Az egyikük oltás nélkül kapott védettségi igazolványt, a másikuk igazolvánnyal hunyt el, és van, aki hetekig tartó küzdelmet folytatott az államigazgatással

Legfontosabb

2021. június 4. – 09:56

Az egyikük oltás nélkül kapott védettségi igazolványt, a másikuk igazolvánnyal hunyt el, és van, aki hetekig tartó küzdelmet folytatott az államigazgatással
Egy nő felmutatja védettségi igazolványát egy edzőterem vendégpultjánál 2021. május 3-án – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Május elsejére elérte a négymilliót a beoltottak száma Magyarországon, igaz, ehhez be kellett vetni a csodafegyvert: a Pfizert. Erre azért volt szükség, mert a kormány a járványügyi könnyítéseket a beoltottsági számokhoz kötötte, és a már hónapokkal korábban kipostázott védettségi igazolványok ezután nyerték el az értelmüket. A kártyával rendelkezők mehetnek meccsre, moziba, színházba és még egy sor előnyt élvezhetnek azokkal szemben, akik még várnak az oltásukra, vagy nem is akarják magukat beoltatni.

Ahogy korábbi cikkeinkben írtuk, nagy zűrzavar uralkodott a védettségi igazolványok adminisztrációja körül. Van, aki úgy kapta meg, hogy még biztosan nem volt védett, míg más hiába várt rá hetekig. Úgy tűnik, a Magyarországon élő és dolgozó külföldi állampolgároknak még nehezebben jutnak hozzá az igazolványukhoz. Ugyanakkor a külföldön élő, ott tb-t fizető, de Magyarországon beoltottak helyzete sem egyszerű. Most olvasóink újabb tapasztalatait osztjuk meg az igazolvánnyal kapcsolatos anomáliákról.

Lélegeztetőgépen feküdt, miközben megjött a védettségi igazolványa

Már a győri kórház Covid-osztályán, lélegeztetőgépen feküdt Bakonyi Róbert 72 éves édesanyja, amikor két hete otthonába postázták a védettségi igazolványát.

„Behoztuk a leveleit, azok között találtuk a plasztikkártyát. Édesanyám március 26-án kapta meg az orosz vakcina első adagját, de mivel nem érezte jól magát, Covid-tesztet csináltatott, március 30-án derült ki, hogy pozitív. Az állapota rosszabbodott, április elsején bevitték a győri kórházba. Négy nappal később lélegeztetőgépre került. Amikor átmentünk a lakására, akkor vettük észre az első oltás után pár nappal postázott védettségi igazolványt.” A nyugdíjas asszony múlt hétvégén elhunyt.

A plasztikkártya kiküldése már csak azért is nonszensznek tűnik, mert szakemberek szerint az orosz vakcina az első oltás után egy ideig még egyáltalán nem véd, csak 17-18 nappal később jelent számottevő védettséget.

„Előfordulhat, hogy édesanyám már az oltás beadásakor koronavírusos volt, csak hát tesztelés nélkül mindenkit beoltanak, utána meg szinte azonnal – az első oltás után – postázzák a védettségi igazolványt. Ez felelőtlenség, és felelőtlenséget is szülhet.”

Sokan ugyanis nincsenek tisztában azzal, mikor lesznek ténylegesen védettek, viszont azt gondolják, ha megkapták a kártyát, akkor bátrabbak lehetnek: több helyre mennek, több emberrel találkoznak, s a higiéniai szabályokat is lazábban vehetik. Ezzel magukat is veszélybe sodorják, s fertőzhetik a környezetükben élőket.

Megírtuk: a Pfizer szerint az ő vakcinájuknál 12 nappal az első oltás utánra alakul ki érdemi védettség. A Moderna adatai szerint ugyanez 14 nap. Az AstraZeneca vizsgálatai szerint pedig az első oltás utáni 22. napra lesz számottevő mértékben védett a beoltott. Az első oltás utáni védettségi igazolványokat sokan ennél hamarabb kapják meg: egy másik megkérdezett, egy szigetközi férfi például az AstraZeneca első dózisának beadása (március 11.) után már két héttel.

Oltást nem, igazolványt viszont kapott

Egy tatabányai olvasónk, V. Á. is megosztotta az oltási igazolvánnyal kapcsolatos tapasztalatait a Telexszel. Férjével együtt április 11-én regisztráltak oltásra, majd pár nappal később, amikor V. Á. az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén böngészte a saját és férje értesítéseit, meglepődve vette észre, hogy a férje már április elsején megkapta az oltási lapját. A feltöltött dokumentum szerint a Szent Margit kórházban Szputnyik V vakcinával oltották be.

Csakhogy V. Á. szerint ők sosem jártak a Szent Margit kórházban, azt sem tudják, hol van a Bécsi út 132.

A lapon pontosan szerepelnek a férje adatai: a név, a születési dátum és a tajszám is stimmel. E szerint a bal karjába kapta az oltást, a második dózist pedig április 22-én kellett (volna) megkapnia. V. Á. próbálta kideríteni, hogy a férje adatai hogyan kerülhettek erre az oltási lapra, hívta a háziorvosukat, de erre ő sem tudott mit mondani. Ezután az ÁNTSZ-nek és a kormányhivatalnak is jelezte a problémát, ám konkrét választ vagy megoldást tőlük sem kapott.

Időközben a papíron beoltott férje megkapta a védettségi igazolványát, amelyen szintén az szerepel, hogy április elsején kapta meg az oltást. „Azóta lobogtatja, hogy már be van oltva, ő most már védett. Amikor bemondják a beoltottak számát, mindig hozzáteszi, hogy mínusz egy fő” – mondta V. Á. Azt azóta sem érti, hogy a férje tajszámával ki és hogyan kaphatott oltást, de mint azt elmondta, próbál a dolgok végére járni, és újra fogja hívni a hivatalokat.

Hónapokig várt a kártyára

Dolmány Attila színész, rendező a régi útlevélszáma miatt nem élvezheti a védettségi igazolvány nyújtotta előnyöket. Pedig már több mint hat hete megkapta a második adag oltását, de a helyes adatokat tartalmazó kártyájáról egyelőre semmi hír. Pedig a munkája elvégzéshez is elengedhetetlen szüksége lenne egy érvényes védettségi igazolványra. A Telexnek küldött levelében azt írta, hogy:

„Jómagam igen korán, február végén kaptam meg az első oltásomat, az asztmám miatt kiemelten korábban, mint kortársaim. Ennek rendje és módja szerint meg is kaptam a plasztikkártyát, igaz, később, mint az önök által felemlített max. 15 nap. Dátum szerint: február 25. oltás, március 17. kártya megérkezése.

Ez még önmagában nem is lenne probléma. DE! A kártyámon nem volt semmi a személyazonosító igazolvány rubrikában, ellenben az útlevélnél már igen, az akkor már több mint fél éve lejárt útlevelem száma, amelyet tavaly augusztusban újítottam meg. Természetesen éltem az Ügyfélkapu és a kormányablak adta lehetőségekkel, így első blikkre online, majd személyesen is jeleztem a hatóságoknak (március 25-én kormányablak személyesen, aznap második oltás!), hogy az igazolvány minden szempontból használhatatlan. Ezt szépen le is zsíroztuk, majd jött a teljes csend.

Hetek teltek el, a bevont kártya helyett semmi sem érkezett, de értsük jól: SEMMI. Sem sms, sem egy telefon, sem egy online, email, egyéb válasz.

Ezért hetente kb. két alkalommal keresem a hivatalt mindegyik fórumon (hadd ne soroljam fel az összes internetes címet, linket, telefonszámot), de a mai napig semmi. Családi körömben és ismerőseim közül talán elsőként kaptam meg az oltásokat, de úgy tűnik, az első kártyámat a hatóságok által elhibázott adatok miatti kérelem beadása után javítva utolsóként fogom megkapni.

Pedig több mint hat hete vagyok túl a második oltáson, a munkám ellátásához szükségem lenne a hatályos szabályok szerint a védettségi igazolványra, mert furcsa módon arról senki, sehol nem ad információt, hogy akár az oltási igazolás is elég-e ahhoz, hogy moziba, színházba (munkahely!), étterembe, állatkertbe stb. betehetem-e a lábamat. Pedig azt hiszem, ha a kormány addig, amíg valaki nem kapja meg az általuk kötelezővé tett plasztikkártyát, engedné az orvosi oltási igazolásokkal (jelzem, ezek bélyegzővel ellátott, orvosok által aláírt dokumentumok) is a szabad mozgást, a hirtelen kijelentett nyitások elérhetőségének lehetőségét így is megadná, talán kevesebb lenne a sorban álló és értetlenkedő, jogosan felháborodott ember.

De csak felvetettem egy tök egyszerű kérdést, amire tök egyszerű választ is lehetne adni. Ha valakit érdekelne. Odafönt”

– írta Dolmány, aki végül május 14-re kapott időpontot az egyik kormányablakba.

„Annyit tudtak mondani, május 11-én feldolgozás alá került a kérelmem. Várjak még úgy egy hetet, 10 napot, és akkor meg fog érkezni az áhított kártya. Jelentem, május 18-án meg is érkezett. Személyiigazolvány-szám nincs rajta, de legalább az útlevelem száma stimmel. Tehát Magyarországon belül, útlevéllel a zsebemben, mint magyar állampolgár, leszek kénytelen jönni-menni, hogy a hatályos jogszabályoknak megfeleljek.

Ennyi ostobaság után, ennyi nem igazán használható hivatalos dokumentummal végre csak beengednek valahova meginni egy sört.”

Kiskapu a rendszerben

Az RTL híradója a héten számolt be arról, hogy egy kiskapunak köszönhetően az is hozzájuthat védettségi igazolványhoz, aki nem jogosult rá. A védettséget igazoló kártyát háromféleképpen lehet megszerezni: ha az embernek pozitív tesztje volt, ha beoltatta magát, vagy ha ellenanyagteszttel bizonyította, hogy már átesett a betegségen.

Az ellenanyag-tesztelésnél viszont van olyan labor, ahol nem ellenőrzik a tesztre érkező személyazonosságát, csupán a tajszámot kérik el. (A labort egyébként nem is kötelezik arra, hogy fényképes igazolványt kérjenek a páciensektől.) Így viszont megtörténhet, hogy valaki mást küld el maga helyett tesztre, és így szerez arról papírt, hogy van ellenanyag a szervezetében.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!