Az orosz külügy bekérette a három balti ország és Szlovákia nagykövetét

2021. április 27. – 20:46

Másolás

Vágólapra másolva

Bekérette szerdára Szlovákia és a három balti állam, Lettország, Litvánia és Észtország nagykövetét az orosz külügyminisztérium. Erről kedd este tájékoztatta a TASZSZ hírügynökséget az orosz külügy, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna – írja az MTI.

A három balti állam múlt pénteken jelentette be, hogy kiutasít négy orosz diplomatát, egy nappal korábban pedig Szlovákia közölte, hogy a Csehország iránti szolidaritásból nemkívánatos személynek minősítettek három orosz külképviseleti alkalmazottat.

A diplomáciai konfliktus azután robbant ki Oroszország és több kelet-közép-európai ország között, hogy Andrej Babis cseh kormányfő kijelentette: a cseh hatóságok nyomozása alapján valószínűsíteni lehet, hogy orosz titkosügynökök keze volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokban, ahol 50 tonnányi lőszer repült a levegőbe, két ember pedig meghalt. Később az is kiderült, hogy a robbanás mögött ugyanazok az ügynökök állhatnak, akik novicsok idegméreggel mérgezték meg Szergej Szkripalt és a lányát Angliában.

Az orosz külügyminisztérium épülete Moszkvában 2021. április 15-én – Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP
Az orosz külügyminisztérium épülete Moszkvában 2021. április 15-én – Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Prága ezért első körben 18 orosz diplomatát – vagyis a csehek szerint diplomatának álcázott hírszerzőt utasított ki. Oroszország válaszként szintén kiutasított húsz cseh diplomatát, amivel gyakorlatilag megbénították a moszkvai cseh képviselet munkáját.

Csehország ezután felkérte az Európai Unió és a NATO szövetségeseit, hogy szolidaritásként szintén utasítsanak ki orosz diplomatákat az országaikból. A hidegháború vége óta soha annyi diplomatáját nem utasították ki egy államnak egyetlen országból, mint amennyit Csehország küld vissza Oroszországba. Jelenleg ott tart a dolog, hogy a cseh kormány nemrég bejelentette: csak annyi orosz diplomata maradhat Csehországban, amennyi cseh Oroszországban. Ez mostanra mindössze öt fő, így Csehországot további 63 orosz diplomatának és családtagjaiknak kell elhagyniuk május végéig.

Az ügy nemcsak a cseh-orosz viszonyra hat ki negatívan, hanem az EU és a NATO orosz kapcsolataira is, amelyeket egyébként is súlyos ügyek terhelnek az ukrajnai konfliktustól az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij helyzetén át az Egyesült Államokat ért hekkertámadásig. Budapest csak úgy áll ki Csehország mellett, hogy láthatóan nem akar nagyobb diplomáciai konfliktust Oroszországgal sem, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök megvétózta a visegrádi országok keményebb kiállását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!