Gazdasági szankciók: a SWIFT már készülődik a lekapcsra, a rubel összeomlását jósolják hétfőre, Ukrajna hálás a lépésekért

2022. február 27. – 05:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A SWIFT nemzetközi fizetési rendszer bejelentette, hogy készül a nyugati szankciók végrehajtására, miszerint bizonyos orosz bankokat levágnak a rendszerről. Azt írták közleményükben, melyet a Reuters idéz, hogy egyeztetnek az európai hatóságokkal, hogy információt kapjanak arról, milyen entitásokat érintenek a szankciók, és készülnek arra is, hogy megfeleljenek a jogi instrukcióknak.

A Guardian a friss gazdasági szankciókat illetően idézi Szergej Alekszasenko, korábbi orosz jegybanki alelnök szavait, aki szerint hétfőn „katasztrófa lesz” a rubellel az orosz devizapiacon. „Azt gondolom, fel fogják függeszteni a kereskedést, aztán az átváltási rátát fixálják majd egy mesterséges szinten, mint a szovjet időkben.”

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök mindeközben megköszönte a nyugatnak az új szankciókat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!