Orbán Viktor: Csehország mellett vagyunk

2021. április 26. – 16:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„V4 egyeztetés: Csehország mellett vagyunk” – írta hétfőn Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök ezzel a múlt héten kiéleződött cseh–orosz konfliktusban foglalt állást.

A diplomáciai konfliktus az után robbant ki, hogy Andrej Babiš cseh kormányfő nemrég bejelentette: orosz titkosügynököknek köze volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz, ahol 50 tonnányi lőszer repült a levegőbe, két ember pedig meghalt.

Később az is kiderült, hogy a robbanás mögött ugyanazok az ügynökök állhatnak, akik novicsok idegméreggel mérgezték meg Szergej Szkripalt és a lányát. Prága ezért kiutasított 18 orosz diplomatát az országból – vagyis a csehek szerint diplomatának álcázott hírszerzőt. Oroszország természetesen beleállt a konfliktusba, a kiutasítást ellenséges lépésnek és „az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói” folytatásának minősítette, és szintén kiutasított húsz cseh diplomatát, amivel gyakorlatilag megbénították a moszkvai cseh képviselet munkáját.

Csehország később arra kérte a szövetségeseit, hogy szolidaritásból utasítsanak ki orosz hírszerzőket. Hétfőn Szlovákia és a balti államok után Románia is kiutasított orosz diplomatákat. A román külügyminisztérium (MAE) közleménye szerint a bukaresti orosz nagykövetség katonai attaséjának helyettese azért vált nemkívánatos személlyé Romániában, mert tevékenysége sérti a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt.

Hétfőn a magyar, a lengyel és a szlovák miniszterelnök is szolidaritását fejezte ki Csehországgal a 2014-es robbantások miatt, és túlzónak ítélték, hogy Moszkva megtorlásként húsz cseh diplomatát utasított ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!