Megérkezett a legnagyobb kínai vakcinaszállítmány Magyarországra

2021. április 24. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton délelőtt megérkezett minden idők legnagyobb vakcinaszállítmánya Magyarországra, derül ki Szijjártó Péter külügyminiszter élő bejelentkezéséből.

Szijjártó még április 17-én, szombaton jelentette be, hogy az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra. Április 21-én pedig arról beszélt, hogy szombaton 600 ezer adag vakcina jön Kínából.

A rekord szállítmány miatt korábban már György István, az országos oltási munkacsoport vezetőjének is jelezte a háziorvosoknak, hogy

„a következő hét 2021. április 26-tól április 30-ig, valamint 2021. május 3-tól május 5-ig »Tömeges Oltási Szakasz« kerül bevezetésre, azaz az országos teljes egészségügyi szolgáltatói oltási kapacitását – így a háziorvosi praxisokat is – be kívánjuk vonni az oltási folyamatba. (2021. május 1-jét és 2-át szombatot és vasárnapot az országos tisztifőorvos tömeges oltási napoknak már korábban kijelölte.)”

Erre erősített rá Müller Cecília országos tisztifőorvos is, aki az operatív törzs pénteki tájékoztatóján jelentette be, hogy elrendeli a tömeges oltást, hogy minél gyorsabban fel tudja venni az oltást minden regisztrált az online foglalás segítségével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!