Orbán megvétózta, hogy erősebb állásfoglalást fogadjanak el a V4-ek az oroszokkal szemben

2021. április 27. – 09:20

frissítve

Orbán megvétózta, hogy erősebb állásfoglalást fogadjanak el a V4-ek az oroszokkal szemben
Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2019. október 30-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Közös, Oroszországot elítélő nyilatkozatott fogadtak el a V4-ek országai, ám az eredeti, Lengyelország által megfogalmazott keményebb kiállást megvétózta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, írja az Euractiv.

Az eredeti kiállásban törölték volna az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték terveit, és határozottan kiálltak volna Ukrajna és Belarusz mellett Oroszországgal szemben. Az eredeti szövegben az szerepelt volna, hogy az Északi Áramlat-2 jelentős hatással lenne Európa energiaellátásának biztonságára.

A közös kiállást azután fogalmazták meg az V4-ek, hogy kiderült, Oroszország állt egy 2014-es csehországi robbantás mögött, Csehország pedig arra kérte a szövetségeseit, szolidaritásból utasítsanak ki orosz hírszerzőket. A diplomáciai botrány kirobbanása után Szlovákia kiutasított három orosz diplomatát, majd miután az utóbbi időben híresen nem oroszbarát lengyelek is így tettek, Moszkva kiutasította a helyi lengyel nagykövetség öt tagját. Magyarország egyedüli V4-országként nem utasított ki orosz diplomatákat.

Orbán Viktor hétfőn Facebook-oldalán csak annyit írt az ügyben, hogy „V4 egyeztetés: Csehország mellett vagyunk”. Az Euractiv szerinti Orbán-vétó miatt a V4-ek kiállása is elég kurtára sikerült: ebben csak annyit ír a négy ország vezetője, hogy kiállnak Csehország mellett és elítélik az illegális és erőszakos cselekményeket, amiket az orosz hírszerzés emberei követtek el, illetve hogy nem fogják engedni a hasonló, Európa megosztására irányuló ténykedést.

A diplomáciai konfliktus azután robbant ki, hogy Andrej Babis cseh kormányfő nemrég bejelentette: a cseh hatóságok nyomozása alapján valószínűsíteni lehet, hogy orosz titkosügynökök keze volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokban, ahol 50 tonnányi lőszer repült a levegőbe, két ember pedig meghalt.

Sőt, később az is kiderült, hogy a robbanás mögött ugyanazok az ügynökök állhatnak, akik novicsok idegméreggel mérgezték meg Szergej Szkripalt és a lányát. Prága azon melegében ki is utasított az országból 18 orosz diplomatát – vagyis a csehek szerint diplomatának álcázott hírszerzőt. Oroszország természetesen beleállt a konfliktusba, a kiutasítást ellenséges lépésnek és „az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói” folytatásának minősítette, és szintén kiutasított húsz cseh diplomatát – Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint gyakorlatilag megbénítva a cseh képviselet munkáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!