Oroszország húsz cseh diplomatát toloncol ki megtorlásképpen

2021. április 18. – 21:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország kiutasít húsz cseh diplomatát megtorlásul, amiért szombaton 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból. A nemkívánatos személlyé nyilvánított cseh diplomaták 24 órát kaptak a távozásra.

Előzőleg bekérették az orosz külügyminisztériumba Vitezslav Pivonka cseh nagykövetet, hogy kifejezzék Moszkva határozott tiltakozását az orosz diplomáciai képviselettel szembeni „barátságtalan intézkedés miatt”.

Prágában szombat este jelentették be, hogy 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból, akik a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. A konkrét ok, hogy erős a gyanú, miszerint az orosz titkosszolgálatok képviselőinek közük volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz. A szlovák határhoz közeli Vrbětice falu melletti lőszerraktárban hét éve 50 tonnányi lőszer robbant fel, ketten meghaltak.

A cseh hatóságok szerint a robbanás mögött a Szergej Szkripalt megmérgező orosz ügynökök állhatnak: Alexander Petrov és Ruszlan Bosirov. A valódi nevük a gyanú szerint Alexander Miskin és Anatolij Csepiga, és ugyanők mérgezték meg novicsok idegméreggel Szergej Szkripalt és a lányát Londonban.

„Alexander Petrov” és „Ruslan Bosirov”, a két orosz GRU-ügynök a londoni Metropolitan Police képén. Forrás: Reuters
„Alexander Petrov” és „Ruslan Bosirov”, a két orosz GRU-ügynök a londoni Metropolitan Police képén. Forrás: Reuters

A cseh hatóságok a vrběticei robbanást eleinte balesetként kezelték, de idővel változott a gyanú, tavaly pedig kiderült, hogy a két orosz ügynök Csehországban volt a robbanás idején: egy Aeroflot-járattal érkeztek öt nappal korábban, és a tragédia napján hagyták el az országot Ausztrián keresztül. A gyanú szerint az oroszok illegális ukrajnai fegyvereladásokat akartak megakadályozni: eszerint egy bolgár fegyverkereskedőn keresztül kerültek volna a kelet-ukrán hadszíntérre a cseh fegyverek. Hatósági források azt is lehetségesnek tartják, hogy a robbanást későbbre tervezték, amikor egy fegyverszállítmány már elhagyta volna Csehországot.

Az orosz diplomaták kiutasítása mögött összehangolt NATO-akció lehet, és a kommentátorok szerint általában is a nyugati hatalmak bekeményítését jelzi az orosz kémtevékenységekkel szemben. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő példátlannak minősítette, hogy Prága „nem bizonyított és kitalált ürüggyel” ilyen döntést hozott. Moszkva a kiutasítást ellenséges lépésnek és az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói folytatásának minősítette – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!