Oroszország megtámadta Ukrajnát, Kijevet robbanások rázták meg péntek hajnalban

2022. február 24. – 06:49

frissítve

Oroszország megtámadta Ukrajnát, Kijevet robbanások rázták meg péntek hajnalban
Tűzoltók állnak az egyik ház előtt, amely a Kijev fölött lelőtt orosz rakéta maradványai miatt kigyulladt péntek éjjel. – Fotó: Ukrainian Ministry of Emergencies / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajnában. Több városból is légicsapásokról, tüzérségi támadásokról érkeztek hírek.
  • Ezek után északról, keletről és délről is orosz katonai járművek hatoltak be. Az ukrán fegyveres erők szerint 30-60 ezer orosz katonát vezényelhettek egy nap alatt az országba.
  • Az ukrán elnök szerint 137 ember meghalt – köztük legalább 10 civil –, 306 pedig megsérült, bár az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy nem lőnek városokra.
  • Ehhez képest Kijevben több lakóépület megsérült, és Harkiv közelében is több lakóház megrongálódott rakétatámadások miatt. A támadók elveszítettek egy sugárhajtású vadászgépet, Ukrajna pedig egy Kijev melletti légibázist, utóbbit azonban próbálják visszafoglalni.
  • Az orosz erők elfoglalták a csernobili atomerőmű környékét. Csütörtök estére a szakadár területekhez közeli, déli tengerparti Mariupolnál is több száz robbanásról érkeztek hírek.
  • A hadiállapotot bevezető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, nemcsak rakéták, hanem egy új vasfüggöny hangját hallották csütörtökön. Nem hagyhatják el Ukrajnát a 18-60 év közötti férfiak.
  • Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit kormányfő is új szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben, az EU is új intézkedések elfogadására készül.
  • Rekordzuhanással zárta a csütörtököt az orosz tőzsde, a rubel is rekordalacsony szinten van a dollárhoz képest.
  • Megindultak a menekültek Ukrajnából, helyszíni tudósítóink meg is kérdezték néhányukat, miért indultak el a határhoz.
  • Kijevet éjszaka is rakétákkal lőtték, hajnalban pedig több robbanást lehetett hallani – mint később kiderült, a légvédelem hatástalanított egy orosz rakétát a város felett.

A támogatóinknak köszönhetően nagy létszámban percről percre és a helyszínről is tudunk tudósítani a háborúról. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a támogatónk!

Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat szerint tíz ukrán régió ellen indítottak támadásokat, elsősorban az ország keleti és déli részén. Legalább hét „erős” légicsapás érte a Kijev külterületén lévő Vaszilkovszkij repülőteret, ahol az ukrán hadsereg vadászbombázóit tartják, közölte a kijevi parancsnokság. Később azt írták, a légitámadások következtében Kijevben több lakóépületben is keletkeztek károk Személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett hír.

„A háború a legrosszabb forgatókönyv. A feladat most, mint mindig a magyar emberek biztonságának garantálása. Kijevi nagykövetségünk működik, az Ukrajna területén tartózkodó magyarok számára rendelkezésre áll. A munkatársaim a helyszínen minden segítséget megadnak” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külügyminiszter.

Ursula von der Leyen Twitter-oldalán azt írta, hogy az Európai Unió felelősségre fogja vonni Oroszországot az Ukrajnát ért – szerinte – indokolatlan támadásért. „Ezekben a sötét órákban gondolataink Ukrajnával és az ártatlan nőkkel, férfiakkal és gyerekekkel vannak, akiknek szembe kell nézniük ezzel az indokolatlan támadással, és féltik az életüket” – írta Von der Leyen a Twitteren. „A Kremlt felelősségre fogjuk vonni” – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij csütörtök hajnalban megerősítette, hogy Oroszország rakétacsapásokat mért Ukrajna infrastruktúrájára és az ukrán határőrökre, de az ország számos városában robbanások hallatszottak. Az ukrán elnök beszélt Joe Biden amerikai elnökkel, és arra kérte az ukránokat, hogy maradjanak otthon és maradjanak nyugodtak: „A hadsereg működik. Mindvégig veletek leszek. Maradjatok erősek. Győzni fogunk, mert mi vagyunk Ukrajna. Dicsőség Ukrajnának” – fogalmazott videóüzenetében Zelenszkij, majd hadiállapotot vezetett be egész Ukrajnában.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Habár Putyin azt mondta, Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, szinte azonnal megkezdődtek a támadások. Már az első órákban Ukrajna több pontján robbanásokról lehetett hallani. Az első hírekről ebben a cikkben számoltunk be.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!