Orwellt is megszégyenítő módon tussolta el a koronavírus-járványt a kínaiak fizetett trollhadserege

Bár az elmúlt időszakban több kínai várost is le kellett zárni az új, belföldi eredetű koronavírus-mutáns megjelenése miatt, az továbbra is egyértelmű, hogy Kína tavaly nyár óta az újra meg újra felbukkanó gócokat rendkívül gyorsan leküzdve sikeresen tartja féken a járványt. Az ilyen szintű kontrollt sok ország irigyelheti tőlük, de azt nehezen lehetne mondani, hogy a kezdetektől fogva ilyen jól kezelték volna a helyzetet.

Annyira nem, hogy tavaly ilyenkor a járvány kezelése olyan mértékű közfelháborodáshoz vezetett, amit még Pekingnek sem volt könnyű leküzdenie.

Az emberek dühe persze végül nem vezetett komolyabb változásokhoz az országban, és bár a párt bizonyos tekintetben fejet hajtott a népharag előtt, a gyeplőt azért így is hamar visszarántotta. Hogy milyen hamar és mennyire erősen, azt több ezer kiszivárgott fájl és dokumentum bizonyítja, melyek alapján a katasztrófa megfékezéséhez a kormánynak Orwell 1984-ébe illő módszereket kellett bevetnie ahhoz, hogy ne csússzon ki teljesen a kezük közül az irányítás.

Felpörög a gépezet

Mikor 2019 decemberében diagnosztizálták az első koronavírusos eseteket a kínai Vuhanban, nagyjából ugyanaz játszódott le az országban, mint a 2002-2003-as, világszintű pánikot kiváltó SARS esetében. A hatóságok eleinte ragaszkodtak ahhoz, hogy kézben tartják a helyzetet: rémhírterjesztésért vitték el azokat, akik a megbetegedésről írtak az interneten, elhallgattatták az összes, a hivatalos kommunikációval szembemenő hangot, és ami talán a legfontosabb, úgy tettek, mintha minden rendben lenne a városban.

Az első esetekről december 31-én számoltak be, ezt követően azonban továbbra is aktívan dolgoztak az ezzel kapcsolatos diskurzus visszaszorításán, egészen addig, míg január 20-án bejelentették, hogy egy nap alatt a háromszorosára nőtt a betegek száma. Ezen a ponton a kormány is ráébredt arra, hogy nem fogja tudni eltussolni az új vírust, és elkezdte komolyan venni a védekezést, illetve az ezzel kapcsolatos kommunikációt is. Az azonban a beszámolók szerint még a keményen moderált kínai internetet böngészve is egyértelmű volt, hogy az emberekben ritkán látott dühöt szabadított fel az, ahogy a hatóságok addig kezelték a helyzetet.

A cenzorok persze erőteljesen cenzúráztak minden vonatkozó diskurzust, és a vírussal foglalkozó cikkek közül is többet nyom nélkül eltüntettek. Amikor azonban a járványra az elsők között figyelmeztető, ám hamar lekapcsolt kínai orvos, Li Ven-liang meghalt a vírus okozta betegségben, az ellenállás megkapta a maga mártírját, és nemcsak a kínaiaknak, hanem a világon mindenkinek világossá vált, hogy milyen következményekkel járt az, hogy Peking megpróbálta eltussolni a készülődő járványt.

A cenzorok talán életükben először azt érezték, hogy kezdik elveszteni a kontrollt, de arra azért lehetett számítani, hogy nem meghajlanak majd a korlátozásokon is áthatoló düh előtt, hanem még feljebb pörgetik majd a cenzúrát, hogy a kormány alakíthassa ki az uralkodó narratívát. Ez pedig így is lett.

Li halála addig sosem látott kihívást jelentett, az ugyanis már ezt megelőzően is látszott, hogy hiába helyezte a közmédia a hősies orvosi helytállásra a hangsúlyt, az embereket ennyivel nem igazán lehetett megnyugtatni. Így aztán egészen új szintre emelték a tevékenységüket, és titkos parancsok alapján fejest ugrottak egy alternatív valóságba, hogy visszaszerezzék az irányítást.

Propaganda kimaxolva

Mindezt persze korábban is sejteni lehetett már, a New York Times és a ProPublica által december közepén publikált dokumentumokból azonban teljes részletességgel sejlik fel az a nagyon kifinomult, disztópiába illő rendszer, amellyel az állampártnak megfelelővé alakították a közvéleményt. A parancsokban többek közt

• megtiltották a médiának a push értesítések küldését Li Ven-liang haláláról;
• a közösségi médiában fokozatosan kivezettették a nevét a népszerű témák közül;
• és online kommentelők hordáit aktiválták, akiknek lehetőleg feltűnés nélkül kellett könnyedebb tartalmak felé terelniük a diskurzust.

Mivel Kínáról van szó, önmagában ez nem tűnik túl izgalmasnak, a dokumentumok azonban egyértelműen rávilágítottak arra, hogy mennyi háttérmunkára és koordinációra van szükség ahhoz, hogy ennyire szoros kontroll alatt lehessen tartani az internetet. A bürokráciától kezdve a hatalmas emberi erőforráson és a speciális technológiákon át egészen a közösségi oldalak és a média folyamatos megfigyeléséig egy rakás dologra van szükség hozzá, ez pedig alighanem jó sok pénzébe is kerül a kormánynak.

A dokumentumok alapján ráadásul az is egyértelműnek tűnik, hogy a már január elején is intenzíven zajló cenzúrázásnak nem csak az volt a lényege, hogy Kínában visszaszorítsa az információk terjedését, és csökkentse a pánikot. Hasonlóan fontos szempont volt az is, hogy az egyre fokozódó nemzetközi figyelem miatt a vírust külföldön is kevésbé veszélyesnek állítsák be, a hatóságokról pedig azt sugallják, hogy urai a helyzetnek. Hsziao Csiang, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem szakértője szerint Kína gyakorlatilag államilag támogatott és használt fegyverré tette a politikai cenzúrát, és olyan szintre fejlesztette, hogy nemcsak tartalmak eltávolítására tudja felhasználni, hanem akár országos szinten is képesek a segítségével bármivel kapcsolatban megalkotni a saját narratívájukat.

Ilyen rendszere pedig semelyik másik országnak nincs.

Mindez persze nem is annyira meglepő, Hszi Csin-ping kínai elnök ugyanis 2014-ben pontosan emiatt hozta létre az angolszász sajtóban Cyberspace Administration of China (magyarul nagyjából Kínai Kibertérkezelő) néven emlegetett hatóságot, amely egy szervezetben összpontosította az internetes cenzúrát, a propagandát és a digitális irányelvek más ágait. Az ügynökség mára közvetlenül a központi bizottságnak felel, ami jól mutatja, mennyire fontos a vezetésnek. A szervezet a koronavírus-járvánnyal először január elején kezdett el foglalkozni, ekkor többek közt parancsot küldtek minden hírlapnak, hogy

• csak kormányzati infók alapján dolgozhatnak, és
• nem vonhatnak párhuzamot a SARS és a titokzatos vírus között.

Az ügynökség alkalmazottainak megadott cikkeket kellett népszerűsíteniük a híraggregátorokon és a közösségi médiában. Az utasításokban még az is szerepelt, hogy pontosan mit hol kell elhelyezni a híroldalak címlapján, mennyi ideig kell ott tartani őket, és melyek azok a címek, amelyeket ki kell emelni. A címekben nem szerepelhettek olyan szavak, mint „gyógyíthatatlan” vagy „halálos”, az utazásra vonatkozó korlátozásokat nem lehetett „lezárásnak” nevezni, és ha közöltek is aggasztó cikkeket, azokat a lehető legjobban el kellett rejteni. A beszámolóknak magasztalniuk kellett a Vuhanba küldött egészségügyi dolgozók helytállását, és ami külső szemlélőként ennél sokkal furcsább, a kommunista párt tagjainak „elengedhetetlen hozzájárulását” is.

A külföldről érkező segélycsomagokról sem nagyon lehetett beszámolni, a vezetés ugyanis attól félt, hogy emiatt külföldön azt hihetnék, hogy külső segítségre van szükségük a vírus elleni harchoz. Az ügynökség emellett természetesen törölte az utcán fekvő testekről készült felvételeket, és azokat is, amelyek kórházakban készültek, és szórakoztató tartalmakkal próbálta felvidítani az otthonukban rekedt embereket.

Februárban aztán Li Ven-liang halála után Hszi Csin-ping szorosabb kontrollt kért, ezt pedig meg is kapta az ügynökségtől. Mivel az orvos az online ellenállás vezéralakja lett, teljesen nem foszthatták meg az embereket a részvétnyilvánítástól, de ha úgy látták, hogy valaki túl nagy feneket kerített a dolognak, és túl sok embert ért el, arra kíméletlenül lecsaptak. Erre egyébként az utasításokban egy videó volt a példa, ahol Li anyja könnyek közt beszélt a fiáról, de a gyertyákat, maszkos embereket vagy csak feketeséget ábrázoló képek is elegendőek voltak ahhoz, hogy az ember bajba kerüljön. Emellett pedig a törölt tartalmakat archiváló felhasználók sem úszták meg a dolgot, sokakat letartóztattak, ha ezzel próbálkoztak.

A Hangcsouban dolgozó propagandamunkások feljegyzései alapján tényleg mindent megtettek azért, hogy kizárólag a párt nyugtató üzenete jusson el az emberekhez. Az egyik kerületben például több mint 40 ezerszer elolvasott hozzászólásokkal járultak hozzá a pánik megfékezéséhez, máshol tizenhat emberre szabadították rá a rendőrséget álhírterjesztésért, egy harmadik kerületben pedig 1500 fős különítménnyel figyeltek meg zárt csetszobákat a WeChaten.

1984 Deluxe

Ez utóbbi erős túlzásnak tűnik, de egyáltalán nem lehetetlen, a szakértői becslések szerint ugyanis több százezren lehetnek azok, akik részmunkaidőben a kormány narratíváját népszerűsítő tartalmakat osztanak meg az interneten. Sokan közülük alacsony beosztású közszolgák, de egyetemistákat, sőt egyetemi tanárokat is alkalmaznak ilyen célra, a helyi önkormányzatok pedig képzéseket is tartanak, hogy biztos jól végezzék a dolgukat.

Egy ilyen népes trollhadsereggel jól látható eredményeket lehet elérni, de a kínai vezetés tényleg biztosra akar menni, az emberállományt ugyanis megfelelő szoftverekkel is felszerelik, hogy képesek legyenek szinte erőfeszítés nélkül befolyásolni a közvéleményt. A kormány egyik nagy beszállítója az Urun nevű cég, amelynek a termékeivel az online trendek követése mellett lehetőség nyílik a cenzúra összehangolására, illetve a közösségi oldalakon létrehozott kamuprofilok menedzselésére is.

Az Urun egyik programja segítségével például nemcsak lájkokkal lehet elárasztani bizonyos posztokat, a vezetők könnyen osztogathatnak külön feladatokat a kommentelőknek is. Az ő munkájukat számon is tartja, és ez alapján állapítja meg, hogy mennyi pénzt kell nekik fizetni – Hangcsouban egy 400 karakternél hosszabb eredeti bejegyzés 25 dollárt (7400 forintot) ér, egy negatív hozzászólás jelentése 25 centet, egy megosztásért pedig egy cent üti a markukat. A cég emellett videójátékokra hasonlító programokat is gyárt a játékos cenzúrához, van például egy olyan alkalmazásuk, amely piros és kék csapatra osztja a felhasználók egy csoportját, akik aztán egymás ellen harcolnak, a győztes pedig az lesz, aki népszerűbb posztokat tud írni.

Különféle kulcsszavakra is lehet szűrni az Urun egyik alkalmazásával, így könnyen meg lehet találni azokat a tartalmakat, amelyekben károsnak ítélt kifejezések szerepelnek – Hangcsouban tavaly év elején ilyen volt például a tüdőgyulladás vagy a vírus. Ezek külön-külön is ijesztőnek tűnnek, együttesen viszont olyan mértékű kontrollt tettek lehetővé, ami tényleg orwelli állapotokat idézett. Mindezt jól jellemzi, hogy a rendes kerékvágásba való visszatérés gyakorlatilag nem jelentett mást, mint hogy az ügynökség visszatért a hagyományos problémákhoz az emberek megfigyeléséről szóló jelentéseiben.

Közelebb az igazsághoz

Mivel Kínában április környékére a vírus terjedését is sikerült megfékezni, nem is igazán volt semmi, ami megakadályozhatta volna a visszarendeződést, azaz a hatalmi kontroll visszaállását az online térben. Az azonban mégis beleköpött az ügynökség levesébe, hogy májusban hirtelen online elérhetővé váltak a közvéleményt elemző jelentések.

Erre válaszul aztán nemes egyszerűséggel kitörölték a belső adatbázisból a jelentéseket, és vegytiszta cinizmussal megígérték, hogy a jövőben tesznek arról, hogy ne szivároghassanak ki ilyen, a társadalomra nézve káros adatok az internetre.

Az ügynökség azóta a jelek szerint inkább arra fókuszál, hogy megpróbálja összezavarni a külföldi közvéleményt és lerázni Kínáról a járvány kirobbantásának felelősségét. Az ország a felelősségüket firtató szervezetek és nemzetközi vezetők kereszttüzében is végig makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy nem követett el hibát, és mióta megfékezték a maguk járványát, látványos segítségnyújtási akciókkal próbálták meg jobb színben feltüntetni magukat.

Emellett egyre inkább igyekeznek azt a narratívát előtérbe helyezni, mely szerint nem is Vuhanban jelent meg először a koronavírus, illetve hogy a fagyasztott élelmiszerek csomagolása nagy szerepet játszott a terjedésben. A mostani kampánnyal befelé egyértelműen egy erős és sikeres Kína képét sulykolják, amely fantasztikusan kezelte a járványt, a globális közösséget pedig alighanem el akarják bizonytalanítani azzal, hogy a tényekből politikailag kényes, vitatott kérdéskört kreálnak.

Persze ha Kínában tényleg hisznek abban, hogy nem tőlük ered a vírus, azt könnyen be is bizonyíthatnák egy független vizsgálat segítségével, ám ezeket a kísérleteket eddig rendre megpróbálták megakadályozni. A WHO szakértői tavaly februárban jártak már Vuhanban, de a vírus elszabadításáért felelősnek tartott piacra nem engedték be őket. Később aztán felmerült egy újabb csoport kiküldése, de ennek egyeztetése talán még a vártnál is jóval körülményesebben zajlott.

Hétfőn aztán kiderült, hogy csütörtökön mind a tíz kutató megérkezhet Kínába, és kezdetét veheti a küldetés, melynek célja, hogy azonosítsák a vírus eredeti hordozóját, valamint azokat a lehetséges módokat, ahogy a koronavírus állatról emberre terjedhetett. A kutatóknak valószínűleg másodjára sem lesz könnyebb dolguk, de mostanra talán lecsillapodtak annyira a kedélyek, hogy eredményeket érjenek el – ha a helyi hatóságok hagyják nekik.

(A cikkhez elsősorban a Pro Publica és a New York Times közös, Leaked Documents Show How China’s Army of Paid Internet Trolls Helped Censor the Coronavirus című anyagát használtuk fel alapul.)