Egyre nagyobb az orosz csapatok előrenyomulása Ukrajnában

2022. február 27. – 01:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Julian Röpcke német újságíró térképe a jelentett harci cselekmények és csapatmozgások fő zónáit mutatja, elsősorban a hivatalos ukrán jelentések és a geolokációs adatok alapján. A Bild újságírójának ábrázolásán csak a biztosra vehető adatok vannak feltüntetve, ezek szerint pedig jól látható az orosz hadsereg előre nyomulása. Az alábbi térkép a háború harmadik napján, kijevi idő szerint délután négykor készült:

forrás: Julian Röpcken
forrás: Julian Röpcken

A térképen jól látható, hogy főként a Krím félsziget közelében, illetve északon, Kijev felett látványos az oroszok térnyerése. Mint azt az újságíró hangsúlyozza, a térkép nem orosz, hanem ukrán jelentések, illetve nyilvános adatok alapján készült.

A korábbi, a háború első napjáról szóló térképpel itt lehet összevetni a mostanit.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!