Szakértők: Iskolanyitás csak akkor legyen, ha védettek a dolgozók

2021. március 30. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe. Müller Cecília szerint a tanároknak nem kell szoronganiuk.

Az iskolák újranyitásának feltétele az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettsége – rögzítették az MTI-hez kedden eljuttatott közös nyilatkozatukban oktatási szakszervezetek és szakértők.

Kiemelték: az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe.

Rámutattak: az eddigi kormányzati tájékoztatók ennek gyökeresen az ellenkezőjét kommunikálták, Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál, és kitermeli az ellenanyagot.

Arra kérik a kormányt, hogy az eddigi kormányzati útmutatásoknak megfelelően biztosítsa minden pedagógus, illetve oktatásban dolgozó számára a biztonságos munkavégzés feltételeit. Kérik azt is, hogy a kormány a jelenléti oktatást kizárólag az egyes oltások alkalmazási előiratainak megfelelő immunizációs idő kivárása után rendelje el.

Kitértek arra is, hogy a jelenleg engedélyezett oltóanyagok közül a Pfizer, a Szputnyik V és a Sinopharm második adagja 3 hét múlva adható be. Ezt követően a lehető legnagyobb védettség kialakulásához még 2 hétre van szükség. Mindezek miatt azt kérik, hogy a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy olyan „fiktív dátumhoz”, amelynél az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége biztosan nem elégséges, hanem az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot. Az iskolanyitás előtti oltási terv problémáiról a bejelentés után a Telex is részletesen írt.

Fontos, hogy a tömeges oltáson való részvétel ne lehessen a megfertőződés forrása, biztosítsák a távolságtartást és a higiénés követelmények betartását – jegyezték meg a nyilatkozat aláírói. Hozzátették: nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait, viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten.

A közleményt Duda Ernő professzor emeritus, az MTA doktora, genetikus, virológus, immunológus, Balkányi László PhD, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ volt tudásmérnöke, Szabó Zsuzsa elnök (Pedagógusok Szakszervezete), Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányi elnöke, Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezet alelnöke, Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke és Bardócz-Tódor András, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének társelnöke írta alá.

Müller Cecília: A pedagógusoknak nem kell szorongania

A pedagógusokat, a szakképzésben dolgozókat, az óvodai és bölcsődei dolgozókat is oltani kezdik a héten, őket a kedden érkezett Pfizerrel oltják majd be, mondta az operatív törzs ülése után György István államtitkár. Csütörtöktől szombatig oltják az első körben, rá egy hétre pedig a második körben a hétfő éjfélig regisztrált pedagógusokat.

Müller Cecília tisztifőorvos ehhez hozzátette, a védettség kialakulásához idő kell, nem egyik pillanatról a másikra alakul majd ki, de a védőoltás „alapvető feladata”, hogy a súlyos szövődményektől és a haláltól megvédjen. Müller szerint már az első oltás után fokozatosan kialakul a megfelelő ellenanyagszint a szervezetben, és már jelentős mértékű védettség alakul ki, így szerinte már az első oltás „legalábbis a súlyos lefolyású fertőzéstől vagy a haláltól” megvéd, így a pedagógusoknak nem kell attól szorongania, hogy ne alakulna ki időben megfelelő védettség az iskolák kinyitása előtt, summázta az országos tisztifőorvos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!