyszer büszke leszek a kormányunkra, de most az vagyok” – mondta Natali, aki reklámszövegíróként dolgozik. Úgy látják, hogy az oroszok egy második Belaruszt akarnak csinálni Ukrajnából, és az a céljuk, hogy lemondassák a jelenlegi vezetést. (Erre maga Putyin is utalt korábban.) Az ukrán nép azonban ezt nem fogja eltűrni, tették hozzá.

Artem és Stefany is még az orosz támadás előtt hagyta el Kijevet, két macskájukkal tették meg a több mint 500 kilométeres utat. „Borzalmas volt, a macskák kilenc órán keresztül folyamatosan nyávogtak.” Biztos, ami biztos alapon indultak el Lvivbe, még az orosz támadást megelőző napon is abban reménykedtek, hogy megússzák a háborút. Sőt, már azt tervezgették, hogy a hétvégén visszamennek Kijevbe. „Úgy voltunk vele, hogy nyaralni megyünk, eltöltünk itt pár napot, aztán meglátjuk, mi lesz.”

Artemet az egyik Amerikában élő kollégája ébresztette a hírrel, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Még a háború elején lett volna rá lehetőségük, hogy a macskákkal együtt elhagyják az országot, és Lengyelországba menjenek, de most már akkor sem indulnának, ha megtehetnék. Artem ezt úgy fogalmazta meg, hogy:

„Egyrészt ebben az országban születtem, itt élek, mióta csak az eszemet tudom. Ugyanakkor sosem voltam különösebben büszke az országunkra vagy a kormányunkra, de az elmúlt napokban ez teljesen megváltozott bennem, és maradni akarok. És igen, ha kell, akár harcolok is.”