Endrey-Nagy Ágoston nyerte a Karakter első novellapályázatának fődíját

Endrey-Nagy Ágoston nyerte a Karakter első novellapályázatának fődíját
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Endrey-Nagy Ágoston Akár maradhatsz is című szövege nyerte a Karakter első novellapályázatát. A közönségdíjas Horváth Tamás Hervadó virágok című írása lett, a Telekom Hello Szülő Különdíjat pedig Száraz Eszter nyerte el, jelentették be november 7-én, a Karakter Kortárs Minifesztiválon, a budapesti Trafóban.

„Amikor elindítottuk a Karakter novellapályázatát, egy bátor kísérletet tettünk: szerettük volna megmozgatni az olvasóinkat, és bebizonyítani, hogy az irodalom nem egyirányú utca, hanem közös élmény. Elképesztő volt látni, hogy Magyarország egyik legolvasottabb hírportáljának hangjára mennyien válaszoltak saját alkotásokkal, összekötve az első próbálkozókat a rendszeresen publikáló szerzőkkel. Ráadásul egy szakmailag rendkívül erős zsűrit ültettünk le, ami már önmagában komoly minőségi vállalás” – mondta a díjátadón a Karakter rovatvezetője, Liptai Lívia.

A Karakter július 2-án meghirdetett első novellapályázatára 1510 érvényes szöveg érkezett. A fordulópont témájú, legfeljebb hatezer leütés hosszúságú, jeligével ellátott írásokat a Járvás Péterből, Klajkó Dánielből, Márjánovics Diánából, Medvigy Édua Katából, Moklovsky Rékából, Sebestyén Ádámból, Tanos Mártonból és Urbán Andreából álló előzsűri olvasta el (őket itt mutattuk be részletesen). Az előzsűri az általa legígéretesebbnek gondolt 22 novellát adta át a Cserna-Szabó Andrásból, Halász Ritából, Krusovszky Dénesből, Tóth Krisztinából és Visky Andrásból álló főzsűri számára.

„Az előzsűritől hozzánk került 22 szöveg közül mindegyikhez tudtam kapcsolódni – mondta Halász Rita. – Remek volt, hogy a legkülönbözőbb témákhoz nyúltak a novellák szerzői, és izgalmas volt, hogy nem ismertük a nevüket, csak a jeligéiket. Olvasás után valamelyik szöveg mögé pluszt, máshova mínusz jelet tettem, és maradt néhány kérdőjeles is, viszont mivel éppen 10 pluszos szövegem volt, egy újraolvasás után megnyugodtam, hogy akkor ezek az én shortlisteseim. Eddig volt könnyű, utána viszont szembejött a döntéssel járó őrült felelősség. Az viszont biztonságot adott, hogy öten vagyunk a zsűriben, és hálás voltam, hogy nem egyedül kell döntenem.”

A főzsűri döntése értelmében az alábbi tíz szöveg került a novellapályázat shortlistjére:

A rövidlistára került novellák közül a főzsűri döntése értelmében Endrey-Nagy Ágoston Akár maradhatsz is című szövege nyerte a Karakter első novellapályázatának fődíját. „A Sirályköd című szöveg volt az egyetlen, ami mind az öt zsűritagnál a legjobb tíz közé került, ráadásul összességében is ez a szöveg kapta a legmagasabb pontszámot. Megérdemelten lett tehát a Karakter első novellapályázatának fődíjasa” – mondta Halász Rita.

Cserna-Szabó András pedig így méltatta Endrey-Nagy Ágoston szövegét: „Ha igaz, hogy a novella a tömörítés művészete, akkor a tárcanovella a tömörítést tömöríti. Az Akár maradhatsz is szerzőjének sikerült másfél oldalba sűríteni az anya elvesztését és a néma gyászt, a gyerekkor és a felnőtté válás közötti pengeélt, az itthon és otthon kettősségét, a falusi szürkületet és a tenger hullámzását, a varjakat és a sirályokat, a halált és a reményt.

És mégis, talán leginkább a hazatalálásról szól ez az írás. Arról, milyen is az: hazatalálni egy apához. Szép, sűrű, csöndes tárcanovella.”

A fődíjas novella szerzője, Endrey-Nagy Ágoston 2002-ben született Móron. Költő, író, szerkesztő, jelenleg Budapesten él. 2023 és 2026 között a KULTer.hu szépirodalmi rovatvezetője volt, jelenleg a Fiatal Írók Szövetsége sorozatszerkesztője. Az ELTE irodalom- és kultúratudomány MA hallgatója, Czóbel Minka költészetével foglalkozik. 2019-ben Málik Roland-díjat kapott, 2025-ben a PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál fődíjasa lett; ugyanebben az évben készülő első verseskötetére elnyerte a József Attila irodalmi támogatást. 2026-ban a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, az Életünk folyóirat és a FISZ verspályázatának első helyezettje, valamint az Energheia Europa Award magyar nyertese. Verseit, prózáit közli többek között az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor és a Litera, és lefordították bolgár, olasz és román nyelvre is. Dolgozott high-end koktélbárban, és volt önkéntes vadmadármentő is. Első verseskötete várhatóan 2027 tavaszán jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában.

A shortlistes szövegek közül a Telex olvasói is kiválaszthatták a kedvencüket. Az október 30. és november 6. között zajló szavazásra összesen 12  341-en adták le a voksukat, közülük 4851-en szavaztak Horváth Tamás Hervadó virágok című szövegére, amely így a novellapályázat közönségdíjasa lett.

A zsűri által legjobbnak ítélt írás szerzője és a közönségdíjas novella alkotója egyaránt 300-300 ezer forint jutalomban részesül. A hosszúlistára, vagyis a legjobb 22 közé bekerült, de nem shortlistes írások szerzői közül pedig Száraz Eszter Mirelit című novellája nyerte el a Telekom Hello Szülő Különdíjat.

Kövess minket Facebookon is!