Putyin az ukrán katonáknak: Veletek könnyebben meg tudunk egyezni, mint a kijevi drogfüggőkkel és neonácikkal

2022. február 25. – 17:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Putyin TV-beszédben szólította fel az ukrán hadsereget a kijevi vezetés megbuktatására, írja a BBC. Azt üzente az ukrán katonáknak, hogy „vegyék kezükbe a hatalmat”. Arról is beszélt, hogy a banderisták – utalva a második világháborús szovjetellenes, szélsőséges harcosra, Sztepan Banderára – és „neonácik” nehézfegyverzetet, például rakétarendszereket helyeztek el városokban, köztük Kijevben és Harkivban. (A neonácik kifejezést Putyin rendszeresen használja az ukrán kormány gúnyolására. Az egyébként zsidó származású Zelenszkij elutasította a kifejezést.)

Putyin szerint a kijevi vezetés úgy viselkedik, mint a terroristák szoktak, civilek mögé bújva vádolják Oroszországot ártatlanok haláláért. „Ismert, hogy mindezt külföldi tanácsadók, mindenekelőtt amerikai tanácsadók ajánlásai alapján teszik” – tette hozzá.

A Guardian szerint Putyin továbbá megismételte azt az állítását, hogy az ukrán vezetés szerinte „népirtást” követett el a kelet-ukrajnai Donbász térségében. Olyan nacionalista csoportokkal harcolunk, amelyek közvetlenül felelősek a donbászi népirtásért és a békés civilek vérontásáért a két köztársaságban – mondta.

„Ismét az ukrán fegyveres erők katonáihoz fordulok: ne engedjétek, hogy a neonácik és a banderisták emberi pajzsként használják a gyermekeiteket, a feleségeiteket és az időseket! Vegyétek a hatalmat a saját kezetekbe. Úgy tűnik, veletek könnyebben meg tudunk egyezni, mint a kijevi drogfüggők és neonácik bandájával” – üzent az ukrán katonáknak az orosz elnök. A Guardian megjegyezte azt is, hogy Putyin most beszélt először nyíltan egy lehetséges kijevi rezsimváltásról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!