A politikai kereszttűzbe került iparűzési adó úgy rossz, ahogy van, de nem lehet egy csapásra elvágni

Politikai oldaltól függetlenül hatalmas felháborodást váltott ki települési polgármesterekből, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felvetette: a válságtól megtépázott cégeket a helyi iparűzési adó kétéves elengedésével kellene segítenie az államnak. A városvezetők szemszögéből nagyon is érthető, hogy nem szívesen adnák az utolsó jelentős, önálló anyagi forrásukat (különösen a következő, amúgy is nehéznek ígérkező évben), de az iparűzési adóval valójában szakmai szempontból komoly, az ország versenyképességét is visszavető problémák vannak. Adószakértők szerint régóta esedékes lenne az újragondolása, de erre persze nem megfelelő megoldás, ha egycsapásra megszüntetjük. A szakmai párbeszéd viszont elindulhatna végre arról, hogyan alakítsák át úgy, hogy azzal senki ne járjon rosszul.

Elavult, rosszul adóztat

„A helyi iparűzési adót (hipa) árbevétel alapján fizetik a cégek, jelenleg 0 és 2 százalék között húzható be a szintje. ”Ez egy nagyon leegyszerűsített, nem korszerű adónem, amelynek alkalmazására ebben a formában nem találunk nemzetközi példákat„ – mondta a Telexnek Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója.

A hipát a rendszerváltás után, az önkormányzatok pénzügyi önállósodásának megtámogatásához vezették be annak mintájára, hogy ekkoriban még a személyi jövedelemadóból is visszaosztott az állam a helyi szintnek az ott lakóktól befolyt összeg alapján. Innen jött az ötlet, hogy a vállalkozások fizessenek helyi szintű adót, de a konstrukcióval már kezdetben is alapvető probléma volt, hogy nem a nyereséget, hanem a bevételt adóztatja, miközben a költségekkel nem lehetett csökkenteni az adóalapot. Emiatt először a termelő ágazatok lobbizták ki, hogy az adóalapból levonhassák a költségeiket, majd pedig a kereskedelmi cégek azt, hogy a beszerzett áruk értéke ne számítson bele. A szolgáltató szektort azonban a mai napig hátrányosan érinti a hipa, ők csak a közvetített szolgáltatások értékével csökkenthetik az adóalapjukat (pl. ha valaki csak egyszerűen továbbszámláz egy mástól kapott számlát, azt levonhatja, de olyan költségelemeket már nem, amelyeket ténylegesen beleépített a saját szolgáltatásába).

A helyi iparűzési adóban a beruházások üzembe helyezését követően elszámolt értékcsökkenést nem lehet érvényesíteni, illetve aszerint sem differenciál, hogy hány munkavállalóval rendelkezik egy cég. „Adószakmailag az a legnagyobb probléma vele, hogy a hozzáadott értéket termelő cégeket jobban adóztatja, mint másokat, holott pont az ellenkezőjét kellene ösztönözni”, mondta Radnai Károly.

A másik probléma a hipával az egyenlőtlen eloszlás az önkormányzatok között.

Azok a városok, ahol egy-egy nagy cég telephelyet létesít, óriási összegeket kaszálnak belőle, miközben más településeknek – amelyeknek adott esetben szintén kell költeniük a céget kiszolgáló infrastruktúrára – nem jut belőle semmi (bár a túlzott egyenlőtlenségeket némileg kompenzálja az ún. szolidaritási hozzájárulás, amit a sok iparűzési adót beszedő települések fizetnek a költségvetésnek). Az pedig, hogy hol telepszik meg egy cég, nem is feltétlenül olyasmi, amiért aktívan tenni tud egy kerület vagy település, sok esetben inkább adottságok (vagyis szerencse) kérdése. A hipa-bevételek így rendkívül aránytalan módon, és nem feltétlen kiérdemelten oszlanak el az önkormányzatok között. Ez annak ellenére így van, hogy az önkormányzatok túlnyomó többség a maximális 2 százalékot szedi (néhány jelentős kivétellel: Kecskemét például, ahol a Mercedes gyára található, csak 1,6%-ra húzta be a szintet. Ezt 2020-tól 1,8%-ig emelték, de még így is az egyik legkedvezőbben adóztató megyeszékhely maradt). Néhány kistelepülés viszont azzal próbál versenyelőnyre szert tenni, és munkahelyeket bevonzani, hogy hipa-szempontból „offshore-faluvá” válik, és 0 százalékkal csábítja a cégeket az odatelepedésre.

Régóta halállistán van

A fenti problémák miatt számtalanszor felmerült már az elmúlt két évtized folyamán, hogy a helyi iparűzési adót jelentősen átalakítsák vagy kivezessék. A Gyurcsány-kormány ötéves adócsökkentési programja értelmében a hipa 2008-ban megszűnt volna, de ebből végül nem lett semmi, mert ekkoriban a kormányfő szerint „az állam nem volt abban a szituációban”, hogy kompenzálni tudja az önkormányzatokat a kieső bevételért. Ez a kieső bevétel, ami miatt Parraghék mostani ötlete ellen is kézzel-lábbal tiltakoznak a polgármesterek, valóban jelentős:

a hipa 2018-ban az önkormányzati bevételek több mint 26 százalékát adta és összesen 711,2 milliárd forintot tett ki.

Legutóbb idén év elején, még a járvány hazai begyűrűzése előtt merült fel komolyabban, hogy hozzányúlnak a hipához. A Nemzeti Versenyképességi Tanács az értékcsökkenés, illetve a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú – ötszörös mértékű – leírhatóvá tételét javasolta az adóalapból, valamint az adófeltöltési kötelezettség megszüntetését. Becslések szerint ez 80-120 milliárdot hagyott volna a vállalkozásoknál, ami a másik oldalon viszont az önkormányzatok kasszájából hiányzott volna, ki is keltek ellene prominens polgármesterek még a fideszes oldalon is. Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfornak adott interjújában optimistán azt mondta, az átalakítás révén javulhat annyit a versenyképesség, hogy az így befolyó többletbevétel a kiesésnél nagyobb pluszt jelentsen az önkormányzatok kasszájában, de ennek kipróbálására már nem került sor, az adóügyi finomításokat elsöpörte a válságkezelés.

Parragh Lászlóék legújabb ötlete messze túlmutat a tavaszi versenyképességi csiszoláson, és két teljes évre elengedné a cégeknek ezt az adóterhét, amit jelen helyzetben nehéz tisztán szakmai, a politikai dimenzióról leválasztható javaslatként értelmezni. Még ha kompenzálnák is a központi költségvetésből a pórul járt önkormányzatokat valamilyen mértékben, ez megnyitná a lehetőséget a politikai alapú diszkrimináció előtt – vagyis könnyebben előfordulhatna, hogy ellenzéki vezetésű városok nem kapnak forrást bizonyos már eltervezett projektjeikre, amelyeket szándékuk szerint a hipa-bevételből finanszíroztak volna. (Empirikus bizonyítékok mutatnak abba az irányba, hogy ellenzéki vezetésű települések a támogatási döntések meghozatalakor gyakran rosszabbul járnak, és a helyzet a tavaly őszi önkormányzati választás óta még jobban kiéleződött.)

Rossz, de nem így kéne kivezetni

„Adószakmai szempontból egyrészt az a gond a javaslattal, hogy ilyen hirtelenséggel nem célszerű elvonni egy az önkormányzatok számára létfontosságú anyagi forrást még akkor sem, ha egyébként sok baj van a hipával” – mondta Radnai Károly a Telexnek. Az Andersen vezérigazgatója szerint Karácsony Gergely főpolgármester javaslata az adó megemelésére szintén nem jó ötlet, hiszen ez sem kezeli azt a problémát, hogy mind az önkormányzati finanszírozással, mind a helyi iparűzési adóval alapvető strukturális problémák vannak. Az MKIK-tól érkező elengedési ötlet már csak azért sem előremutató, mert nem volna értelme egy eleve előnytelen adónemet két év múlva visszahozni; ha már megszüntetnék, azt úgy kellene megtenni, hogy megalkotják a helyébe lépő konstrukciót, és megfelelő időt hagynak az átállásra az önkormányzatoknak, cégeknek. Felmerülhetne például ahhoz hasonló módosítás, mint amit a Versenyképességi Tanács javasolt a k+f és az értékcsökkenés leírhatóságával, illetve akár az is, hogy a bérköltség váljon leírhatóvá, ezzel ugyanis lehetne ösztönözni a foglalkoztatást – mondta Radnai, aki szerint egy másik lehetséges út a hipa teljes felváltása lehetne egy nyereségalapú adónemmel.

„Ma Magyarországon a profit alapján fizetett társasági adó csak 9 százalék, ami papíron nagyon jól néz ki, de helyi iparűzési adó formájában a cégek gyakran többet fizetnek, mint tao-ban.”

(A pénzügyminiszter erről azt mondta, az iparűzésivel együtt valójában 27 százalék a cégek adóterhe itthon.) Sokkal egyszerűbb és korszerűbb lehetne például egy olyan, más országokban már kipróbált gyakorlat bevezetése, amely a hipa eltörlése mellett a mostani alacsony szinthez képest megemelné a tao kulcsát, és az ebből befolyó összeget előre meghatározott arányban osztaná szét a központi költségvetés és az önkormányzatok között. Az egyes települések logisztikai előnyéből adódó egyenlőtlenségeket ez sem oldaná meg, de legalább a vállalkozások számára kalkulálhatóbb lenne az adó, és nem esne ki az önkormányzatok legfontosabb önálló bevételi lába, mondta Radnai Károly.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>