Élet az ukrán városban, ahol napok óta arra készülnek, hogy őket is eléri a háború

2022. március 1. – 17:42

frissítve

Élet az ukrán városban, ahol napok óta arra készülnek, hogy őket is eléri a háború
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva





Lvivben, a Kijevtől 500 kilométerre fekvő nyugat-ukrajnai városban most még béke honol, nincsenek harcok, légitámadásról sincs hír. Csak találgatják a helyiek, hogy vajon őket is eléri-e a háború, ami biztos, hogy már napok óta egy esetleges orosz támadásra készül a város. Ennek nagyon is kézzel fogható jelei vannak. A város bevezető útjain felállított barikádokról és a homokzsákokból emelt harcállásokról már beszámoltunk. A tankcsapdákat és a gondosan előkészített Molotov-koktélokat látva tudatosult bennünk igazán, hogy egy olyan országban járunk, ahol háború dúl.

A szállásunk miatt naponta kétszer is át kellett haladnunk az egyik ellenőrző ponton, minden alkalommal egyre több fegyverest és hivatalos személyt lehetett látni a környéken, ami szintén a fokozódó készültséget jelzi. A város belső részein is napról napra több katonát lehetett látni.

Hasonló ellenőrző pontokat lehet látni a város különböző pontjain, a reptér környékén például kettőbe is belefutottunk hétfőn. Az irataink ellenőrzését és a csomagjaink átvizsgálását ezúttal sem úsztuk meg. Megszámolni sem tudom, hányszor mondtuk el az utóbbi két napban, hogy „we are journalists.” Általában kedvesek voltak velünk a hivatalos személyek (sokszor nem lehetett eldönteni, hogy a fegyveresek a reguláris hadsereghez, a rendőrséghez vagy esetleges más alakulathoz tartoztak), egyikük például miután leordította a fejünket, hogy ne fotózzuk a barikádot, szívélyesen meghívott minket egy kávéra.

Aztán ott vannak a légvédelmi riadók. Reggel 6 óra és este 8 körül szoktak megszólalni a szirénák, mi vasárnap este hallottuk először a jellegzetes búgást. Úgy látszik, a reggeli riadókat mi simán átaludtuk. Dariia a férjével él Lvivben, ő mesélt arról, hogyan élik meg a városban a háborús helyzetet. Az első napokban szinte alig lehetett hallani a szirénákat, mesélte a fiatal lány, aki egy londoni informatikai cégnek dolgozik. Úgy kellett rászólni az emberekre, hogy riadó van, vonuljanak biztonságos helyre. Később már felcsavarták a hangerőt, mert a csukott ablakon is lehetett hallani a vészjósló hangot.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az elején még Dariiáék is nagyon komolyan vették a riadót, azonnal levonultak a ház pincéjébe, amikor elkezdődött. Idővel megszokták a dolgot, és most már csak annyit csinálnak, hogy becsukják az ablakokat és leeresztik a redőnyt. (Miközben ezeket a sorokat írtam, folyamatosan zúgtak a szirénák.) Vannak óvóhelyek is a városban, az egyiket a 17. században épült jezsuita templom alatt húzódó katakombákban alakították ki: egyik este 200-an húzódtak le az békeidőben múzeumként funkcionáló föld alatti helyiségbe a riadó alatt.

Múlt hét óta Lvivben is kijárási tilalom van érvényben, este 10 és reggel 6 között tilos az utcán tartózkodni. Dariia szerint elég szigorúan veszik ezt a rendőrök, mindenkit ellenőriznek, akit az utcán találtak. Nem csak a kijárás van megtiltva, este 10 után a villanyt is le kell kapcsolni. Ahogy kinéztem a szobánk ablakán, tényleg csak pár helyen láttam némi fényt. Nem teljesen ismeretlen Dariia számára a háború: ott volt a 2014-es majdani eseményeknél, így van némi fogalma arról, mivel jár egy ilyen helyzet.

Lviv belvárosában sétálgatva azt is gondolhatnánk, hogy nincs is háború. Az emberek ugyanúgy teszik a dolgukat, mint máskor, zavartalanul járnak a buszok és a villamosok. A bankautomaták előtt kígyózó sorok viszont azt sejtetik, hogy valami nincs rendben. Az orosz csapatok által szorongatott Kijevből olyan hírek jöttek, hogy élelmiszerhiány alakult ki a boltokban, főleg kenyérből van hiány. Lvivben szerencsére még nem ilyen súlyos a helyzet, de az is igaz, hogy sok helyen látni üres polcokat a boltokban. Ennek egyrészt az az oka, magyarázta Dariia, hogy a harcok miatt akadozik az áruszállítás. Másrészt alaposan bevásároltak az emberek, elsősorban húsokból, tejtermékekből és pékáruból táraztak be. A szállásunk mellett lévő boltban tegnap délután már alig volt zöldség, tej, és pékáruból is csak pár előrecsomagolt sütemény árválkodott a polcokon. Kijevhez hasonlóan Lvivben is korlátozták az alkohol árusítását, ennek megfelelően kedd reggel már nem volt sör, bor és tömény a boltban, ahol bevásároltunk a hazaútra.

A boltok nagy része nyitva van egyébként, ahogyan az éttermek, kávézók is. Gyógyszereket is nehezebb beszerezni, részben azért, mert a hadsereg felvásárolta a készleteket. Az is érezhető, hogy akadozik az internetszolgáltatás, de azért nem vészes, mondta Dariia. A benzinkutatokon napok óta limitálva van, hogy mennyi üzemanyagot lehet tankolni, nem adnak ki többet 20 liternél.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A háború miatt egy hétre szabadságra küldte Dariiát a munkáltatója, de ő inkább mégis dolgozik, hogy elterelje a figyelmét a háborús hírekről. Szerinte fontos, hogy egy ilyen válságos helyzetben is legyen az embernek egy megszokott rutinja, ő például megőrülne, ha nem csinálhatna valamit. A munkája mellett önkénteskedik is, pszichológiai tanácsadással próbál azoknak segíteni, akik szoronganak a háború miatt. Ez ugyanis az eredeti végzettsége.

Úgy látja, hogy Lvivben nincs pánik, de azért persze félnek az emberek, ami teljesen természetes egy ilyen helyzetben, mondta. Ettől eltekintve jó a morál, mindenki tenni akar a hazájáért. Ez abból is látszik, hogy rengeteg adományt gyűjtöttek a hadseregnek. „Harag van az emberekben a szakadár területek elszakítása miatt, és ez a harag dolgozik most bennük.” Dariia akkor sem hagyná el Ukrajnát, ha esetleg rosszabbra fordulna a helyzet, és reálissá válna Lviv megtámadása.

A helyiekkel beszélgetve nekünk is az volt a benyomásunk, hogy nem csüggesztette el őket az orosz invázió. Sokkal inkább összekovácsolta őket a baj, optimizmus és lelkesedés áradt belőlük. Az utcán szembe jött velünk pár egyetemista korú srác, akik összeszabdalt rongyokkal teli kartondobozokat cipeltek. Mint kiderült, ők is önkéntesek, a rongyok pedig ahhoz kellenek, hogy álcahálót készítsenek a hadseregnek. A könyvtárban berendezett önkéntes központban több tucatnyian – nagyrészt fiatal nők – fonták a DIY-stílusú álcahálókat.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A háború kitörése óta elsősorban azzal került be a hírekbe Lviv, hogy rengeteg ember menekült ide Ukrajna különböző részeiből. Vagy azért, hogy itt vészeljék át a harcokat, vagy hogy Lvivből próbálják meg elhagyni az országot, például Lengyelország felé. Több ezer emberről beszélünk, vasárnap még a 2015-ös menekültválsághoz hasonló állapotok uralkodtak a vasútállomáson. Az erről szóló riportunkat itt találja. Nagy volt a bizonytalanság, kérdéses volt, hogy hány járat indul aznap, hányan férnek fel majd. Hétfőre normalizálódott a helyzet, az előző naphoz képest szinte kihaltnak tűnt a pályaudvar, pár száz embert lehetett látni a peronok és a váróterem környékén.

Itt találkoztunk Antonnal, aki megdöbbenésünkre egy Kijevbe tartó vonatra várt. Azért utazott haza Svájcból, hogy az oroszok ellen harcoljon. Soha életében nem lőtt fegyverrel, nincs semmiféle katonai tapasztalata, mégis úgy döntött, hogy jelentkezik a hadseregnél. A családja próbálta lebeszélni erről az őrültségről, de a férfi hajthatatlan volt. Anton szerint csak a hülyék nem félnek a háborúban, nyilván benne is van félelem. „Persze, hogy félek, de oda kell mennem. Ez a mi országunk, a mi hazánk, harcolnom kell érte. Ez a kötelességem. ”A barátja, Aleksandr szintén a háború miatt jött Ukrajnába, egyébként Cipruson él a feleségével. Előbb kimenekítette Kijevből az anyját, és most vissza akar menni az ostromlott fővárosba, ahonnan folyamatosan tömegek menekülnek el. Neki van saját fegyvere, egy vadászpuska. „ Az egyik ellenőrzőponton megkérdezték a rendőrök, hogy hol vannak a puskám papírjai, és hogy hová megyek. Mondtam nekik, hogy Kijevbe, hogy a hazámért harcoljak. Szó nélkül tovább engedtek.”

Anton – Fotó: Bődey János / Telex
Anton – Fotó: Bődey János / Telex
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől