Tankcsapdák és homokzsákokból emeltek barikádok fogadták a Telex tudósítóit Lvivben

2022. február 27. – 02:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint éjfél után néhány perccel érkeztünk meg Bődey János kollégámmal az Ukrajna nyugati részén található Lviv külvárosába. A szállásunktól mintegy 5-6 kilométerre azonban egy ellenőrzőpontba futottunk a 2x2 sávos autóút kellős közepén. Több száz méteres kocsisor alakult ki ezen a ponton, mi sem tehettünk mást, és beálltunk a végére. Az egyik sávot mindkét irányból tankcsapdákkal zárták le, a kocsisor betonakadályokból, homokzsákokból és autógumikból emelt barikádok között kanyargott. Még egy ukrán zászlót is kitűztek az egyikre, bár kissé buhera megoldással sikerült rögzíteni a póznához. Néhány méterrel hátrébb két, homokzsákokkal megerősített lőállást is láttunk.

Úgy tűnik tehát, hogy az ukrán fővárostól több mint 500 kilométerre lévő Lvivben is orosz támadásra számítanak.

Kollégáink esetéből okulva, nem kezdtük el fotózni az ellenőrzőpontot.

Rendőrök és megkülönböztető mellényt viselő fegyveresek vizsgálták át a városba érkező autókat. Az nem derült ki, hogy utóbbiak milyen szervezethez tartoznak: ők is rendőrök vagy esetleg katonák, ugyanis a neonsárga mellényt leszámítva civil ruhában voltak. A mi kocsinkat is alaposan átnézték, miközben percekig tanulmányozták az iratainkat. Még azt is megkérdezték, hogy van-e nálunk fegyver.

„No drone, no drone, just electricity”

– hajtogattuk, miután az egyik táskából előkerült egy hosszabbító és a laptopom tápkábele. Valószínűleg sikerült eloszlatni a gyanújukat, mert végül simán átengedtek minket.

Nagy hatással volt ránk a tankcsapdák és a barikádok látványa, mert igaz ugyan, hogy folyamatosan követjük az ukrajnai eseményeket, most először láttuk kézzelfogható jeleit a háborúnak. Azért jöttünk Lvivbe, mert a hírek szerint sokan a városon keresztül hagyják el Ukrajnát, elsősorban Lengyelország felé menekülnek. Az elmúlt napokban az ukrán-magyar határról, Beregsurányból és Záhonyból tudósítottunk.

A szállásunkon épp a híradó ment, amikor megérkeztünk, percekig egy hatalmas lángokkal égő épületet mutattak. (Másnap reggel aztán olvastuk a hírekben, hogy egy olajtárolót lőttek szét az oroszok Kijevnél.) A híradósok egy mélygarázsból jelentkeztek be Kijevből, a recepciós elmagyarázta, hogy az orosz bombázás miatt húzódtak be a föld alá. Így indult első éjszakánk Lvivben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!