A hétfői oltási tempóval is májusra tolódhat a nyitás következő szakasza

2021. április 27. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány beoltottsági számokhoz kötötte a könnyítéseket. 3,5 millió beoltott elérése után, szombaton végre kinyithattak a kerthelyiségek. A kormányzati kommunikáció szerint 4 millió beoltottnál lesz majd funkciója az oltási kártyának, és május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Ezt a többhetes folyamatot követjük az alábbi, napi frissítésű grafikonjainkon. Az egyiken az oltási terv épp aktuális ütemét vetjük össze az aznap közölt adatokkal, a másikon pedig a június elejéig tartó teljes időszakon láthatják a terv és a valóság találkozását.

Tegnap megkezdődött a Müller Cecília által elrendelt tömeges oltás. Az április 27-én közölt adatok szerint ennek első napján, azaz

hétfőn (tegnap) 75 829 első dózist adtak be, amivel megkezdtük lefaragni a hétvégén összeszedett hátrányt.

Általában szombat-vasárnap amúgy is alacsonyabbak az oltási számok, de különösen igaz volt ez az elmúlt hétvégére: 28 ezer alatt maradt a 120 ezerre várt szám. Úgy tűnik, hogy az oltópontok helyett inkább a teraszokra áradtak a népek, vakcina helyett jobban esett a gin-tonic. Múlt szombaton még 38 ezer, vasárnap viszont csak 14 ezer oltást vettek fel.

4 millió beoltottnál jön a nyitás következő szakasza, aminek részletei hétfőn jelentek meg. Védettségi igazolvány birtokában mehetünk színházba, koncertre, moziba, cirkuszba, edzőterembe, könyvtárba, múzeumba, uszodába, állatkertbe, kalandparkba, játszóházba, sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek zárt helyiségei is, a kijárási tilalom kezdete éjfélre tolódik.

Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón a 4 milliós szám elérését ennek a hétnek az elejére jósolta, pénteken Orbán Viktor most szerdára, csütörtökre. Most így állunk a terv 4 millió beoltotthoz vezető, első ütemében:

Az oltási program újabb állomásaként Müller Cecília országos tisztifőorvos elrendelte az április 26-ától kezdődő tömeges oltást, megnyílt az online oltásfoglalási rendszer. Aki itt regisztrál, azt Sinopharmmal fogják oltani, ebből meg is érkezett 600 ezer adag szombaton.

A miniszterelnök 2021. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette a következő hetekre vonatkozó oltási ütemet, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70%-át jelenti. Eszerint

  • május elején 4 millió beoltott lesz;
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra;
  • május közepén 6 milliónál fogunk tartani;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Orbán azt mondta, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina, ezért a kormány ismert emberekkel kampányt indít az oltási hajlandóság növelése érdekében. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, nem érkezik elég vakcina, vagy ha jön is, abból pont nem kérnek az oltandók.

Ezen a grafikonon azt láthatják, hogy állunk a 7 millió beoltotthoz vezető úton:

Amint az rögtön észrevehető, az oltási terv jóval egyszerűbbnek hat, mint amit elsőre várna tőle az ember. A miniszterelnök által említett számokat grafikonra helyezve kirajzolódik a stratégia:

  • májusig 60 ezer oltás naponta,
  • utána 2 hétig napi 150 ezer,
  • majd a fennmaradó időben ismét napi 60 ezer első adag beadása.

Ezt a tervet az első pár napban túl is teljesítettük a naponta 70 ezer körüli beadott első oltással, utána visszaesett ez a szám, majd hiába sikerült lefaragni a hátrányból, azt elvitte az első teraszozós hétvége.

Természetesen a kitűzött célokat nem kell a grafikonon ábrázolt napi átlaggal teljesíteni, az csak megmutatja, éppen hogy állunk.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!