Szemesi András: Görgetés

Harmincnégy éves, a kanapén fekszik, még rajta van a cipő, a tévé be van kapcsolva, de nem nézi.

A telefonján egy kanadai férfi éppen kivág egy fát. A fa rossz irányba dől, leszakítja egy garázs sarkát, a férfi pedig felkiált. Kétszer is megnézi. Aztán egy nő sír az autójában a nővére miatt. Aztán egy csirkét sóval borítanak be. Aztán háborús drónfelvétel jön, és történik valami a bal alsó sarokban, amit nem egészen lát, aztán egy kutya fut egy folyó partján.

Kata kijön a fürdőszobából, törölközővel a fején.

– Figyelsz?

– Igen.

– Mit mondtam?

Nem válaszol.

– Zoli.

– Bocs – mondja. – Mondd még egyszer.

– Anyám jön húsvétkor.

– Jó – mondja.

Kata áll még ott egy pillanatig. Aztán bemegy a hálószobába, becsukja az ajtót, ő pedig ott fekszik, majd egy idő után felveszi a mellkasáról a telefont.

Kata ősszel elköltözik Budapestre. Nem a telefon miatt. Vannak más okok, amelyeket egy órán át magyaráz a konyhában, ő pedig mindet végighallgatja, és mindegyikkel egyetért. Utána segít levinni a dobozokat Kata barátnője, Reni autójához. Reni nem néz rá. Aztán visszamegy. Leül a kanapéra. Előveszi a telefonját.

Harminckilenc éves.

A munkája elég jó. Egy iroda a városban, a Spar mögötti épületben, és számlákkal csinál valamit egy stuttgarti cégnek, nettó háromszázhetvenért. Gondolkodás nélkül is el tudja végezni, ami jó, mert a telefon ott fekszik a billentyűzet mellett, és naponta talán ötvenszer is jelez. Ötkor hazasétál, és pihen.

Evés közben néz dolgokat. A vécén is néz dolgokat. Az ágyban is, lehúzott fényerővel. Mostanra több százórányi felvételt látott emberekről, akik kétkezi munkát végeznek: falaznak, műgyantát öntenek, rozsdás satukat újítanak fel.

Az apja februárban meghal. A falu harminc kilométerre van. Karácsonykor és húsvétkor járt ki. Most ezért megy ki. A temetőben a szélben áll az anyjával és a nagybátyjaival. Utána az étteremben kimegy a vécék melletti folyosóra, és tizenegy percig áll ott a telefonnal. Amikor visszamegy, az anyja ránéz, de nem mond semmit.

Valamikor abban az évben beszélgetni kezd egy csetbottal.

Egy áfával kapcsolatos kérdéssel kezdődik, amiatt a kis mellékes munka miatt, amit elvállalt. A csetbot egész jó az adóügyekben. Az apja házával kapcsolatos ügyintézésben is sokat segít: melyik hivatalba és mikor kell mennie, és mit kell magával vinnie. Aztán más dolgokról is beszélnek. Egy áprilisi éjszakán szóba kerül az apja halála, és a csetbot megkérdezi, hogy van azóta.

Egy darabig nézi a kérdést.

jól, írja, de kitörli.

nem valami jól, írja.

Ez teljesen érthető, válaszolja a csetbot. Szeretnél beszélni róla?

Mesél neki az apjáról. Mesél a lakókocsiról, a csónakos dologról, arról a két évről, amikor nem beszéltek, és arról, hogy az apja a végén Sanyinak szólította, pedig Sanyi az apja bátyja volt, aki ’94-ben meghalt.

Ezt még soha nem mondta el senkinek.

Köszönöm, hogy elmondtad, írja a csetbot. Ehhez nagy erő kellett.

kösz, írja.

mit csináljak, írja, hogy rendbe hozzam az életemet?

A csetbot hat dolgot javasol.

Aludj legalább hét órát. Ne vidd be a telefont a hálószobába. Mozogj naponta fél órát. Asztalnál egyél. Hetente találkozz valakivel. Beszélj valakivel az apádról.

Azt mondja a csetbot, hogy nem kell egyszerre mindent megváltoztatnia. Egyetlen kis lépés is lehet fordulópont. Azt mondja, már az is jelent valamit, hogy megkérdezte.

Leteszi a telefont a mellkasára. A szoba sötét. A lenti parkoló lámpájának fénye csíkot húz a mennyezeten.

Májusban bérletet vesz a vasútállomás melletti edzőterembe, egész évre, mert úgy olcsóbb. Négyszer használja.

Negyvenéves. Negyvenegy.

Reni jelentkezik valami miatt a Facebookon, és hat hétig üzengetnek egymásnak. Könnyű és vicces, jobb, mint bármi az elmúlt években. Aztán Reni azt javasolja, igyanak meg valamit a tóparton a hétvégén, ő pedig igent mond, majd pénteken azt írja, hogy nincs jól. Reni azt írja, semmi gond, és ezzel vége.