23,3 milliárd forinttal kevesebb iparűzési adót fognak befizetni Budapesten

2021. február 26. – 15:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig 55 172 budapesti vállalkozás nyújtott be kérelmet a NAV-hoz, hogy mentesüljön a helyi iparűzési adó felének megfizetése alól – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a 168.hu-nak.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor decemberben jelentette be, hogy a kormány második gazdaságvédelmi akcióterve többek között abból állna, hogy az önkormányzatoktól elvennék a bevételük jelentős részét kitevő iparűzési adó bizonyos hányadát – a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók adójának a felét –, amit a koronavírus elleni védekezésre csoportosítanak át.

Ez azt jelenti, hogy a települések legfeljebb 1 százalékot szedhetnek be helyi iparűzési adóból (hipa) a korábbi 2 százalék helyett. A cégeknek február 25-ig kellett igényelniük az adókedvezmény, amennyiben élni akartak a lehetőséggel.

Budapesten több mint 55 ezer vállalkozás élt is ezzel a lehetőséggel, rajtuk kívül még 70 ezer olyan KATA-s vállalkozó van, akinek nem kellett kérvényt benyújtania, ők automatikusan megkapták a kedvezményt. A KATA-sok évente 50 ezer forintnyi iparűzési adót fizetnek, esetükben tehát vállalkozásonként 25 ezer forintnyi (összesítve 1,75 milliárd forintnyi) kieséssel számolhat a főváros.

Kiss Ambrus azt mondta, előzetes számításaik szerint összesen 23,3 milliárd forinttal kevesebb folyik be az iparűzési adóból.

Ez az adóbevétel kettéoszlik: 54 százaléka marad a fővárosnál, 46 százaléka a kerületekhez kerül. Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt mondta, teljes körű és automatikus kompenzációt akar a kormánytól az iparűzési adó kiesése miatt. Februárban aztán levélben kérte a budapesti vállalkozókat, hogy a teljes iparűzési adót fizessék be.

„Mi ebből a bevételből Budapesten a minden fővárosi polgárnak járó közszolgáltatásokat finanszírozzuk, a közösségi közlekedést, az ivóvízellátást, a hulladékszállítás, a közvilágítást, a közutak karbantartását, és még sorolhatnám. Különösen nagy szüksége van erre a városnak, hiszen több tízmilliárdos kiesést okozott a járvány és a válság önmagában, erre pakolja még rá a kormány a maga sarcait” – írta Karácsony.

Bár az Európai Bizottság (EB) február elején jóváhagyta a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célzó magyar programot, az adómegvonás Budapestet nehéz gazdasági helyzetbe hozza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!