Tömegek menekülnének Lvivből, ezrek zsúfolódtak össze vasárnap a pályaudvaron, köztük sok külföldi is

Mintha a Keletiben lennénk 2015-ben.

Nagyjából így tudnám összefoglalni, milyen érzés fogott el minket, amikor beléptünk a központi pályaudvarra Lvivben. És talán nem is túlzás a párhuzam: több ezren zsúfolódhattak össze a várótermekben és a peronokon a délutáni órákban. Amerre csak néztünk, mindenfelé embereket láttunk. A mobiljaikra és az utastájékoztató kijelzőre meredve próbálták kitalálni, hogy mikor indul a legközelebbi vonat, ami kiviheti őket az országból. Voltak, akik inkább a földön ülve várakoztak. A jegypénztárak előtt hatalmas tolongás volt, de nem úgy tűnt, mintha bárki is tudna jegyet venni. A tömeg nagyságát mutatta, hogy egy idő után azért álltak sorba az emberek az aluljáróban, hogy egyáltalán ki tudjanak jutni a peronokra, miközben híre-hamva sem volt kifelé induló vonatoknak. Senki sem pánikolt, de érezhető volt a bizonytalanság és a tanácstalanság.

Nagyon sok egészen pici gyereket lehetett látni a tömegben, egyik-másik kisbaba alig látszott ki a ruha alól, úgy fel volt öltöztetve. De sokan menekültek a háziállatukkal, az állomáson járkálval felváltva hallottunk gyereksírást és kutyaugatást. Egy családnál például madarakat láttunk, egy átlátszó műanyag dobozban vitték szerencsétlen állatokat.

A 700 ezres nyugat-ukrajnai város (amit Lembergnek is neveznek) elsősorban gazdag történelme és kulturális értékei miatt ismert. A háború miatt azonban egészen más jelentősége lett Lvivnek: itt összpontosul az ukrajnai menekülthullám. Rengetegen Lvivből próbálnak meg kijutni Ukrajnából, elsősorban Lengyelország felé. A lengyel határ ugyanis mindössze 80 kilométerre van a várostól, Krakkó tulajdonképpen közelebb van, mint Kijev.

Ide jönnek többek között azok is, akik Kijevből vagy Harkivból menekültek el a harcok miatt. A szállásunkon is több olyan emberrel beszéltünk, akik ezekből a városokból jöttek a napokban. Az összecsapások miatt egyre nehezebb elhagyni Kijevet, utcai harcokra készülnek a fővárosban, nagy kérdés tehát, hogy még hányan jöhetnek onnan a következő napokban. Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko vasárnap orosz dezinformációnak nevezte, hogy az oroszok körbe zárták Kijevet, és hogy nem lehet a lakosságot evakuálni. Lvivben még nincsenek harcok, és légitámadásokról sincs hír, annak ellenére, hogy esténként megszólalnak a légvédelmi szirénák. A háború kezdete óta több mint 350 ezren menekültek el Ukrajnából. A lengyel hatóságok közlése szerint 156 ezer ukrán menekült érkezett hozzájuk, csak szombaton 77 ezren keltek át a határon.

Lengyelország közelsége persze nem jelenti azt, hogy gyerekjáték lenne eljutni a határra. Teljes volt a bizonytalanság, hogy indul-e aznap vonat egyáltalán. Ellentmondó információk keringtek arról is, hogy kiket engednek fel majd a lengyelországi járatokra. Valakitől azt hallottuk, hogy csak nők és gyerekek szállhatnak fel, más meg úgy tudta, hogy mindenkit felengednek, aki felfér. Az egyértelműnek tűnt, hogy nem lesz annyi vonat, hogy ez a több ezer ember rövid idő alatt el tudja hagyni a várost. Amíg a vasútállomáson voltunk, egyetlen vonat sem indult a lengyelek irányába. Péntek óta ráadásul kijárási tilalom van érvényben Lvivben is, este 10 és reggel 6 között tilos az utcán lenni, ami szintén megnehezítheti a menekülést. (Itt olvashatja helyszíni riportunkat arról, hogyan készül a város egy esetleges orosz támadásra.)

Egy Samen nevű ukrán férfi arról beszélt nekünk, hogy most az a legfontosabb, hogy a nők és a gyerekek kijussanak a háború sújtotta országból. Az az elsődleges feladata, hogy nekik segítsen. Hogy vele mi lesz aztán, az másodlagos, magyarázta. A rokonainak nagy része már Lengyelországban van, még az unokahúgainak kell valahogy átjutniuk. Kész lenne harcolni is, bár még sosem fogott fegyvert a kezében. Ettől függetlenül elszánt és lelkes volt:

“Ez a hazám, meg akarom védeni, nem fogok elfutni az oroszok elől!”

Közel sem csak ukránokkal találkoztunk az állomáson. Kínaiakkal, svédekkel, ecuadoriakkal, nigériaikkal és marokkóiakkal is összefutottunk, hogy csak néhány nációt említsünk. A külföldi állampolgárok közül sokan egyetemisták voltak, és valamelyik ukrán városban tanultak – egészen a háború kitöréséig. Az ecuadoriak például Donbasz térségéből jöttek Lvivbe, egyébként orvosnak tanulnak. Lvivig vonattal jutottak el, a fülkéjükben majdnem húszan zsúfolódtak össze, olyan sokan keltek útra. Az egyik állomáson szinte megrohamozták az emberek a szerelvényt, az ablakot csapkodták, hogy engedjék felszállni őket, de már egyszerűen nem volt hely számukra.

Csupán néhány hónapja vannak Ukrajnában az ecuadoriak, és máris el kell hagyniuk az országot. Egyik nap még óráik voltak, másnap már le kellett menniük az óvóhelyre, mesélték. Az első riadó még csak próba volt, az utána következő kettő viszont már éles. Teljesen sokkolta őket az orosz invázió, sosem gondolták volna, hogy ez megtörténik.

Az ecuadori diákok kivételesen nem Lengyelországot, hanem Magyarországot célozták be. Abban reménykednek, hogy tőlünk haza juthatnak Ecuadorba. Azt még nem tudják, hogyan jutnak el a magyar határhoz. Azt mondták, megpróbálnak találni egy buszt, ami elviszi őket. A vasútállomás parkolójában több kisbusz is várakozott, valaki azt mondta, hogy fejenként 100 dollárt kérnek egy fuvarért.

Egy nigéria srác szintén Donbaszból jött, tavaly április óta tanult az egyik ukrán egyetemen. Arról panaszkodott, hogy nulla információt kapnak a hatóságoktól, fogalma sincs, mikor indul legközelebb vonat Lengyelországba. Mindent csak ukránul mondanak be, ő meg nem érti a nyelvet. Neki Magyarország is megfelelne, van elég pénze, hogy ki tudja fizetni a buszt. “Tök mindegy, hogy hova, csak el innen. Ha nem félnék, maradnék, de nem akarok meghalni, érted?