Rajongó civilek, átmotozott miniszterek – fotókon Magyar Péter első hivatalos külföldi útja
Már a kampányában megígérte Magyar Péter, hogy kormányalakítása esetén első külföldi útja Lengyelországba vezet. Öt héttel a Tisza Párt 70 százalékos győzelmét hozó választás és két héttel az új kormány hivatalba lépése után Magyar Péter hat miniszterével együtt már valóban Varsóban tárgyalt. A kétnapos úton érintette Krakkót, ahonnan vonattal Varsóba utazott. Magyart fogadta Donald Tusk kormányfő akinek pártja a Polgári Koalíció (KO) a Tiszával együtt az Európai Néppárt tagja –, de találkozott vele a politikai spektrum másik oldalán lévő Jog és Igazságosság (PiS) színeiben tavaly választást nyert államfő, Karol Nawrocki is.
A közös találkozókon kívül külön tárgyaltak a szakminiszterek is, Orbán Anita külügyminisztert fogadta Radosław Sikorski – a Fideszről, Oroszországról, vagy akár Elon Muskról belemenősen nyilatkozó lengyel diplomatával itt olvashatja interjúnkat –, de megbeszélései voltak Kapitány István gazdasági és energetikai miniszternek, Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszternek, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternek, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek is. A varsói találkozók előtt a látogatás a krakkói várban indult.
„Ha Orbán jött volna? Hát, akkor csak simán hazatekerek a munkából” – mondta a 13 éve Krakkóban élő Tamás. Most viszont inkább feljött a királyi várhoz, ahol már több tucat magyar várta, hogy a kormányfő a krakkói érsekkel való baráti találkozója után kilépjen a Waweli székesegyházból. A tömegben volt, aki a Tisza Párt győzelmét hozó április 12. utáni első Magyar Nemzetre kért autogramot Magyartól.
„Egy ideje már nem is volt kedvem mondani, hogy magyar vagyok” – mesélte Katalin, aki tíz éve jött el Magyarországról egy multinacionális céghez dolgozni. Otthon lassú lemaradást, Lengyelországban folyamatos fejlődést lát, nem tervezi, hogy hazaköltözne, bár a választási eredmény fellelkesítette.
Arról, hogy magyarként hogyan élték meg a lengyelek Orbánhoz való viszonyát, többeknek egészen komikus élményeik is vannak. „Egyszer a nadrágomat akartam felvarratni, de a szabó azt mondta, ilyen kis munkával nem foglalkozik. Aztán, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, mégis elvállalta, de csak azért, mert nagy tisztelője volt Orbánnak. Bevallom, akkor már inkább nem árultam el, hogy mit gondolok róla.”
András viszont a krakkói fogorvosnál vállalta a kockázatot: „Azt kérdezte, mit gondolok Orbánról. Mondom, semmi jót. Erre engedett tíz százalékot az ötezer złotyból”.
A Krakkóból Varsóba tartó vonatútnak így többletjelentése volt, azt érzékeltetve, hogy Lengyelország az EU-s forrásokat érdemi infrastrukturális fejlesztésekre használta fel az elmúlt másfél évtizedben, ellentétben Magyarországgal, ahol Vitézy elődje, Lázár János a magyar vasút hiányosságait azzal indokolta, hogy „szarból kell várat építenem.”
Lengyelországban 2014-ben indultak el az első, akár 200 kilométeres óránkénti sebességgel is haladó vonatok. Az eredetileg olasz, később a francia Alstomhoz került vállalat által gyártott Pendolino vonatok Varsót az északi Gdańskkal (340 km), a nyugati Katowicével (310 km) és a déli Krakkóval (300 km) kötik össze, 140-160 perces úttal – teljes árú jegy esetén nagyjából 16 ezer forintnak megfelelő összegért. Ennyi idő Magyarországon a Budapest és Szeged közötti 170 kilométeres távolság leküzdéséhez elég.
A lengyel vasútnál ambiciózusabb tervek is vannak, amelyek szerint 2035-re Varsó és Krakkó között a menetidő mindössze 100 percre csökken, és ezen az időn belül lesz elérhető a fővárosból több más nagyváros is.
Tavaly a lengyel állami vasutak (PKP) már kiírta az első tendert a 320 kilométeres óránkénti sebességre képes vonatokra is. Igaz, ezt a 2023-ban ellenzékbe szorult Jog és Igazságosság (PiS) kifogásolta, mondván, ezzel kiszorultak a lengyel gyártók a tenderből.
Persze ez a sebesség nem csak a vonatokon, hanem a pályákon múlik – a mostani Pendolinók is képesek lennének 250-re, de a vágányok 200-as sebességet tesznek lehetővé, bár egyszeri rekord érdekében futott az egyik vonat 293-mal is –,
de a fejlesztések folyamatosak ezen a téren is, részben EU-s forrásokból.
A delegáció kedd este Varsó Nyugati pályaudvarára érkezett, amely méretében a főpályaudvaréval vetekszik. Az 500 millió eurós felújítás tavaly fejeződött be.
Szerdán a varsói szállodából indulva szokatlan alapossággal vizsgálták át a magyar delegáció miniszteri tagjait is, mielőtt a kormányfői rezidenciára indultak volna.
Itt Tusk klasszikus katonai tiszteletadással fogadta Magyart és a minisztereket, majd a két kormányfő a Belweder udvarán hosszasan beszéltek négyszemközt, kávézással egybekötve.
Aztán egy szélesebb körű, kötetlen beszélgetésen Magyar a kampányáról beszélt, belelkesítve a jövőre parlamenti választásra készülő Tuskot a 700 települést érintő országjárásával.
Sok más területen azonban inkább Lengyelország oszthat meg tapasztalatot, nem véletlenül mondta Magyar a közös kormányfői sajtótájékoztatón, hogy „nem irigykedni kell, hogy a szomszéd kertje zöldebb, hanem tanulni kell, és össze kell fogni.”
Lengyelország eközben – részben fekvésénél, de önsúlyánál fogva is – egyre inkább számottevő tényező katonailag is. Tavaly a nominális értéken 1040 milliárd dolláros GDP-jéből a NATO tagjai közül a legnagyobb arányban, 4,3 százalékot fordított védelmi költségvetésére.
Ez a 47 milliárd dollár önmagában is számottevő, összevethető az egyébként atomfegyverrel is rendelkező Franciaország és az Egyesült Királyság 63 illetve 89 milliárd dolláros költségvetésével.
Lengyelország már akár jövőre kész növekvő – csak tavaly 3,6 százalékkal gyarapodó – GDP-jéből elérni az öt százalékos ráfordítást a védelmi költségvetésre, amit a NATO többi országa csak 2035-re irányoz elő, miközben több tagállam inkább a két százalék körül áll. Magyarország 1752,3 milliárd forintos védelmi kiadásaival a GDP két százalékán áll.
„A NATO rottweilere akarunk lenni” – mondta Lengyelország védelmi ambícióiról a Telexnek Radosław Sikorski. A külügyminiszter szerint ez nem öncélú szándék, hanem a realitások felismerése az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt feszültté vált helyzetben, amelybe bizonytalansági tényezőt hozott Donald Trumppal az Egyesült Államok is, miután az amerikai elnök egyre inkább hátra sorolva az euroatlanti kapcsolatokat csökkentené katonai jelenlétét Európában, nagyobb hozzájárulást várva a kontinenstől a NATO védelmi erejéhez.
