Márki-Zay Péter szolidaritásból el akart menni Kárpátaljára, de ukrán források erősen nem tanácsolták ezt neki

2022. február 26. – 21:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarországnak a NATO leghűségesebb tagjának kell lennie, nem olyan árulónak, mint Orbán, aki hazaáruló” – jelentette ki Márki-Zay Péter a Partizán műsorában, ahol az ukrajnai háborúról kérdezték.

Bár a kormányzati médiában egy korábbi nyilatkozata miatt napok óta azzal támadják, hogy katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába, szerinte ez nem igaz. Ő most is csak azt mondja, hogy mindenben a NATO-t kell követnie az országnak, a NATO-ban pedig fel sem merült eddig, hogy fegyvereket vagy katonákat küldenének Ukrajnába.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy szolidaritásból meg akarta látogatni a kárpátaljai magyarokat, ám meg nem nevezett ukrán források erősen nem tanácsolták ezt neki. A miniszterelnök-jelölt szerint amiatt mondták ezt, mert attól féltek, hogy már az oroszok fogják ellenőrizni az ukrán-magyar határt, és esetleg nem engednék őt vissza Magyarországra. A teljes összefoglalónkat itt tudja elolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!