Most nincs politika, most életmentés van

2021. április 16. – 07:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar baloldal nem tudja legyűrni a hataloméhségét, ilyen ellenzéki politizálást még Orbán Viktor sem várt, nem is lát sehol máshol ilyet Európában. Ezt mondta a kormányfő, miután Nagy Katalin riporter valahonnan olyan statisztikát vett elő, ami szerint három nap alatt 70 oltásellenes cikk jelent meg a magyar sajtóban. Erre Orbán elmondta, érdemes lesz kultúrantropológiailag magunkra tekinteni.

„Én olyan baloldalt egyetlen országbna sem láttam, amelyik nyíltan, kendőzetlenül olyan politikát folytat, ami válsághoz vezet, ami a járvány elhúzódását célozza, ami elbizonytalanítja az embereket abban, hogy hihetnek-e a kormánynak”

– mondta, hozzátéve, hogy ők most nem is politikai kormány, hanem válságkormány. A kormányfő szerint ő visszatartja magát, így például nem szankcionálják az oltásellenességet egyelőre, mert most nem politizálni kell, hanem életet menteni.

Inkább védekezzünk, a jóérzésű emberek Magyarországon tartsanak össze, és győzzük le együtt a járványt

– mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!