Gulyás Gergely sok újdonságot nem árult el csütörtökön

2021. április 16. – 07:31

Másolás

Vágólapra másolva

Sem újabb védelmi, sem pedig enyhítő intézkedéseket nem jelentett be az eheti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit percről percre követtünk.

A legfontosabb közlések ezek voltak:

  • Négymillió beoltottnál lehet majd valamilyen szerepe a védettségi igazolványnak.
  • A 3,5 millió beoltott jövő hét közepére lehet meg, ekkor nyithatnak a teraszok. Az erre vonatkozó szabályozás csütörtökön megjelenik.
  • 6 millió beoltottnál mondhatjuk majd azt, hogy a járvány végéhez közeledünk.
  • A kiesett Janssen-vakcina miatt félmillióval kevesebb oltás fog érkezni a következő hetekben.
  • Az igazgatók engedélyezhetnek távollétet a hétfőn újranyitó iskolákban.
  • 21 nap után mindenki meg fogja kapni a második adagot az orosz oltásból.
  • Nem vizsgálja a kormány, hogy az első AstraZeneca-oltás után a második dózisban másfajta vakcinát adjanak-e, mert eddig „kiváló” eredményeket látnak.
  • Egészen biztos, hogy nyárra változtatni fognak a karanténszabályokon, a kérdés csak az, hogy erről mikor döntenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!