Soha ennyi áldozata nem volt még a járványnak, 302 ember halt meg az elmúlt egy napban koronavírusban

2021. március 31. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Napi új fertőzöttek száma: 6700 (az előző napihoz képest + 2091)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 302 (az előző napihoz képest + 28)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 12 346 (az előző napihoz képest – 207 )
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 1492 (az előző napihoz képest – 37)
  • Napi mintavételek száma: 32754 (az előző napihoz képest + 14 309)
  • Első dózissal oltottak száma: 2 011 029 (az előző nap délután közölt győzelmi jelentéshez képest + 10 031, ld. még a Kedden káoszba fulladt a tájékoztatás című részt a cikkben)
  • Ebből második dózissal is beoltottak száma: 753 187 (a keddi hiányos tájékoztatás miatt erről nincs információ)

A gyógyultak száma jelenleg 406 935 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 224 761 főre emelkedett – írja a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap.

Kedden káoszba fulladt a tájékoztatás

Ahogy arról korábban írtunk, az adatszolgáltatás kedden igen furcsára sikeredett. Délig egyáltalán nem frissült a koronavirus.gov.hu, majd úgy adták ki az adatokat, hogy abban nem szerepelt pontosan az oltottak száma, a tesztek és a karanténban lévők számát sem frissítették. A járvány elmúlt egy évében korábban sosem történt ilyen.

Orbán Viktor miniszterelnök még hétfőn azt tippelte, hogy hétfőre elérjük a kétmillió oltást, a Metropol pedig már ezzel a címlappal jelent meg kedd reggel. Ennek a számnak kellett volna látszania kedden reggel a kormányzati tájékoztató oldalon, de ez nem történt meg, a számláló továbbra is 1 millió 920 ezer oltást mutatott. Ezután az operatív törzs tájékoztatóján sem közölték az oltottak számát, mindössze annyi hangzott el, hogy ezekben az órákban lépjük át a kétmillió beoltottat.

Végül délutánra sikerült közölni a beoltottak pontos számát, ami Orbán ígéretéhez híven meghaladta a 2 milliót. A tájékoztatásból azonban továbbra sem derült ki, hogy előző nap hányan kapták meg az első és a második oltásukat – márpedig ez fontos információ, és nem csak azért, mert ezekből az adatokból készítjük naponta frissülő grafikonjainkat, hanem azért is, mert az utóbbi szám jelenti a járvány súlyos következményeitől valóban védett emberek számát.

A keddi nap abszurd fordulatokban bővelkedő eseményeit ebben a cikkünkben összegeztük, Orbán Viktor kiadta a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs című publicisztikánkat itt olvashatja el.

Nem mindenki örül a 2,5 millió beoltotthoz kötött nyitás tervének

Egy már megjelent rendelet 2,5 millió ember beoltásához köti az iskolák és az üzletek megnyitását, de Duda Ernő szegedi professzor szerint a nyitáshoz legalább 3,5 millió embert kellene beoltani, Kásler Miklós miniszter szerint 4 milliót, Merkely Béla szerint 5 milliót, Szlávik János szerint pedig minimum 6-7 milliót. Arról, hogy saját minisztere és szakértők cáfolnak rá Orbán nyitási terveire, itt írtunk részletesen >>>

Mint írtuk, az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe. Az iskolák újranyitásának feltétele az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettsége – rögzítették közös nyilatkozatukban oktatási szakszervezetek és szakértők. Ugyanakkor Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján azt mondta, hogy az első oltás után fokozatosan kialakul a megfelelő ellenanyagszint a szervezetben, és már jelentős mértékű védettség alakul ki, így szerinte már az első oltás „legalábbis a súlyos lefolyású fertőzéstől vagy a haláltól” megvéd, így a pedagógusoknak nem kell attól szorongania, hogy ne alakulna ki időben megfelelő védettség az iskolák kinyitása előtt.

Érdemes tisztázni néhány tévedést

Kedden írtuk meg, hogy ne csináljon oltás után antitestgyorstesztet, mert semmi értelme. Több levelet is kaptunk arról, hogy olvasóink a koronavírus elleni oltás után szerették volna ellenőrizni, hogy működésbe lendült-e a vállukba fecskendezett oltóanyag, ezért gyorsteszttel keresték a szervezetükben az antitesteket. Nagy meglepetésükre azonban a teszt nem talált ellenanyagot, amiből arra következtettek, hogy a vakcina – jellemzően a kínai – nem is ér semmit a betegség ellen. Sok hasonló történet kering a közösségi médiában is. Valójában azonban a gyorstesztek egyáltalán nem alkalmasak a vakcinák minőségellenőrzésére, ezért nem is érdemes velük ilyen célból próbálkozni.

Megírtuk azt is, hogy Magyarországon is elkezdett terjedni az elmélet, miszerint a vírusvédelemben használt maszkokban apró férgek élnek, esetleg gyilkos nanoszálak találhatók. Az elmélet szerint ha valaki meleg víz alá helyezi az orvosi maszkokat, akkor erős zoommal vagy mikroszkóppal láthatja az előbújó férgeket. De nem, természetesen nem élnek férgek a maszkokban.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!