94 beteg halt meg, 1079 új fertőzött a statisztikában

2021. február 9. – 09:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 283 282 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 203 főre csökkent – ami azt jelenti, hogy már 200 ezres a különbség a gyógyultak és az aktív fertőzöttek száma között. 3792 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 304-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 291 396 fő kapott oltást, közülük 110 395 fő már a második oltását is megkapta, olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. Hétfőn 1160 új fertőzöttről és 65 elhunytról számolt be az operatív törzs.

A kedden közölt adatok szerint elég kevés, 6410 tesztet végeztek, az új esetek aránya az új mintavételekhez képest azonban 16,8 százalékos. Ilyen magas arányra január eleje óta nem volt példa.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján György István, az országos oltási munkacsoport vezetője azt mondta, hétfőig 35 299 idős embert oltottak be az oltópontokon és a háziorvosoknál, a program a héten is folytatódik, ütemét azonban egyelőre korlátozza a beérkező oltóanyagok mennyisége. Egyszerűen nincs elég vakcina az országban – jelentette ki az operatív törzs hétfői tájékoztatóján György István, megjegyezve, hogy az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak kampányszerű oltása véget ért. Az országos oltási munkacsoport vezetője szerint a vakcinák korlátozott száma miatt a pontos elosztásról a megyei oltási bizottságok döntenek, egyeztetve a háziorvosokkal. Ütemezve és kis szakaszokban tudnak haladni, amíg nem jönnek meg a több százezres vakcinaszállítmányok – mondta a szakember.

A magyarországi tömeges oltási kampány első felvonásának tapasztalatairól ebben a cikkben írtunk, az oltások menetéről pedig itt szedtük össze a tudnivalókat.

A hétvégén derült ki, hogy már most kétszer annyi oltóanyagot kötött le a kormány, mint amennyi a lakosság 70 százalékának beoltásához kellene. Részletesen: Sinopharmból 2 500 000, Szputnik V-ből 1 000 000, Pfizerből 3 300 000, Modernából 872 000, Janssenből 2 180 000, AstraZenecából 3 270 000, Curevac-ból pedig 250 000 főnek elegendő adagot. Vagyis összesen 13,3 millió főnek elegendő adagot.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

Két magyar vállalat, a RotaChrom és a Cyclolab együttműködése segíti a koronavírus kezelésére szolgáló hatóanyag előállítását. A stratégiai partnerség célja egy technológiai és gazdasági szempontból is hatékonyabb eljárás kidolgozása a remdesivir tisztítására. A remdesivir egy örökítőanyag-dependens RNS polimeráz inhibitor, mely az első, uniós szinten is engedélyezett antivirális hatóanyag a koronavírus-fertőzés kezelésére. A súlyos tüneteket mutató kórházi betegeken végzett klinikai vizsgálatok eredményei alapján hatásosnak bizonyult, az Európai Unió jóváhagyta és alkalmazza a hatóanyagot. A remdesivir formuláció 3 százalékban tartalmaz hatóanyagot és 97 százalékban ciklodextrin-származékot mint segédanyagot.

A múlt hétvégén a kormány járványügyi kommunikációjában több ellentmondásosság is előfordult. A miniszterelnök egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy csak az oltóponton közlik az oltásra regisztráltakkal, hogy milyen vakcinát tudnak nekik adni. „És ha nem kell, akkor nem fogadja el, hanem elmegy a sor végére, és ha van olyan vakcina, amilyet szeretne, majd ismét értesíteni fogjuk.” Ehhez képest az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton a kormányfőt cáfolva azt közölte, hogy már az értesítéskor tájékoztatást adnak arról az oltásra regisztráltaknak, hogy milyen vakcina áll rendelkezésre a kijelölt oltóponton. Aki pedig nem fogadja el a számára biztosított időpontban elérhető vakcinát, az „az országba érkező vakcinaszállítmányok függvényében később újra kap majd értesítést.”

A járványügyi korlátozások feloldásáról is szokatlanul kusza a kormány kommunikációja. Orbán konzultálna, Gulyás kétlépcsős nyitást emlegetett a pénteki kormányinfón, Kásler pedig további fegyelmezettséget kér, és óva int a hirtelen nyitástól.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!