Kaszinó, meccs, sör: igen. Átláthatóság, kiszámíthatóság, szabadság: nem

Ahogy egyre közelebb kerülünk a nyitáshoz, egyre több olyan kérdést kell megválaszolnunk, ami a védettségi igazolványhoz kapcsolódik. Sokakban merül fel a kérdés, hogy miért nem ünnepelheti meg a beoltott nagymama 70. szülinapját az egész család, ha a kaszinók már üzemelhetnek? Vagy miért nem hívhatom meg az esküvőre az unokatestvérem, ha a meccsen a lelátón egymás mellett ülhetünk? Miért nem tüntethet egy csoport védett ember, ha együtt pókerezhetnek vagy sörözhetnek? De ha én beülhetek egy sörre, akkor a külhoni magyar barátom miért nem?

Magyarország 2021 februárjában védettségi igazolványt vezetett be, amelyet márciustól kezdett el gyártani és postázni a kormányhivatal. Április 26-ig nem tudtuk, hogy milyen következményei lesznek a védettségi igazolványnak, pontosabban annak, ha valakinek nincsen védettségi igazolványa. A hétfői kormányrendelet egy dologban egyértelmű: a védettségi igazolványra vonatkozó szabályok önkényesek, ellentmondanak a tudományos bizonyítékoknak, diszkriminatívak, következetlenek, és jelenlegi formájukban nem szolgálják a koronavírus elleni hatékony védekezést. Magyarul, a belőlük kiolvasható értékválasztás nagyjából így hangzik: kaszinó, meccs, sör: igen. Átláthatóság, kiszámíthatóság, szabadság: nem.

A kormányzati kommunikáció és a kihirdetett szabályok is jogosultságként mutatják be azt, ha valaki megihat egy sört egy teraszon vagy elmehet uszodába. Olyan jogosultságként, amit a védettségi igazolvánnyal a kormány ad meg az embereknek, holott a kormánynak nincs felhatalmazása jogosultságok adására: az alap, hogy sportolhatunk, szórakozhatunk, biztonságos környezetben dolgozhatunk. Az emberi jogainkat a kormány nem adja, hanem tiszteletben tartja azokat, és segíti az érvényesülésüket. A kormánynak ugyanakkor, például közegészségügyi okból, arra van lehetősége, hogy bizonyos jogaink gyakorlását a törvények adta keretek között, meghatározott ideig és körben, nem önkényesen korlátozza. Ha ezek a korlátozások már nem szükségesek a járvánnyal szembeni védekezéshez vagy aránytalanul korlátozzák a szabadságunkat az elérni kívánt célhoz képest, akkor nemhogy joga van a kormánynak feloldani a korlátozásokat, hanem az egyenesen a kötelezettsége. A járványügyi korlátozások, a mégoly szükségesek is, nem tarthatnak a szükségesnél tovább. Ha nem alapvető jogokról, hanem szolgáltatásokhoz (pl. sörözéshez) való hozzáférésről van szó, nem kell ennyire szigorúnak lennünk, de ebben az esetben is elengedhetetlen alkotmányos mérce, hogy van-e észszerű alapja a szolgáltatáshoz hozzáférő és hozzá nem férő személyek közötti különbségtételnek. A terasznyitás nem annak ünneplése, hogy jogokat kaptunk a kormánytól, hanem a kimondása annak, hogy a jogaink nem korlátozhatók tovább.

A korlátozások fenntartásának kérdése mindig alapos mérlegelést kíván. Vannak azonban olyan területek, ahol a kormányrendelet kapcsán világos, hogy ezt az alapos mérlegelést nem végezte el a kormány, vagy ha elvégezte, akkor hibás következtetésre jutott. Az éttermek és a szállodák megnyitása fontos gazdasági cél, hiszen ebben a szektorban tízezrek megélhetését biztosítja. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy egy kaszinóban miért lehetnek egyszerre többen a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, mint egy esküvőn. Vagy miért lehet egy szabadtéren zajló focimeccset megtartani 55 ezer nézővel, amikor nem lehet szintén a szabad téren temetést tartani 55 ember részvételével akkor sem, ha mindegyiküknek van védettségi igazolványa? Ezekből a szabályokból nyilvánvaló, hogy a jogszabályalkotás kiszámíthatatlan, következetlen, és bizonyos esetekben önkényes jogkorlátozást eredményez.

Az elmúlt hónapokban számos hatalmas társadalmi és gazdasági jelentőségű kérdésben hozott döntést a kormánytöbbség. Arra azonban, hogy az érintettek hallassák a hangjukat, elmondják a véleményüket nem volt lehetőség: a gyülekezés ugyanis november óta tilos. Sőt, olyan esetben is megbüntette a tüntetőket a rendőrség, amikor az emberek saját autójukban ülve, tehát járványügyi kockázat nélkül fejezték ki elégedetlenségüket. És bár sportrendezvényen nemsokára több tízezren vehetnek részt, azért, hogy a véleményüket nyilvánosan kifejezzék, nem jöhet össze tíz védettségi igazolvánnyal rendelkező ember sem. Nehéz mivel magyarázni ezt a nyilvánvalóan önkényes szabályt: tíz védett személy békés véleménynyilvánítása nem jelenthet nagyobb járványügyi kockázatot, mint több tízezer ember részvétele egy rendezvényen. Politikai kockázatot viszont igen, és nem a társadalomra, hanem a kormányra. Ez alapján viszont egy kormány sem korlátozhat alapjogot sem Magyarországon, sem külföldön. Ha tehát védettségi igazolvánnyal meccsre járni lehet, de tüntetni nem, az nem járványkezelés, az zsarnokság.

A védettségi igazolvány egy sor veszélyt hordoz magában, ami a már védetté vált vagy az oltást felvenni akaró magyarok tömegét korlátozhatja önkényesen. A védettségi igazolványra vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé, hogy külföldön élő és ott védetté vált magyarok hazautazásukkor azokat a jogaikat gyakorolják, amelyek a Magyarországon oltottak számára már gyakorolhatók. Hasonlóképpen járhatnak a határon túl beoltott külhoni magyarok is, ha Magyarországon látogatják meg a családjukat, miután az állandó lakóhelyükön védetté váltak. Hiába kapott már négymillió ember Magyarországon legalább egy védőoltást, ha még sok százezren várják a vakcinát, vagy a védettségi igazolványukat azért nem kaphatták meg, mert nem vagy nem idejében jutottak hozzá az általuk elfogadott vagy a számukra adható oltáshoz. Ezek a példák rámutatnak arra, hogy egy országon belül milyen mértékű diszkriminációt eredményezhet a védettségi igazolvány átgondolatlan alkalmazása.

Globális szinten ez az igazságtalanság még jelentősebb, hiszen a vakcinák elosztása a világban korántsem egyenletes: több tucat olyan állam van, amely kevesebb mint a lakosság 1%-ának beoltására elegendő vakcinával rendelkezik. Magyarországnak a sikeres oltási kampánya után abban is segítenie kell, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a világ minden részében oltáshoz jusson az, aki szeretne. Azoknak, akik külföldi utat terveznek, fontos figyelniük a globális egyenlőtlenségekre és saját privilégiumaikra is: hiába van olyan védettségi igazolványuk, amivel már utazhatnak, az Európán kívüli célországokban a lakosság többségének még nincsen. Mivel a védettségi igazolvány nem tudományos bizonyíték arra, hogy valaki nem fertőzhet meg mást koronavírussal, nagy kockázata van annak, hogy az európai utazó egy olyan országban lesz vírushordozó, ahol az egészségügyi ellátás alacsonyabb színvonala miatt sokkal nagyobb közegészségügyi károkat okozhat, mint otthon.

A védettségi igazolvány a jelenlegi szabályok szerint már az első oltás után jár, tehát már akkor, amikor az adott oltás gyártója szerint sem alakult még ki a maximális védettség. Ezért a védettségi igazolvány, ebben a formában, inkább arra alkalmas, hogy a védettséggel kapcsolatos hamis biztonságérzetet keltsen bennünk, mintsem arra, hogy tudományos alapokon bizonyítsa az igazolvány birtokosának védettségét a koronavírussal szemben. Így viszont igazságtalan, ha az emberek közötti megkülönböztetés egy ilyen igazolványhoz kötődik. Sajnos a jelenlegi szabályozás átgondolatlansága és kapkodása miatt nem látszik, hogyan lehet olyan helyzetet teremteni, amellyel mindenki elégedett. Azonban nem is olyan nagyon sokára a sörözésnél fontosabb, alapjogi jelentőségű dolgokkal kell majd a kormánynak szembenéznie. A szeptemberi iskolakezdés előtt el kell majd dönteni, hogy hogyan látogathatják az iskolát vagy az egyetemet azok, akiknek nincsen védettségi igazolványuk, vagy hogyan mehetnek be a rokonukhoz a kórházba. Érdemes lenne minél előbb elkezdeni ezeknek és még egy sor hasonló kérdésnek az átgondolását, hogy az embereknek ne három napjuk legyen átalakítaniuk az életüket, és felkészülhessenek egy átgondolt, következetes és az egyenlő bánásmód követelményét biztosító szabályozásra.

A szerző az Amnesty International Magyarország igazgatója.