Magyar Péter: Néha egész temetők dőlnek ki a szekrényből

Cikkünk folyamatosan frissül!

Az RTL-nek adta első kormányfői nagyinterjúját Magyar Péter. A korábban felvett interjút szombat este hét órakor mutatja be a csatorna. Az előzetes szerint a kormányfő közölte, hogy

  • már idén augusztusban kifizetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a családoknak;
  • a nyugdíjasok ősszel megkaphatják a SZÉP kártyán érkező támogatás első, 50 ezer forintos részét;
  • jövő csütörtökön aláírják a politikai megállapodást az EU-val felfüggesztett uniós források kifizetéséről;

A kormányfő beszélt a fizetéséről és megmutatta irodáját is, amely nem az elődje, Orbán Viktor által kormányfői rezidenciává tett, várbeli Karmelitában, hanem a parlamenthez közel, az eddigi Építési és Közlekedési Minisztérium épületében van.

40 napja volt a választás, két hete alakult meg a kormány. “Ez minden idők leggyorsabb kormányalakítása volt Magyarország modern történetében” – mondta Magyar Péter az elsősorban gazdasági kérdésekről szóló interjúban.

A kormányfő szerint már „nem a Fideszt kell legyőzni”, hiszen az már megtörtént, „nem is boszorkányüldözésre van szükség”, de arra igen, hogy a magyar emberek lássák a valóságot, azaz azt, hogy világos legyen, „milyen állapotban adta át az országot az előző kormány”. A helyzet Magyar szerint rosszabb, mint gondolni lehetett, hiszen sok olyan szerződés van, amelyeket az utolsó pillanatban kötött a távozó kormány.

„Gyakran esnek ki csontvázak, néha nem is csontvázak, hanem egész temetők a szekrényből” – mondta Magyar. Megemlítette a 267 milliárd forintos, Krausz Ferenc alapítványának ígért vállalást, a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintját, a 4iG-vel kötött 1000 milliárdos keretszerződést és a még Lázár János vezette közlekedési tárca 280 milliárd forintos kötelezettségvállalását.

„Most zajlik a költségvetés átvilágítása” – mondta a kormányfő., aki szerint augusztus végén lehet számítani a jövő évi költségvetés megfogalmazására, hogy szeptemberben lehessen róla szavazni.

Önmérséklet és alázat

Csökkenni fog a kormányfő és a többi állami vezető fizetése, valamint a képviselők és a polgármesterek javadalmazása is. Magyar szerint vannak polgármesterek, akik 3-4 millió forintot keresnek havonta, miután az Orbán-kormány lényegében megduplázta fizetéseiket. A kormányfő ígérete szerint visszatérnek a korábbi állapothoz.
A kormányfő alapfizetése bruttó 2,3 millió lesz, képviselői alapfizetésével együtt bruttó 3,8 millió lesz, ennél minden kormánytag fizetése alacsonyabb lesz.

Magyar szerint önmérséklet és alázat a fő vezérelv a fizetések meghatározásakor is. „Amire felhatalmaztak, az szolgálat” – mondta, megjegyezve, hogy senki nem azért jött, hogy meggazdagodjon.

„Csak az országgyűlésben 50 milliárd forintot spórol az állam” – jelezte a kiadások csökkentésének mértékét a kormányfő.

Csökkennek további keretek is, többek között a bérleményekre, telefonokra költhető összegek is. A kormányfő szerint szerint „több tízmilliárd forintot a Fidesz a magyar emberek zsebéből” azzal, hogy a bérleményeket sokszor a fideszesek rokonaiktól bérelték, akik az összegek egy részét visszacsorgatták az akkori kormánypártnak.

EU-s források

Csütörtökön politikai megállapodást köt a tervek szerint a kormányfő az Európai Bizottság elnökével az EU-s források hazahozataláról. “Jól haladnak a tárgyalások” – mondta a kormányfő, aki szerint Ursula von der Leyen “a fideszes propagandával ellentétben” a tagállamok egyenlő bánásmódján dolgozik, azaz, azon, hogy Magyarország is hozzájusson a 10 milliárd eurós forrásokhoz.

Ehhez el kell fogadni az integritás hatóság jogköreinek kibővítését, a korrupció visszaszorítását segítő törvényeket, biztosítani kell a KEKVA-k átalakítását, esetleg megszüntetését.

"Az a célunk, hogy az újjáépítési alapban ragadt 10,4 milliárd eurót hazahozzuk, hogy beindíthassuk a magyar gazdaságot, az energiainfrastruktúrát lehessen modernizálni, a közlekedési hálózatot lehessen fejleszteni – sorolta Magyar, megjegyezve, hogy idén nyáron senki sem megy szabadságra a kormányból. Hozzátette, lehet, hogy nem sikerül mind a 10,4 milliárd euróra szert tenni, de igyekeznek lehívni a teljes keretet.

Magyar eközben egyeztet a tagállamokkal – elsőként a kormányfő Lengyelországban, majd Ausztriában járt – és tárgyal az Európai Bizottsággal.

“Akkor leszek elégedett augusztus 20. környékén, ha addig minden átvilágítás lezajlik, tájékoztattuk a lakosságot az ország állapotáról." “Nem lehet rögtön mindent visszaépíteni, de érezniük kell az embereknek, hogy akár az ÁFA csökkentése, az adócsökkentés, nyugdíjas SZÉP-kártya, a rászoruló családok számára a százezer forintos iskolai támogatás rendelkezésre áll."

Ez utóbbi tétel évi 200 ezer forintot jelentene, Magyar tervei szerint ennek első, 50 ezer forintos részét már a negyedik negyedévben folyósítanák, ha sikerül szeptember elején elfogadtatni a költségvetést.

Adópolitika és költségvetés

Magyar beszélt az EU SAFE-programjáról, amelyből szerinte a védelmi fejlesztések nagyon széles értelemben értendők

Megmarad és megvalósul “minden olyan intézkedés, amely jó a magyar embereknek, magyar családoknak”, amelyeket elfogadtak vagy akár már megígértek. “Mindenki tudja, hogy az adókedvezmény jó a magyar családoknak” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez önmagában nem elég ahhoz, hogy “a demográfiai csapdából” kijöjjön az ország. Mindehhez “tartható alapokra épülő költségvetés kell”.

Magyar beszélt a szerinte egyértelműen ellopott állami vagyon visszaszerzéséről, az ehhez szükséges intézmények felállításáról, hogy utána olyan struktúrát alakíthassanak ki, ahol a “korrupció írmagja sem marad.”

Nem önmagukban a családi pótlék megduplázásáról vagy az adókedvezményekről van szó – mondta Magyar, hanem sokkal szélesebb körű átalakításról. Követendő példának Lengyelországot említette, ahol a héten járt, és az utóbbi 15 évben látványos növekedésre volt képes.

Magyar szerint ha a tervek sikerülnek, akkor az uniós átlagnál 2-3 százalékponttal nagyobb növekedés lehetséges. Ha ez megvalósul, akkor “záros határidőn belül elérhetjük az uniós átlagot” az egy főre eső GDP terén.

Államadósság

A kormányfő szerint az előző kormány háromszorosára növelte az államadósság összegét, így megtévesztő arról beszélni, hogy eközben megduplázták az állami vagyont, ahogyan azt a korábbi kormány hangoztatta.

Az állam működése és az euró bevezetése miatt fontos, hogyan alakul az államadósság. Magyar szerint nem elsősorban az a fontos, hogy az államadósság a GDP mekkora arányát teszi ki, hanem az, hogy milyen pályán van. A lényeg, hogy folyamatosan csökkenjen, mert ha így van, akkor gazdasági növekedéssel az államadósság kinőhető – így elérhető az a mérték, amely az euró bevezetéséhez is szükséges. Lényeges azért is, mert az államadósság magas terhe forrásokat von el a fejlesztések lehetőségétől.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!