Ez történt az orosz-ukrán háborúban szombatról vasárnapra virradó éjjel, amíg ön aludt

Legfontosabb

2022. február 27. – 07:18

frissítve

Ez történt az orosz-ukrán háborúban szombatról vasárnapra virradó éjjel, amíg ön aludt
Menekültek érkeznek Ukrajnából Lengyelországba Medykánál 2022. február 26-án éjjel – Fotó: beata Zawrzel / Anadolu / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Több városban is zajlottak a harcok éjjel, egyebek mellett a fővárosban, Kijevben is, ahol éjjeli kijárási tilalom van, közben pedig a nemzetközi közösség is fontos dolgokról döntött Oroszországot illetően. Percről percre tudósításunkat itt találja minderről. Szombaton este 9 óra és vasárnap reggel között az orosz-ukrán fronton illetve a nemzetközi diplomáciában az alábbiak történtek:

Gazdasági szankciók

A Nyugat újabb, minden eddiginél erősebb gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot, ennek a legfontosabb eleme, hogy bizonyos orosz bankokat lekapcsolnak a banki kommunikációs rendszerről, azaz a SWIFT-ről, emellett befagyasztják majd az orosz központi bank eszközeit is, és oligarchákra is lesújtanak.

A SWIFT el is kezdte a készülődést, gazdasági szakértők a rubel összeomlását, és mesterségesen fixált árfolyamot jósolnak hétfőre, Ukrajna pedig köszöni a segítséget.

Franciaország emellett külön, saját szankciókat is bevezet, és az orosz repülőket sújtó légtérzárat is tovább bővíti a nemzetközi közösség. Az EU vasárnap este 6-kor újra összeül, és újabb szankciókról tárgyal.

A Youtube és a Google is bejelentette, hogy nem engedi bizonyos orosz médiumoknak, hogy reklámpénzt kapjanak a tartalomért.

Egyéb segítségnyújtás az ukránoknak

Elon Musk aktiválta a Starlink műholdas netet Ukrajnában, Azerbajdzsán ingyen adja az üzemanyagot az ukrán mentőknek és tűzoltóknak.

Zelenszkij eközben több ország vezetőjével is tárgyalt a segítségnyújtásról, és háborúellenes nemzetközi szövetséget szorgalmaz.

Tudósítóink jelentik

Munkatársaink éjfél után nem sokkal érkeztek meg az Ukrajna nyugati részén található Lviv külvárosába, villámbejelentkezésüket itt olvashatják. Kijevben a légvédelmi szirénák esti megszólalásánál is ott voltunk, és a tiszabecsi magyar-ukrán határon is jártunk, ahol buszok várták az menekülőket.

Hadászati történések, károk, előrenyomulások

Hogy éppen hol tartanak az oroszok, arról itt olvashatnak bővebben, itt pedig egy műholdas képet láthat egy vonuló orosz konvojról. A NATO szerint egyébként az oroszok gondban vannak az előrenyomulással.

Közben éjjel városokban harcoltak a felek, az oroszok felrobbantottak egy gázvezetéket Harkivban, és egy repülőtéri olajtározót egy Kijevtől nem messze lévő településen. Mindkét robbanás után szennyeződött a levegő, az érintett lakosoktól azt kérték, nedves ruhát tegyenek az ablakaikra. Kijevben találat ért egy radioaktívhulladék-tárolót, de nem sérült meg, „csak” az épület és a kerítés. Helyi források szerint rakétatalálat ért egy kijevi gyerekkórházat, az egyik ápolt meghalt. Mariupol bombázásában tíz görög állampolgár is meghalt.

A frontról olyan mikroepizódokról is érkeztek hírek, hogy például egy ukrán férfi egy kifogyott üzemanyagú tank személyzetétől megkérdezi, hogy visszavontassa-e őket Oroszországba, egy másik férfi pedig ráugrott egy orosz tankra, majd letérdelt elé.

Egyébként pedig lehet, hogy mégis életben vannak a Kígyó-szigeti határőrök, akik elküldték az érkező orosz hadihajót a faszba.

Világpolitika

Lengyelország gyorsított eljárásban venné fel Ukrajnát az EU-ba, Finnország és Svédország pedig visszautasította az esetleges NATO-csatlakozásukra vonatkozó orosz figyelmeztetést.

Magyar vonatkozások

Biztonságba ért a magyarokat evakuáló konvoj, közölte Szijjártó Péter. Márki-Zay Péter szolidaritásból el akart menni Kárpátaljára, de ukrán források erősen nem tanácsolták ezt neki.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!