A nemzetközi bankpánik olyan, hogy amikor távol van a régiónktól, akkor is közel jár

Ha egy bankról valamilyen fórumon az terjed el, hogy ott nincs biztonságban a betétesek pénze, akkor szinte bármi történhet; írhat komoly elemzést a bank likviditási helyzetéről a vezérigazgató, nyugtathatnak a független elemzők, általában már sokan azt gondolják, hogy közel a csőd, azért van szó egyáltalán erről az egészről. Jobb a biztonság, érdemes megelőzni a többieket, abból baj nem lehet, ha kivesszük a pénzünket.

Ha pedig a bizalom meginog, akkor akár volt oka, akár nem, gyakran már valóban jön a pánik, az ilyen bankrohamoknak pedig durva történetei is vannak.

A Postabank is voltaképpen egy készpénzlogisztikai problémának lett az áldozata 1997-ben: senki nem számított sorokra a bankfiókok előtt, és nem volt elég cash. A fáma szerint egyszer egy japán bank úgy ment tönkre, hogy az egyik fiók előtt tömeg gyűlt össze. Valójában csak azért, mert volt ott egy buszmegálló, és kimaradt egy buszjárat, de pár nap múlva a bank tényleg csődbe ment, mert elterjedt, hogy ki kell venni a pénzt onnan. Na, ezt képzeljük el az internet banking korában, amikor olvasnak az ügyfelek egy Twitter-üzenetet, és percek múlva pár utalási utasítással az egész bankot tönkretehetik.

Másfél évtized után újabb hullám

A 2008-2009-es pénzügyi csődhullám utáni újabb nagy krachnak vannak már áldozatai. Az amerikai Silicon Valley Bank és a Signature Bank itthon egyáltalán nem volt ismert, a svájci Credit Suisse azonban annál inkább.

Mindegyikről nyugodt szívvel elmondható, hogy a magyar vagy a regionális bankrendszerbe nem integrálódtak szorosan, semmilyen olyan közvetlen kapcsolatról nem tudunk, ami veszélyeztetné a helyi bankrendszert. A hangsúly azonban ilyenkor soha nem a „nem veszélyezteti”-n van, hanem mindig a „nem tudunk”-on.

Az ugyanis feltárhatatlan, hogy az SVB csődje miként hat például a japán vagy az indiai startup-ökoszisztémára, vagy hogy a Credit Suisse-nek volt-e kitettsége, és így lehet-e dominószerű hatása a magyar piacon is aktív olasz, vagy osztrák bankokra. De az persze megnyugtató, hogy az immár csak 3 milliárd eurót érő bank 54 (!) milliárd eurós forráshoz juthat, illetve a svájci kormány közreműködésével a másik nagy svájci bank, az UBS felvásárolta a bajba jutott riválist.

A rossz hírek mindenesetre az egész bankpiacon negatív hullámot vertek, ennek részben az az oka, hogy mindenki azt találgatja, hogy átterjedhet-e a válság, részben pedig azt, hogy a problémákhoz vezető okok más bankpiacokon is jelentkezhetnek.

A nagyobb európai bankok közül a Deutsche Bank 10 százalék feletti mínuszban is járt, de az HSBC-nek, az Unicreditnek és a Swedbanknak is volt egy rossz napja még a svájci bankmentés után is. A kelet-közép-európai piac két erős intézménycsoportja, az Erste és az OTP is visszaesett. Utóbbi aztán felfelé korrigált, de továbbra is a 10 ezer forintos határárfolyam alatt adják-veszik. Március 21-én pedig a piac úgy értékelt, hogy mindenki el szeretné kerülni a bankválságot, és ekkor már optimista fuvallat érkezett.

A forint újbóli gyengülésének is köze lehetett a bankpiacokkal kapcsolatos, és a feltörekvő piacokra is átterjedő bizalmatlansághoz, az euróért ismét közel 400 forintot kell adni.

A bankok ráadásul olyanok, hogy az egyik nap még minden oké, aztán pedig már nincs semmi érték a csoportban. Elképesztő gyors és nehezen előrejelezhető egy bizalmi válsággal kezdődő leértékelődési folyamat.

A következő áldozat

Aztán, miként a Portfolio is írja, az Egyesült Államokban már úgy tűnt, hogy megvan a következő áldozat, a First Republic Bank. Az amerikai gazdaság irányítói, így a Pénzügyminisztérium és a FED, amelyek eleve arról híresek, hogy szeretik hagyni a piacot, feszegetni a határaikat, de amikor realizálják, hogy baj van, gyorsan meg is tudják változtatni az irányt, nagyon határozottan kármentő üzemmódba váltottak, Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter belengette, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a betétesek védelmére, és a „szétadott” bankpapír elkezdett drágulni.

Bár a First Republic Bank pénzügyi helyzete ingatag (ugye, ha eltűnik a bizalom), de azért azt is vicces látni, hogy mennyivel rosszabb a helyzete annak, aki egy csődhullám elején kerül bajba, őt még a kutya sem akarja megmenteni, vagy annak, aki később, és már mindenki érzi, hogy meg kell állítani a csődhullámot. Erre sok példát lehetne hozni 2008-ból is, mindenesetre a Bear Stearns és a Lehman Brothers ment a levesbe, de utána már jöttek a nagy mentőprogramok, talán már nem emlékszünk rá, de még Magyarországon is voltak ilyen intézkedések.

Az egyedi történetek

Az elemzők mindenesetre jó ideig optimisták voltak, az Equilor januári fórumán is szóba került a Credit Suisse helyzete, de akkor még azt mondta a cég, hogy annyira alacsony a részvények árfolyama, és a bankot biztosan meg fogják menteni, hogy már érdemes lehet a részvényekbe is beleszállni. Ettől függetlenül azt nem lehet mondani, hogy a Credit Suisse esetében ne lettek volna évek óta súlyos előzményei a bankcsődnek.

Ismert bizalomromboló sztori volt például a mozambiki kötvények ügye. A The Guardian idézi fel azt a súlyos csalást, ami Mozambikot válságba sodorta. A bank azt állította, hogy tengerbiológiai program miatt segít Mozambiknak kötvénykibocsátást szervezni, de valójában a korrupt ügylet révén szerzett pénzt ellopták. Maguk a Credit Suisse bankárai is kaptak pénzt, az IMF felfüggesztette Mozambik finanszírozását, végül az angol és amerikai hatóságok előtt a bank súlyos büntetés elfogadása mellett elismerte a csalást.

Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési vezetője a cég podcastjában megjegyezte, hogy az SVB esetében pedig a nagyon befolyásos német–amerikai üzletember, a PayPal-alapító Peter Thiel is a bank problémáiról beszélt, mire egyetlen nap alatt 42 milliárd dollárnyi, a bank betéteinek 20 százalékát kitevő kiutalási kérelem érkezett, egyszerre indult kifelé egy szűk ajtón a betétesi csapat.

Infláció és bankrendszer

A bankrendszer kicsit olyan is, mint a mezőgazdaság. Emlékszik valaki olyan évre, amikor nem kellett megsegíteni a gazdákat? Ha aszály van, akkor nincs termés, vagyis kár van. Ha jó az idő, akkor túltermelés következik be, és nincsen ár. Valami mindig történik. A bankoknak sem jó igazán semmi, vagyis persze jó, csak azt már inkább a bő esztendők után bekövetkező szűk esztendőkben lehet észlelni.

Egy pillanatra nézzünk bele abba a varázslatos világba, amit a bankrendszerben talán arany középszernek nevezhetünk.

• Egy bank esetében nem jó, ha kicsi, mert nincs méretgazdaságossága. Nem jó, ha túl nagy, mert az fokozott rendszerkockázat.
• Egy banknál nem jó, ha nem növekszik, mert akkor nincs ígéretes jövőképe. De nem jó, ha túl gyorsan nő, mert azt finanszírozni kell.
• Egy banknál nem jó, ha nincs infláció, mert akkor nincs kamatmarzs, de az sem jó, ha túl nagy az infláció, mert akkor bajba kerülnek az ügyfelek, és nem fizetik vissza a hiteleiket.

Az aktuális helyzet

Most éppen hosszú-hosszú alacsony kamatokkal jellemezhető időszak után a világban elszabadult az infláció, megemelkedtek a kamatok. Ez önmagában nem baj, hiszen miért is lenne ingyen a pénz, miért ne fizetne az, aki egy ideig használhatja más pénzét? És miért is lenne alacsony a kamat, ha magas az infláció? Rövid távon mondhatjuk, hogy ennek a folyamatnak a bankok megörültek. Korábban beszedtek például egy csomó betétet, arra alacsony kamatfizetést ígértek, de már viszonylag jó kamatokkal tudták kihelyezni a forrásokat.

Mindig különleges a helyzet a folyószámlán levő forrásokkal. Arra a bankrendszer gyakorlatilag nem is fizet kamatot, de azt is immár magasabb kamattal tudja kihelyezni. Nem kell túl bonyolult számítás arra, hogy amikor 1 százalék a kamatszint, akkor a bank kevesebb pénzt keres az ingyenforrással, mint amikor 15 százalék.

Vagyis az alacsony kamatok megváltozása pozitív is, ám aki nem készült fel az új helyzetre (akár bankok, akár cégek), azok bajba is kerülhettek.

A cégek ügye egyszerűbb. Ha ők nem tudják kigazdálkodni a működésük finanszírozásához szükséges magasabb kamatokat, akkor csődbe mehetnek. Az ingatlanfejlesztő azt látja, hogy azok, akik 3 százalékos lakáshitelkamatoknál még vettek hitelből lakást, 10 százalékos kamat mellett eltűntek, de a cégek is lemaradhatnak, ha 10 százalékos kamat mellett nem tudnak olyan fejlesztéseket finanszírozni, ami szükséges lenne.

Ráadásul ott a sok nemzetközi bizonytalanság (Ukrajna, Tajvan, energiaválság, infláció), jöhetnek csődök, elbukhatnak jó vállalkozások.

Három pofon a bankszektornak

A bankok ilyenkor három méretes maflást is kaphatnak. A magasabb kamatszint

• kiárazza egyes ügyfeleit a piacról,
• elvonja a bankszektor egyes forrásait,
• leértékeli a meglevő portfóliót.

Vagyis a banknak abból is lehet vesztesége, ha egyes ügyfelei tönkremennek, de abból is, ha a magasabb kamatszint idején elmennek a betétesei (és például állampapírba fektetnek). Végül amolyan virtuális (ám mégis nagyon is látható) veszteség abból is támad, ha leértékelődnek az eszközök.

Egy olyan cég, ami három év múlva 100 millió dollárt fog érni, vagy egy olyan kötvény, ami három év múlva visszafizet 100 millió dollárt, az alacsonyabb kamatkörnyezetben többet ér jelenleg, mint a magas kamatkörnyezetben. Ha emelkedik a kamatszint, a banki portfóliók leértékelődnek.

Számoljunk csak! Mit ér az a kötvény 0 százalékos kamatok mellett, ami három év múlva 100 millió dollárt fizet. Ha nincs kamat, akkor elméletileg a három év múlva esedékes 100 millió dollár ma is 100 millió dollárt ér.

De ha a kamatszint felmegy 10 százalékra, akkor a három év múlva esedékes 100 millió dollár ma csak 75,1 millió dollárt ér, mert ezt a pénzt három év alatt mindig 10 százalékos kamat mellett elhelyezve, kitermelhető a 100 millió dollár.

Vagyis, ha 0-ról felmegy 10 százalékra a kamat, akkor a bank vagyonelemei leértékelődnek, ez egyfajta veszteség.

Reagált a bankszektor

A bankok mindenesetre az infláció felemelkedése elején eleinte bezsebeltek egy csomó profitot, mert a betéti kamat nem azonnal követte a kamatokat, de ezt a forrást az MNB-be, vagy az ÁKK-nál el lehetett helyezni. A magas kamatszintnek azonban problémája is van. Ha az ügyfelek nem voltak erre felkészülve, leszakadnak, nem tudnak modernizációt finanszírozni, vagy beleroppannak a kamatfizetésbe. De a bank azért ott is rosszul járhat, ha sok vállalati hitele fix kamatozású, mert amikor a kamatszint felmegy, akkor a régi fix kamatok neki már bukást, de legalábbis elmaradt hasznot jelentenek.

Ugyanígy, ha a fedezet romlik, mert például már kevesebbet érnek az ingatlanok, az közvetlenül sem jó a bankoknak. Általában is, ha a cégek visszafogják a beruházásokat, ha a lakosság többet tesz félre, kevesebbet fogyaszt, az sem jó az ügyfeleknek.

A polgár majd nem feltétlenül vesz mosógépet, ha magas a kamatszint, mert szívesebben teszi félre a pénzt, hogy az magas megtérülést hozzon, csak éppen ez lassítja a reálgazdaságot.

A piacokat azonban március 21-én láthatóan megnyugtatták azok az intézkedések, amelyeket a teljes körű bankválság megelőzésére vezettek be. Ha ezt néhány napos nyugalom követi úgy, hogy egyetlen másik bank sem tűnik menthetetlennek, akkor a tőzsdék tovább élénkülhetnek, a bankokat vehetik.

Ugyanakkor a fenti kockázatok piszkálják is a bankrendszert, ezért értékelődhetett le minden közeli bank is, még ha távol is van a probléma. A bankrendszer ilyenkor a gazdaság általános állapotát tükrözve mindig egy kicsit lefagy, de, hogy végül egy optimista hatással zárjunk: ez legalább apasztja az inflációt.